A Liverpool játékosa, Lucas Leiva figyelmeztette csapattársait, hogy a Manchester United keményebb ellenfél lesz, mint a Lille vagy a Portsmouth.
A Vörösök a jelek szerint kezdenek visszatérni a helyes útra, hiszen hétfőn 4-1-re verték a Pompeyt, csütörtökön pedig 3-0-s győzelmet arattak a Lille fölött az Európa-ligában.
Az Old Traffordon azonban nem lesz könnyű dolguk, a manchesteriek még mindig állnak a Bajnokok Ligájában és legutóbbi három bajnokijukat megnyerték.
A liverpooli védők az aranylabdás formában lévő Wayne Rooneytól is tarthatnak, de Lucas reméli, hogy a mérkőzés után Fernando Torres lesz majd a sportlapok címlapján.
“A United ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint a Portsmouth vagy a Lille ellen volt, hiszen egy bajnoki címért harcoló csapatról van szó” – mondta a brazil középpályás.
“Van egy kiváló formában futballozó csatáruk Rooney személyében, aki félelmetes ütemben termeli a gólokat. Sajnos Fernandót több sérülés is hátráltatta, de a legutóbbi két meccsünkön négy gólt szerzett, ami okot ad az önbizalomra.”
“Nem léphetünk úgy pályára, hogy döntetlenre játszunk, a győzelemért kell harcolnunk, mert nagyon fontos lenne az a három pont.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2010 március, 20