• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger: “Most vagy soha”


    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger szerint ez az utolsó esélye az angolok jelenlegi generációjának, hogy megnyerje a világbajnokságot.

    A francia mester szerint a 28 és 31 év közötti angol sztárok négy év múlva már túl öregek lesznek, hogy maradandót alkothassanak egy világtornán.

    „Úgy gondolom, az angol válogatott mostani generációjának ez a világbajnokság jelenti az utolsó esélyt a sikerre” – kezdte Wenger.

    „Elég tapasztaltak ahhoz, hogy az olyan meccseket is jó eredményt érjenek el, amikor nem igazán megy nekik a játék.”

    „Az olyan fiatalok, mint Wayne Rooney négy év múlva is gond nélkül vállalni tudják a vb-szereplést, de Frank Lampard és Steven Gerrard 34-35 évesen már nem lesznek ugyanolyan rettegett játékosok, mint most.”

    Wenger úgy véli, Rooney lehet az, aki világbajnoki címig repíti az angolokat, sőt azt is megjósolta, hogy Fabio Capello egyedüli csatárként játszatja majd őt.

    „Nagy hatással volt rám Rooney idei teljesítménye, a Manchester Unitedben és a válogatottban is remekül szerepelt. Erős, elszánt, képzett, képes visszafojtani az indulatait és több gólt szerez, mint eddigi pályafutása során bármikor.”

    „Elképzelhető, hogy Fabio Capello két támadót nevez majd a kezdő tizenegybe, de biztos vagyok benne, hogy Rooney lesz legelöl és szabad kezet kap.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 június, 10

    Cimke: ,

    Walcott csalódott


    Theo Walcott nagyon csalódott, amiért nem került be az angolok világbajnoki keretébe, de tiszteletben tartja Fabio Capello döntését.

    Egész Angliát meglepte a hír, hogy az Arsenal szélsője nem lesz ott Dél-Afrikában a Háromoroszlánosokkal.

    A 21 éves játékos természetesen nagyon szomorú és csalódott Capello döntése miatt, de nem haragszik a mesterre és reméli, komoly eredménnyel térnek majd haza az angolok.

    “Nagyon elkeserít, hogy nem kerültem be a Dél-Afrikába utazó keretbe, de tiszteletben tartom Capello döntését” – nyilatkozta a Southamptont is megjárt futballista.

    “Szeretnék sok szerencsét kívánni a csapatnak és őszintén remélem, hogy egy nagyon sikeres torna előtt állnak.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 június, 1

    Cimke: ,

    Schwarzer nem foglalkozik az Ágyúsokkal


    A Fulham veterán kapusa, Mark Schwarzer nem szeretne távozni a Craven Cottage-ről, bár a hírek szerint az Arsenal is érdeklődik iránta.

    Úgy tudni, a londoni piros-fehérek mestere, Arsene Wenger szeretne egy megbízható hálóőrt igazolni a sokat hibázó Manuel Almunia és Lukasz Fabianski mellé.

    A jelek szerint  37 éves ausztrált nézte ki magának, akinek nagy szerepe volt abban, hogy csapata bejutott az Európa-liga döntőjébe. A világbajnokságra készülő kapust azonban nem érdeklik a pletykák.

    “Én is csak az újságokból értesültem a dolgokról, senki nem keresett fel eddig. Azt hiszem, így el lehet mondani, hogy csak pletykákról van szó” – mondta a korábbi Middlesbrough-kapus.

    “Még egy évig szerződésem van a Fulhammel és szeretnék is maradni, mert nagyon élvezem itt a játékot. Nem hiszem, hogy elmegyek, legfeljebb csak akkor, ha a csapatnak már nincs szüksége rám.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 29

    Cimke: ,

    Ingla biztos Fabregas megszerzésében


    A Barcelona elnöki posztjára ácsingózó Marc Ingla biztos benne, hogy Cesc Fabregas a következő szezonban már gránátvörös-kék mezt fog viselni.

    A katalán óriások szeretnék visszaszerezni a középpályást, akit még tinédzser korában könnyű szívvel adtak oda az Arsenalnak.

    A jelek szerint a spanyol sztár maga is szívesen visszatérne a Nou Campba, főleg miután szóváltásba keveredett a londoniak elnökével, Peter Hill-Wooddal, aki szerint nem lesz képes bekerülni a Barca kezdőjébe.

    Ingla, a spanyol bajnok egyik elnökvárományosa nem tudja elképzelni, hogy a 23 éves játékos jövőre is az Ágyúsoknál lesz.

    “Cesc a Barcelona játékosa lesz, igen, ez egészen biztos” – nyilatkozta Ingla a The Sun újságíróinak.

    “A pénz nem számít, tudjuk, hogy az az álma, hogy itt futballozzon és a Barcelona szurkolói is nagyon szeretnék itt látni őt. Jó kapcsolatot ápolunk az Arsenallal, ezért megpróbálunk egy mindenki számára jó ajánlattal előállni.”

    “Azt hiszen, Cesc ideje az Arsenalnál lejárt, a csapat kihozta belőle, amit lehetett. Reméljük, minél előbb sikerül megegyeznünk és nyélbe üthetjük az üzletet.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 28

    Cimke:

    Fabregas: “Wenger dönt”


    Cesc Fabregas elárulta, nem az övé a végső szó a jövőjével kapcsolatban, így nem tudja garantálni, hogy jövőre is az Arsenal játékosa lesz.

    Az Európa-bajnok középpályás jövőjét már hosszú ideje bizonytalanság övezi, mivel a Barcelona mindenáron szeretné megszerezni. Tegnap egy sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, hogy meg tudja-e mondani, hol folytatja a pályafutását.

    Elmondása szerint azonban nem ő fog dönteni ebben a kérdésben, hanem az Ágyúsok menedzsere, Arsene Wenger.

    “Csak annyit mondok, hogy nagyon tisztelem Arsene Wengert, az Arsenalt és a csapat szurkolóit” – kezdte Fabregas.

    “Néha úgy érzem, sehol nem szerettek annyira, mint ennél a klubnál. Nemrég nagyon hosszan elbeszélgettem Wengerrel, ez volt életem legjobb beszélgetése, de nem árulok el minden részletet.”

    “Azt mondta, nyugodjak meg, ő majd intéz mindent, én csak a játékra és a világbajnokságra figyeljek. A döntés így Wenger és az Arsenal kezében van, amit nem bánok, mert most tényleg csak a vb foglalkoztat.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 27

    Cimke:

    A Celticben folytatja az angol legenda?


    A skót óriás Celtic ajánlatot tett az Arsenal veterán védőjéért, Sol Campbellért, aki egyelőre még nem tudja, hogy fog dönteni.

    Az egykori angol válogatott bekk ugyan szívesen maradna az Ágyúsoknál, akik egy évvel megtoldanák jelenlegi kontraktusát, de elmondása szerint nem tud figyelmen kívül hagyni egy olyan nagyszerű klubtól érkező ajánlatot, mint a glasgow-i óriások.

    „Beszéltem a Celtic menedzserével, Neil Lennonnal egy esetleges átigazolásról és nagyon tetszett, amit mondott” – kezdte a 35. életévét taposó Campbell.

    „Igazából csak beszélgettünk, szerződésről nem esett szó és nem egyeztünk meg semmiben. Tudom, hogy a Celtic egy remek csapat, ezért komolyan gondolkodom, hogy elfogadjam-e az ajánlatukat. Nem hagyhatok figyelmen kívül egy ilyen lehetőséget.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke:

    Az Atlético lecsapott Meridára


    Az Atlético Madrid ingyen leigazolta Fran Meridát, akinek lejáró szerződését nem kívánta meghosszabbítani az Arsenal vezetősége.

    A fiatal középpályás a Barcelona ifiakadémiáján nevelkedett, majd 2005-ben, 15 éves korában Londonba csábították az Ágyúsok.

    A spanyol U21-es válogatott játékos 2007-ben kapott profi szerződést a piros-fehérektől, 2008-ban kölcsönadták a Real Sociedadnak, hogy tapasztalatot gyűjtsön.

    Összesen hat bajnokin kapott lehetőséget az Arsenalnál és egy gólt szerzett, egy Bolton Wanderers elleni találkozón 2010 januárjában.

    Az Atlético már hosszú ideje figyelte a 20 éves tehetséget és most, hogy lejárt a szerződése, le is csapott rá. Merida négy évre írt alá a Vicente Calderonban, ahol helyi idő szerint pénteken 12:30-kor mutatják majd be hivatalosan.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke:

    Kjaer készen áll a PL-re


    Ügynöke szerint a Palermo fiatal védője, Simon Kjaer szeretne Angliába igazolni. A Liverpool, az Arsenal és a Manchester United is szívesen látná.

    A 21 éves tehetség több csapat figyelmét is felkeltette, de még nem döntötte el, hol folytatja a pályafutását, a legjobb ajánlatra vár.

    “Egyértelmű, hogy készen áll a váltásra, én is úgy látom, hogy megérett arra, hogy egy nagy csapatban futballozzon” – mondta a dán bekk ügynöke, Mikkel Beck.

    Kjaert olyan klubok is megkeresték, mint a Juventus vagy a Barcelona, de ügynöke szerint mindenképpen a Premier League-ben szeretne játszani.

    “Megpróbálom a lehető legjobb tanácsokkal ellátni. Szerencsére játékoskoromból jól ismerem Angliát, így megoszthatom vele a tapasztalataimat” – folytatta Beck, aki 1996 és 1999 között csaknem 100 bajnokin lépett pályára a Middlesbrough-ban.

    “Nagyon fontos, hogy leüljünk együtt Simonnal és a családjával, hogy meghozzuk a legjobb a döntést és olyan csapatot találjunk neki, ahol van lehetősége a további fejlődésre.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke: , ,

    Még nincs ajánlat Fabregasért


    Az Arsenal elnöke, Peter Hill-Wood meglepőnek tartja, hogy a Barcelona még mindig nem tett ajánlatot Cesc Fabregasért.

    Az Európa-bajnok középpályás a hírek szerint megkérte az Ágyúsok vezetőségét, hogy engedjék vissza a katalánokhoz, ahonnan hét éve elhozták.

    A Barca már hosszú ideje érdeklődik a 23 éves sztár iránt, de ajánlatot még mindig nem tettek érte. Ezt Hill-Wood sem érti, de nem bánja, hogy így áll a helyzet.

    “Egyáltalán nem hallottunk semmit a Barcelona felől, de nem várom különösebben, hogy felkeressenek minket” – mondta a londoniak elnöke.

    “Ő egyelőre a mi játékosunk, ha szeretnének ajánlatot tenni érte, az az ő dolguk, nekik kell lépniük. Meglep, hogy még nem tettek semmit Fabregas megszerzéséért, de, hogy őszinte legyek örülök neki.”

    Brit lapértesülések szerint a Barca ugyan készül egy 30 millió fontos ajánlatra, de ezt valószínűleg rögtön visszadobnák a piros-fehérek, hiszen ők 80 milliót kérnek csapatkapitányukért.

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 25

    Cimke:

    Fabregas csak a Barca kedvéért hagyná el az ágyúsokat


    Az Arsenal középpályása kijelentette: csak is a katalán óriások kedvéért hagyná ott a londoni alakulatot.

    Jelentések szerint a londoni játékossal már minden részletben megegyezett a Barcelona, és csak az Ágyúsokon múlik az átigazolás létrejötte. Cesc Fabergas négy évre kötelezné el magát a spanyol bajnokhoz.

    “Ha elhagyom az Arsenalt, csak is a Barca jöhetne szóba a továbbiakban. Bár nem tudom pontosan mikor is fog ez megtörténni, de én nem sietek elhagyni Londont, mivel jól érzem magam az Ágyúsoknál” - nyilatkozta Cesc.

    Fabregas elmondása szerint még a dél-afrikai vb előtt szeretne pontot tenni az ügy végére, hogy a spanyol válogatottal maximálisan a mérkőzésekre tudjon koncentrálni.

    “Még a vb előtt szeretném megtudni, hogy hol is folytatódik majd a jövőm, mivel akkor 100%-ig a válogatottra tudnék koncentrálni” – magyarázta a spanyol válogatott játékos.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 24

    Cimke: