• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Beckham: “A MU megnyerheti a BL-t”


    David Beckham úgy gondolja, a Manchester Unitednek reális esélye van a Bajnokok Ligája megnyerésére az AC Milan kiütése után.

    Az angol világsztár most lépett először pályára a United ellenfeleként az Old Traffordon. Valószínűleg ő sem számított rá, hogy a Milan egy 4-0-s pofonba szalad majd bele.

    Ha már így alakult, Beckham reméli, hogy korábbi csapata eljut egészen a madridi döntőig és meg is nyeri azt.

    “Ha kiesel egy kupasorozatból, mindig abban reménykedsz, hogy a téged kiejtő csapat lesz a végső győztes. Én is a Manchester Unitednek szurkolok innentől” – mondta Becks.

    A találkozó után a veterán szélső ellentmondásos ügybe keveredett: felvett egy zöld-sárga sálat, mellyel a Vörös Ördögök szurkolói tiltakoznak a Glazer család ellen, bár elmondása szerint neki esze ágában sincs beleavatkozni a United dolgaiba.

    “Gyerekkorom óta Manchester United-rajongó vagyok, megláttam azt a sálat és a nyakamba tettem. Tudom, hogy ezek voltak a csapat színei az alapításkor, nem tudtam, hogy más jelentésük is van a szurkolók számára.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 11

    Cimke:

    Rooney nem tűz ki célt maga elé


    Wayne Rooney tegnap, az AC Milan elleni BL-meccsen átlépte a harmincgólos álomhatárt, és egyelőre ő sem tudja, mennyinél fog megállni.

    A Manchester United továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, a 3-2-es előnyből induló vörös mezesek sima 4-0-s sikert arattak.

    Az első két gólt Rooney szerezte, akit így már csak 12 találat választ el attól, hogy megismételje Cristiano Ronaldo két szezonnal ezelőtti teljesítményét. A portugál akkor minden sorozatot egybevéve 42 alkalommal volt eredményes.

    A Unitedre még kilenc bajnoki és, ha minden jól alakul a számukra, öt Bajnokok Ligája-mérkőzés vár, melyek során bőven lesz még esélye gólokat szerezni a remek formának örvendő 24 éves támadónak.

    Ő azonban nem tekint ennyire előre, csak az érdekli, hogy meccsről-meccsre segítse csapatát.

    “Örülök neki, hogy sikerült még két gólt szereznem, de nem tűztem ki célt magam elé. Továbbra is szeretnék gólokat lőni, ennyi” - mondta a korábbi Everton-játékos.

    “Remek eredményt értünk el és mindenki boldog, hogy továbbjutottunk. Nincs más dolgunk, mint figyelni, hogy kivel sorsolnak össze minket.”

    “Nem kaphatunk könnyű ellenfelet, a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már csak jó csapatok vannak.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 11

    Cimke:

    Benítez többet vár a játékosaitól


    Rafa Benítez szerint a Liverpoolnak nagyobb elszántsággal kellene játszania, ha szeretne odaérni a BL-selejtezőt érő negyedik helyre.

    A Vörösök hétfőn 1-0-s vereséget szenvedtek a Wigan Athletic otthonában, ezzel pedig távolabb kerültek a negyedik helytől és ezzel együtt a Bajnokok Ligájába való bejutástól.

    A ‘Pool jelenleg a hatodik helyen áll és egy ponttal van lemaradva a jelenleg a negyedik pozíciót birtokló Tottenham Hotspur mögött, igaz, egy mérkőzéssel többet játszott, mint a londoni klub.

    Benítez tudja, hogy csapatának van még esélye bejutni a BL-be, de ehhez nagyobb akarással kell játszania, hiszen olyan ellenfelek várnak még rá, mint a Manchester United és a Chelsea.

    “Minden rajtunk múlik. Ha úgy játszunk, hogy nem mutatjuk meg, hogy képesek vagyunk bárkit megverni, akkor úgy járunk, mint a Wigan ellen” – mondta a spanyol mester.

    “Ha kikap a csapatod, természetes, hogy csalódott vagy. Az is sokat számít, hogy milyen játékkal veszítesz, az első félidőben egyszerűen nem voltunk elég jók, hogy bármit kihozzunk a meccsből.”

    “Meglepődtem, hogy ilyen rosszul játszottunk, nem is értem. A továbbiakban nem engedhetünk meg magunknak ilyen gyenge teljesítményt.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 10

    Cimke:

    Wenger a magabiztos Bendtnert dicséri


    Az FC Porto 5-0-s kiütése után az Arsenal mestere, Arsene Wenger a mesterhármast szerző Nicklas Bendtnert méltatta.

    Az Ágyúsok 2-1-es hátrányból várták a londoni visszavágót és nem ígért sok jót nekik, hogy Cesc Fabregas sérülés miatt nem vállalhatta a játékot.

    Sokan amiatt is aggódtak, hogy a Burnley ellen hatalmas helyzeteket kihagyó Bendtner lesz az egy szem csatár, de a dán főszerepet vállalt a portugálok legyőzésében és három gólt szerzett. Rajta kívül Samir Nasri és Emmanuel Eboué talált még be egy-egy alkalommal.

    Így nem meglepő, ha a találkozó után Wenger a sokat kritizált 52-es mezszámú támadót emelte ki.

    “Ez is jól mutatja, hogy a labdarúgásban milyen gyorsan változhatnak a dolgok. Szerencsére Nicklas nem vesztette el az önbizalmát a rosszul sikerült bajnokija után” – mondta francia mester.

    “Ugyanolyan elszántsággal lépett pályára, mint a Burnley ellen. Ez az ő egyik fő erőssége.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 10

    Cimke:

    Rooney újra edz


    A Manchester United szurkolóinak nagy örömére Wayne Rooney újra edzésbe állhatott, így valószínű, hogy szerdán ő is ott lesz az AC Milan elleni meccsen.

    A 24 éves támadó az Aston Villa elleni Ligakupa-döntő után térdproblémákra panaszkodott, ennek ellenére majdnem végigjátszotta az Anglia-Egyiptom barátságos mérkőzést, ami csak rontott a helyzeten.

    A Wolverhampton Wanderers elleni bajnokit ki is kellett hagynia és Sir Alex Ferguson abban sem volt biztos, hogy a Milan ellen vállalni tudja a játékot, de bizakodása ad okot, hogy ma már társaival együtt tréningezett Carringtonban.

    Ryan Giggs karjából idő közben eltávolították a csonttörése miatt beültetett fémlapot és ő is részt vett egy könnyített edzésen, de Ferguson elmondta, hogy biztosan nem fog játszani szerdán.

    Az első találkozón kiállított Michael Carrick eltiltás miatt nem léphet pályára Beckhamék ellen, őt valószínűleg Darren Fletcher pótolja majd.

    A manchesteriek 3-2-es állásról várhatják az Old Traffordon megrendezésre kerülő visszavágót.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 9

    Cimke:

    Fabregas nem játszhat a Porto ellen


    Az Arsenalnak egyik legfontosabb játékosa, Cesc Fabregas nélkül kell kiállnia az FC Porto ellen a holnapi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

    A spanyol középpályást a szombati, Burnley ellen 3-1-re megnyert bajnoki ellen kellett lecserélni, éppen azután, hogy vezetéshez juttatta az Ágyúsokat.

    Mint kiderült, ismét azzal a térdével van gond, ami miatt az év elején is ki kellett hagynia néhány mérkőzést.

    “Nem kockáztathatjuk meg, hogy komolyabb baja legyen, ezért nem fogjuk játszani” – mondta a londoniak francia menedzsere, Arsene Wenger.

    A veterán Sol Campbell játéka is kérdéses volt, de ő újra edzésbe állt lágyéksérülése után és minden jel arra utal, hogy holnap ő is pályára léphet.

    Az első találkozót két hatalmas kapushiba után a Porto nyerte 2-1-re, így az Arsenalnak mindenképpen nyernie kell a továbbjutáshoz hazai pályán.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 8

    Cimke:

    Mourinho: “Sokat jelenthet a hazai siker”


    José Mourinho szerint óriás jelentősége lehet annak, hogy az Internazionale előnyt tudott szerezni a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában.

    A milánóiak tegnap hazai pályán 2-1-re verték a londoniakat, Diego Milito és Esteban Cambiasso egy-egy góljára csak Salomon Kalou tudott válaszolni.

    2003 óta ez az első alkalom, hogy az Inter előnyből várhat egy BL-visszavágót. Akkor városi riválisukat, az AC Milant múlták felül az elődöntő első találkozóján.

    Mourinho bízik benne, hogy az egygólos előny a Stamford Bridge-en sem olvad el.

    “Sosem könnyű hazai pályán lejátszani az első meccset” – kezdte a portugál stratéga.

    “Az Inter az elmúlt néhány évben olyan ellenfelek ellen bukott el, mint a Manchester United, a Liverpool, a Valencia és a Villarreal. Mindannyiszor hazai pályán kezdtek.”

    “Egyikük otthonába sem tudott előnnyel utazni a csapat, de most más a helyzet, mi állunk jobban. A Chelsea hátrányból kezd Londonban.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 február, 25

    Cimke:

    Cech vádlisérülést szenvedett


    Egyelőre nem tudni, mennyire komoly Petr Cech sérülése. A Chelsea kapusát az Internazionale elleni BL-meccsen hordágyon vitték le a pályáról.

    A cseh hálóőr a 2-1-re elveszített mérkőzés második félidejében sérült le, amikor megpróbált lehúzni egy beadást. Nem tudta folytatni a játékot, Hilario állt be helyette.

    A Kékek mestere, Carlo Ancelotti addig nem tudja megmondani, mikor térhet vissza Cech, amíg nem érkezik meg az összes vizsgálat eredménye.

    Frank Lampard nagy veszteségnek tartja az első számú hálóőr kidőlését, de biztos benne, hogy Hilario is megállja majd a helyét.

    “Nagy csapás Petr elvesztése. Remek formában volt és már hosszú ideje a világ legjobb kapusai között emlegették, senki nem örül, ha egy ilyen játékos dől ki a sorból” – mondta Lampard.

    “Ennek ellenére nem aggódunk, hiszen Hilario sosem hagyott minket cserben, akár egy félidő, akár több meccs jutott neki. Mindannyian bízunk benne, csakúgy, mint a cseréjében, Ross Turnbullban.”

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 február, 25

    Cimke:

    Lampard játszhat az Inter ellen


    A Chelsea vezetősége szerint Frank Lampard az Internazionale elleni Bajnokok Ligája-meccsen újra pályára léphet.

    Az angol középpályás kihagyta a Wolverhampton Wanderers elleni 2-0-ra megnyert bajnokit egy vírusfertőzés miatt, de ő is ott lesz a Milánóba utazó keretben.

    A két brazil bekk, Alex és Juliano Belletti szintén felépültek térdsérülésükből, így ők is segíthetik a londoniakat José Mourinho fekete-kékei ellen.

    Az orosz válogatott Jurij Zsirkov azonban vádlisérülése miatt nem játszhat, Paulo Ferreira pedig nincs a BL-keretben, így Branislav Ivanovicnak vagy Bellettinek kell majd a védelem bal oldalán játszania.

    Jose Bosingwa, Michael Essien, Deco és Ashley Cole is kihagyja a találkozót.

    A Chelsea kerete: Cech, Turnbull, Hilario, Ivanovic, Carvalho, Terry, Alex, Bruma, Belletti, Mikel, Ballack, Lampard, J Cole, Malouda, Kakuta, Kalou, Sturridge, Anelka, Borini, Drogba.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 február, 23

    Cimke:

    Cesar kihagyhatja a Chelsea elleni meccset


    Elképzelhető, hogy az Internazionale kapusa, Julio Cesar nem léphet pályára szerdán, a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-meccsen.

    A brazil hálóőr a San Sirótól nem messze autóbalesetet szenvedett, melyben a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint könnyebben megsérült az arca.

    Bár nincs komoly baja, a 30 éves játékos a mai edzésen nem vett részt.

    Az Inter megerősítette a híreket, melyek szerint Cesar nem szenvedett komoly sérülést, de így is elképzelhető, hogy a Chelsea ellen még pihenni fog.

    A találkozó szerdán, Milánóban kerül majd megrendezésre. Ez lesz az első alkalom, hogy José Mourinho szerencsét próbálhat korábbi csapata ellen.

    Forrás: TEAMtalk.com

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 február, 22

    Cimke: