Owen Coyle szerint a Bolton Wanderers megérdemelte volna, hogy legyőzze a Tottenham Hotspurt és bejusson az FA Kupa negyeddöntőjébe.
A boltoniak az első félidőben kapujukhoz szegezték ellenfelüket és a 34. percben meg is szerezték a vezetést Kevin Davies góljának köszönhetően.
A második játékrészre feljavult a Spurs és körülbelül egyórányi játék után Jermain Defoe egyenlÃtett. Tom Huddlestone akár a gyÅ‘zelmet is megszerezhette volna a londoniaknak, de a Sam Ricketts kezezése után megÃtélt büntetÅ‘t Jussi Jaaskelainen kivédte.
“Remek kupameccset láthattunk, rengeteg helyzettel” – kezdte a korábbi Burnley-mester.
“Harry Redknapp a lefújás után azt mondta, az egyik félidÅ‘ az egyik, a másik a másik csapaté volt. Szerintem viszont egy órán keresztül mi voltunk a jobbak és az utolsó félóra volt csak a Tottenhamé.”
“Sok dolog van, amivel elégedettek lehetünk. A meccs nagy részében mi domináltunk, ha nagyobb elÅ‘nyt szerzünk az elsÅ‘ játékrészben, ki tudja, mi történik.”
“Leszidtam a játékosokat a találkozó után, mert úgy gondolom, elég helyzetünk volt, hogy továbbjussunk. Ezt Å‘k is megerÅ‘sÃthetik. Egyikünk sem akart újrajátszást, de Ãgy legalább még mindig van esélyünk a továbbjutásra.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
F.A. Kupa
Dátum: 2010 február, 15






A Kékek Didier Drogba és Frank Lampard góljaival 2-1-re legyÅ‘zték az Evertont a döntÅ‘ben, ezzel elhódÃtották a kupát.
Az Everton kezdte jobban a mérkőzést és a 25. másodpercben meg is szerezte a vezetést Louis Saha révén, aki fordulásból, kapásból lőtt Petr Cech kapujába. A francia támadó ezzel megdöntötte Roberto di Matteo rekordját, akinek az 1997-es finálén mindössze 41 másodperc kellett ahhoz, hogy bevegye a Middlesbrough kapuját, a Chelsea játékosaként.
A Kékek szurkolói közül sokan attól tartottak, hogy a 30 éves játékos nem tudja majd vállalni a játékot sérülése miatt.