• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mancienne egyre közelebb a Hamburghoz


    A Chelsea védője, Michael Mancienne a hírek szerint Hamburgba utazott, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon a HSV csapatánál.

    A 23 éves játékos mindössze két bajnokin kapott lehetőséget a Kékeknél, a legutóbbi két szezont pedig a Wolverhampton Wanderersnél töltötte kölcsönben, így elég valószínű, hogy ezen a nyáron csapatot vált.

    Szinte már biztos, hogy a Hamburgnál folytatja a pályafutását, ahol állítólag a napokban esik majd át az átigazolások előtt szokásos vizsgálatokon.

    Ha létrejön a transzfer, abban hatalmas szerepe lesz a Chelsea korábbi technikai igazgatójának, Frank Arnesennek, aki jelenleg a HSV sportigazgatójaként dolgozik.

    Úgy tudni, az angol U21-es válogatott védő négy éves szerződést ír majd alá a kikötővárosiaknál.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 31

    Cimke:

    Wilshere: “Agresszívnek kell lennünk!”


    Jack Wilshere szerint valódi tragédia lenne, ha az Arsenal a következő idényben sem nyerne semmit.

    Az Ágyúsok immár hat éve képtelenek újabb trófeát adni gyűjteményükhöz. Idén a Ligakupa megyeréséhez álltak a legközelebb, de a döntőben meglepetésre legyőzte őket a Birmingham City.

    Wilshere szerint társainak agresszívabban, célratörőbben kell játszaniuk, ha a következő szezonban nyerni szeretnének valamit.

    “Ha megint sikertelen szezon zárunk majd, az minden szempontból tragédia lesz. Ezt a szurkolók és a játékosok is így gondolják” – mondta a 19 éves középpályás.

    “Az Arsenal egy nagy csapat, melynek minden évben nyernie kellene valamit. Ehhez azonban egy kicsit több agresszivitásra lenne szükség a játékosok részéről.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 31

    Cimke:

    Orosz kezekbe kerül a Pompey?


    Az orosz Convers Sports Initiatives nevű üzleti csoport 24 órán belül bejelentheti a Portsmouth felvásárlását.

    A csoport élén álló bankár, Vlagyimir Antonov korábban már beszámolt róla, hogy találkozott a csapat jelenlegi tulajdonosával, Balram Chainrai-jal, és felvázolta neki üzleti tervét, mellyel biztos anyagi hátteret teremtene a klubnak.

    Úgy tudni, amit a Football League testülete leellenőrizte az üzletember hátterét, semmi akadálya nem lesz, hogy a csoport felvásárolja a Portsmouth-t.

    “Hosszú ideje készülünk erre a lépésre, és már csak formaságok vannak hátra. Számomra ez csakis az üzletről szól, ha szórakozást keresnék, szezonbérletet vettem volna, nem egy egész focicsapatot” – mondta Antonov.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 31

    Cimke:

    Scholes visszavonult, de edzőként a MU-nál marad


    Paul Scholes úgy döntött, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a Manchester Uniteddel, de edzőként továbbra is a Vörös Ördögöket szolgálja majd.

    A 36 éves középpályás jövője már hosszú ideje kérdéses volt. A United szerette volna, ha a következő szezont is elvállalja, de úgy érezte, itt az ideje visszavonulni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhagyja a manchesterieket, a továbbiakban az edzői stáb tagjaként dolgozik tovább a klubnál.

    “Nem volt könnyű döntés, de úgy éreztem, eljött az idő, hogy befejezzem. Nem vagyok a szavak embere, de el kell mondanom, hogy nagyon boldog vagyok, amiért mindig is azzal foglalkozhattam, amivel szerettem volna: a focival” – mondta Scholes.

    “Hatalmas megtiszteltetés, hogy ilyen hosszú és sikeres karriert futhattam be a Manchester United játékosaként, és egy olyan csapat tagja lehettem, amely idén 19. alkalommal is bajnok lett.”

    “Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, akik végig mellettem álltak az évek során, a játékostársaknak, és minden edzőnek, akivel együtt dolgoztam. A legnagyobb köszönet azonban Sir Alexet illeti meg, akinél jobb menedzsert nem is kívánhattam volna.”

    Scholes 1994-ben került fel a Manchester első csapatához, ahol többek között tíz bajnoki címet és két Bajnokok Ligáját nyert.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 31

    Cimke:

    Nagybevásárlásra készül a United?


    A Manchester United pénzügyi igazgatója, David Gill egyértelmű utalásokat tett rá, hogy a nyáron több játékos is érkezhet az Old Traffordra.

    A manchesteriek ugyan megnyerték a Premier League-et, de riválisaik mind azon lesznek, hogy jövőre letaszítsák őket a trónról, ezért erősíteniük kell, ha huszadik alkalommal is az élen akarnak zárni.

    “Ez a nyár valószínűleg zsúfoltabb lesz, mint általában” – mondta Gill.

    “Valamikor júniusban szabadságra megyek, és csak a felkészülési túra kezdetekor jövök vissza, az elkövetkező hetekben sokat fogok majd foglalkozni átigazolási ügyekkel.”

    A Unitednek először is azt kellene kiderítenie, hogy a 36 éves Paul Scholes hajlandó-e még egy évvel megtoldani lejáró szerződését, ha nem, az ő helyére is találniuk kell valakit.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 30

    Cimke:

    Hat év után vált meg edzőjétől a Cardiff


    A Cardiff City vezetősége kirúgta Dave Jonest, miután az edző idén sem tudta feljuttatni a Premier League-be a csapatot.

    A walesi gárda sorozatban másodszor is kvalifikálta magát a Championship rájátszására, de ezúttal sem tudták kiharcolni a feljutást, ezért Jonesnak mennie kellett.

    Az 54 éves menedzser 2005-ben vette át a Cardiff irányítását, korábban a Southamptonnál és a Wolverhampton Wanderersnél is dolgozott.

    “Szeretnénk köszönetet mondani Dave-nek az elmúlt hat évben végzett fáradhatatlan munkájáért. Sokkal jobb helyzetben van jelenleg a klub, mint amikor hozzánk érkezett” – mondta a City elnöke, Gethin Jenkins.

    “Dave Jones segítségével a Cardiff City egy stabil középcsapatból feljutásra esélyes gárdává vált, és bejutott az FA Kupa fináléjába is. Nagy szerepe volt továbbá az edzőpályák, és a stadion fejlesztésében is. Reméljük, szép sikerek várnak még rá edzőként.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 30

    Cimke:

    Elmander Törökországba igazolt


    Johan Elmandert ingyen leigazolta a Galatasaray, miután lejárt a szerződése a Bolton Wanderersszel.

    A 30 éves játékos, akinek a szezon végén lejárt a szerződése az angol klubbal, előzetesen már egy hónapja megegyezett a Galatával, ma pedig a hivatalos papírokat is aláírta Isztambulban.

    “A Galatasaray labdarúgócsapata hivatalosan bejelenti, hogy leigazolta Johan Elmandert a Bolton Wandererstől. Elmander a 2013/14-es idény végéig írt alá a klubbal” – olvasható a csapat közleményében.

    A svéd válogatott csatár 2008-ban, a francia Toulouse-tól igazolt a Boltonhoz, ahol több mint mérkőzésen lépett pályára. A legutóbbi szezonban 37 bajnokin 10 gólt szerzett és öt gólpasszt adott.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 30

    Cimke:

    Először jutott walesi csapat a PL-be


    A Swansea City nyerte a másodosztály rájátszását, így a Premier League 1992-es megalakulása óta először szerepelhet walesi csapat a legmagasabb osztályban.

    A Wembleyben a Swansea és a Reading egy nagyszerű mérkőzésen döntötte el a feljutást, a Hattyúk 4-2-e győzelmet arattak, így a következő szezont már a Premier League-ben kezdik. Scott Sonclair mesterhármassal vette ki a részét a sikerből.

    A walesiek a 21. percben, büntetőből szereztek vezetést Sinclair révén, aki pillanatokkal később duplázni tudott. A 40. minutumban úgy tűnt, már minden eldőlt, amikor Dobbie is betalált, de a Reading összeszedte magát a második félidőre.

    Joe Allen és Matthew Mills találataival 3-2-re feljöttek a kék-fehérek, de Sinclair újabb büntetőt érvényesített, ezzel beállítva a 4-2-es végeredményt.

    A Swansea 28 év után jutott vissza az angol labdarúgás legmagasabb osztályába.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 30

    Cimke: ,

    Chelsea: Még mindig Neymar a fő célpont


    A Chelsea ezen a nyáron is megpróbálja majd leigazolni a brazil csodagyereket, Neymart. Úgy tudni, 26,5 millió eurós ajánlatot tesznek majd érte.

    A Santos 19 éves játékosa az elmúlt években a világ egyik legkeresettebb játékosává nőtte ki magát, de a mai napig egy európai csapatnak sem sikerült elcsábítania őt Brazíliából.

    A Kékek tavaly egy 22 millió eurós ajánlattal próbálkoztak, de ez sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzzék Neymar klubját.

    A hírek szerint a londoniak ismét megpróbálják leigazolni az ifjú tehetséget, de ezúttal a tulajdonos, Roman Abramovics is szeretne jelen lenni a találkozókon, és a csapat akár 26,5 milliót is fizetne, hogy elérje célját.

    “Roman szeretné személyesen is kivenné a részét Neymar leigazolásából. Az első tárgyalásokra valószínűleg a jövő hónapban kerül majd sor” – mondta a Chelsea egyik bennfentese.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2011 május, 29

    Cimke:

    A Stoke ajánlatot tesz Cole-ért


    A Stoke City a hírek szerint hamarosan 3,5 millió fontos ajánlatot tesz a West Ham United csatáráért, Carlton Cole-ért.

    A Fazekasok mestere, Tony Pulis nagy tisztelője az angol csatárnak, többször meg is próbálta már a Britannia Stadiumba csábítani, de a West Ham eddig mindannyiszor nemet mondott.

    A londoniak azonban most, kiesésük után szeretnék egy kicsit megnyirbálni kiadásaikat, ezért eladnák a legjobban kereső játékosaikat. Ebbe a körbe pedig Cole is beletartozik.

    A WHU vezetősége körülbelül 9 millió fontra taksálja a játékost, de nincs rá sok esélyük, hogy valaki ekkora ajánlatot tegyen érte. A Stoke is csak ennek az összegnek a töredékét, 3,5 milliót fizetne.

    Cole mellett a piros-fehérek a Birmingham City 23 éves futballistáját, Cameron Jerome-ot is szeretné megszerezni.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2011 május, 29

    Cimke: ,