• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Redknapp érdeklődik Dunne iránt


    A Portsmouth menedzsere, Harry Redknapp elárulta, hogy szeretné leigazolni a Manchester City védőjét, Richard Dunne-t.

    A 28 éves játékosról már régebb óta tudni, hogy szeretne távozni a City of Manchester Stadiumból, a két legkomolyabb érdekődőnek a Tottenham Hotspur és a Newcastle United tűnt, de Redknapp reméli, hogy az UEFA Kupa-indulás miatt a védő inkább a Fratton Parkba igazol.

    A Pompey mestere aígy válaszolt, amikor a BBC Radio Live Five-ban kérdezték, hogy érdeklődik-e Dunn iránt: “Igen, nagyon. Szeretem Richard Dunne stílusát.”

    “Szerintem ő a legjobbak között van, sok csapat érdeklődik iránta, de nekünk is ugyanannyi esélyünk van, mint másoknak.”

    “Jövőre indulhatunk az UEFA Kupában és több jó játékosunk is van, ezért remélhetőleg már felvehetjük a versenyt az olyan csapatokkal, mint a Tottenham vagy a Villa.”

    Ezt követően Redknapp cáfolta, hogy szeretné leigazolni a Liverpooltól Peter Crouchot.

    “Nem tárgyaltam Peterrel. Senki mással sem beszéltem a Liverpoolból, így elmondható, hogy semmiféla kapcsolatben nem állunk.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke: , , ,

    Eduardo hamar visszatérhet


    Az Arsenal horvát válogatott csatára akár már júliusban újra játszhat, mivel lábtörése remek ütemben gyógyul orvosai szerint.

    Többen attól féltek, hogy a támadónak majd több, mint egy évet kell kihagyna, miután a Birmingham City védője, Martin Taylor egy rendkívül rossz becsúszással eltörte a lábát februárban.

    A 25 éves játékos, aki április óta egy rio de janeirói kórházban gyógyul, szeretne már a következő szezon elejére visszatérni.

    “A tervek szerint augusztus elején térek vissza Európába, de az is lehet, hogy már július végén.” – mondta a brazil születésű horvát.

    “Az orvosok azt mondták, hogy akkora már teljesen fel fogok épülni és képes leszek újra játszani. Ezt én is nagyon remélem.”

    “Jól érzem magam és a gyógyulásom jobb ütemben halad, mint azt valaha remélni mertem volna.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke:

    A Fener megszerezheti Emrét


    A török óriás Fenerbahce vezetői azt állítják, már megállapodtak a Newcastle Uniteddel Emre Belözoglu vételárát illetően.

    “A Fenerbahce megegyezett a Newcastle Uniteddel Emre leigazolását illetően, így a játékos hamarosan Kanárivá válhat.” – áll a törökök közleményében.

    A Szarkák még nem reagáltak a megjelent hírekre, de nem lenne meglepetés, ha a korábbi Inter-játékos valóban távozna a St James Parkból.

    A vételár egyelőre ismeretlen, de úgy tudni, a Newcastle körülbelül 3,5 millió fontot kér a középpályásért.

    Emre 2005 nyarán igazolt a tyneside-i gárdához, de nem tudta megmutatni valódi tudását.

    A 27 éves játékos akkor robbant be a köztudatba, amikor a török válogatottal bronzérmet nyert a 2002-es VB-n.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke:

    A Hull Taylorral erősítene


    A Hull City menedzsere, Phil Brown a Wigan Athletic védőjével, Ryan Taylorral erősítené meg frissen feljutott csapatát.

    Úgy tudni, Brown 750 000 fontot fizetne a 23 éves védőért, aki mindössze 12 találkozón léphetett pályára az előző szezonban Steve Bruce csapatában.

    Egyelőre nem tudni, hogy a Latics menedzsere szeretné-e megtartani, de az biztos, hogy ellenkező esetben csak megfelelő összeg ellenében engedné el.

    A Derby County menedzsere, Paul Jewell is figyeli a játékost, korábban már dolgoztak együtt, hiszen 2005-ben éppen Jewell igazolta le őt a Tranmere-től, amikor még a Wigan menedzsere volt. Ha Taylor távozni akarna a JJB Stadiumból, akkor valószínűleg inkább a frissen feljutott Hullt választaná a kiesett Kosok helyett.

    A Tigrisek nem automatikusan, hanem osztályozóval jutottak fel a Premier League-be, a döntőben a Bristol Cityt legyőzve.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke: , ,

    Gerrard örülne Barrynek


    Steven Gerrard elmondta, hogy örülne, ha az Aston Villa csapatkapitányakapitánya, Gareth Barry, aki valószínűleg vasárnap a válogatottban is kapitány lesz, a Liverpoolhoz igazolna.

    Vasárnap, a Trinidad és Tobago elleni barátságos meccsen John Terry és Rio Ferdinand hiányában minden bizonnyal Barry fogja viselni a karszalagot.

    Gerrard azonban nem ezen gondolkozik, hanem azon, hogy jó lenne a nemzeti tizenegyen kívül az Anfielden is együtt játszani a középpályással.

    A liverpooli sztár szerint éppen itt az ideje, hogy Barry játsszon a Bajnokok Ligájában, miután egy évtizedig szolgálta a Villát.

    “Gareth Barry az a játékos, aki biztosan tudna fejlődni a Liverpoolnál. Nem lehetünk tiszteletlenek az Aston Villával, egyelőre még az ő játékosuk, majd meglátjuk, hogy mi lesz.” – mondta Gerrard.

    “Természetesen megpróbálják megtartani őt, mivel ő az egyik legnagyobb sztrájuk. Nagyszerű szolgálatot tett már klubjának az elmúlt jópár évben.”

    “Nagyon szeretném, hogy Barry Liverpool-játékossá váljon.”

    “Mindent tudok róla, barátok vagyunk, ezért is jó lenne együtt játszani.”

    “Ő egy jó játékos, szeretném, ha a Liverpool olyan erős lenne, amilyen csak lehet és Gareth Barryvel mindenképp erősődne a csapat.”

    “Könnyű jó játékosokkal együtt játszani. Sokszor kérdeztem Fernando Torrestől, hogy milyen itt lenni és mindig azt mondta, hogy könnyebb képzettebb társakkal futballozni. Szerintem Gareth esetében is ez lenne a helyzet.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke: ,

    Grant bírálta a Chelsea-t


    A Kékek korábbi menedzsere, Avram Grant elmondta, hogy szerinte a belső viszályok aláaknázzák a csapat minden erőfeszítését.

    Az izraeli mestert szombaton küldték el a kispadról és most nyilvánosságra hozta, hogy nem volt túl boldog attól a helyzettől, ami a klubnál volt.

    Szerinte az elvárások, amit Mourinho távozása után neki támasztottak, unreálisak voltak és arról is beszélt, hogy próbálta megváltoztatni a Chelsea-ről elődje miatt kialakult képet.

    “Amikor átvettem a csapatot, olyan célokat tűztünk ki, amik őrültségnek tűntek.” – mondta Grant.

    “Egy: Jussunk be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Korábban fele ennyi pénzzel dolgozó csapatok is több alkalommal bejuottak már, például a Liverpool.”

    “Kettő: Javuljon a játék és a rólunk kialakult kép. A TV és az Internet világában élünk és a Chelsea mindenhol ott akar lenni, ebből kifolyólag javítani kell a játékon.”

    “Három: Találjunk megoldást a klubon belül problémákra és javítsuk a légkört a csapaton belül.”

    “A klubot folyamatosan csatározások árnyékolják be, valamiféle stratégia szerint. A menedzser harcol a tulajdonossal, más csapattagokkal és más menedzserekkel az újságok hasábjain.”

    “Ez nem alakít ki jó képet a csapatról. Ezért úgy döntöttünk, hogy változtatunk a dolgokon és két-három éven belül a Chelsea-t a világ legszebb focit játszó és leginkább támogatot klubjává tesszük.”

    “Négy évre érkezetem és a stábbal együtt úgy döntöttünk, hogy stílust és a gondolkodást is megváltoztatjuk.”

    “Az utóbbi három hónapban a tervnek kezdtek eredményei lenni. Ha így játszottunk volna a kezdetektől, bajnokok lehettünk volna.”

    “A haladás lépésről-lépésre haladt és világosan látható volt. Éppen időben értük el a csúcsot.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 31

    Cimke:

    Triaud: “Silvestrét nem lesz könnyű megszerezni.”


    A Bordeaux elnöke, Jean-Louis Triaud szerint nem lesz egyszerű elvinni Mikael Silvestrét a Manchester Unitedtől.

    A francia bekk a Les Girondins egyik célpontja, a gárda szeretne feljebb jutni a most elért második helynél, ezért komoly erősítéseket terveznek.

    Silvestrén kívül a Bordeaux szeretné még leigazolni Yoann Gourcuffot az AC Milantól és Yoann Gouffrant a Caentől.

    Úgy tűnik, a Manchester védőjét nem lehet majd könnyen elvinni az Old Traffordról.

    “Nehéz lesz megszerezni egy olyan játékost, aki már megszokta az angol fizetést.” – mondta Triaud a L’Equipe-nek.

    “A másik két célpontukat illetően Gourcuff-fal már tovább jutottunk, mint Gouffrannal, de ez nem meglepő, hiszen az AC Milannal előbb kezdtünk tárgyalni.”

    “Ez a két játékos nagyon érdekel minket, de, ha az üzlet elbukik, keresünk másokat.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 30

    Cimke:

    A Palace cáfolja Bostock távozását


    A Crystal Palace vezetői cáfolták, hogy 16 éves sztárjátékosuk, John Bostock a Tottenham Hotspurhöz igazolt volna.

    A Spursnél azt állították, hogy a fiatal játékos már megegyezett az élvonalbeli klubbal, ráadásul Bostock egyik nyilatkozatában is beszéll arról, hogy milyen jó lesz a White Hart Lane-en játszani.

    A Palace honalpján azonban megjelent egy közelmény, mely cáfolja a nem sokkal előtte megjelent híreket.

    “Cáfolva azokat a híreket, melyek szerint John Bostock az észak-londoniakhoz igazolt volna, a Crystal Palace Football Club kijelenti, hogy semmiféle megállapodás nem született és a 16 éves játékos még mindig a Sasokhoz tartozik.” – áll a közleményben.

    Bostockot tartják Anglia egyik legígéretesebb tehetségének. A kék-pirosaknál nevelkedett és 2007 októberében bajnoki meccsen is pályára léphetett, a Watford ellen.

    Nem ez az első vitás eset vele kapcsolatban, a Tottenham szerette volna megkerülni a szabályokat és fizetés nélkül megszerezni az 5 millió fontra értékelt futballistát. Ekkor a Palace azzal fenyegetőzött, hogy bíróság elé viszi az ügyet.

    A Spurs sportigazgatója, Damien Comolli nemrég így nyilatkozott: “Nagyon örülünk, hogy John elfogadta az ajánlatunkat. Tudjuk, hogy mennyire tehetséges, de még csak 16 éves, ezért semmit nem fogunk siettetni. Lesz ideje fejlődni egy tehetséges, fiatal csapatban.”

    Bostock maga is nyilatkozott: “Teljesen készen állok erre az átigazolásra, a Spurs az a csapat, melyben mindig is szerettem volna játszani. Úgy érzem, erre a klubra nagyszerű jövő vár, itt szeretnék tovább fejlődni.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 május, 30

    Cimke: ,

    A Forest leigazolta Earnshaw-t


    A másodosztályba frissen feljutott Nottingahm Forest megkezdte az erősítéseket a következő idényre azzal, hogy leigazolta Robert Earnshaw-t a Derby Countytól.

    A walesi válogatott támadó 2,65 millió font ellenében érkezett a City Groundra és három éves szerződést írt alá új csapatával.

    A 27 éves játékos tavaly, a Premier League-ben nem sokszor léphetett pályára Derby-mezben. Mindössze hét alkalommal volt kezdő, összesen 25-ször kapott lehetőséget és két gólt szerzett.

    A másodosztályban azonban már gólkirály is volt, így valószínűleg sokat segít majd a Forestnek a bent maradásban.

    “Mindenki ismeri ezt a csapatot és tudja, hogy miket ért már el története során. Fontos volt, hogy sikerült megismernem a menedzser, Colin Calderwoodot, akitől megtudtam, hogy mik a tervei.” – mondta Earnshaw a klub honlapján.

    “Hosszasan beszélgettünk, aminek nagyon nagy szerepe volt a döntésemben. Most, hogy minden elrendeződött, alig várom a kezdést.”

    “Nagyszerű, hogy a Forest feljutott, remélem, továbbra is így mennek majd a dolgaink. A csapat fiatal játéksokoból áll, akiknek minden vágyuk, hogy minél többet érjenek el. Nem lepődnék meg, ha remek csapattá fejlődnénk.”

    “A kevés lehetőséget illetően a Derby csalódást jelentett, de a fociban így mennek a dolgok. Úgy kell rá tekinenem, mint egy lezárult fejeztre, tanultam belőle, már csak a kezdést várom.”

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2008 május, 30

    Cimke: ,

    Csatárt keres a Pompey


    A Portsmouth menedzsere, Harry Redknapp szeretné, ha a következő szezonban Jermain Defoe csatártársa a szintén angol válogatott Peter Crouch lenne.

    Crouch a Liverpoolnál egyre mellőzöttebb, alig kap lehetőséget, így minden valószínűség szerint ezen a nyáron távozni fog az Anfield Roadról.

    A csatár a 2001/02-es szezont a Fratton Parkban töltötte és meglehetőség jól teljesített, hiszen 18 bajnoki gólt szerzett.

    Harry Redknapp irányítása alatt valószínűleg jóval több lehetőséget kapna a hóri-horgas játékost és minden bizonnyal jól megértenék egymást Defoe-val.

    “Nagyszerű lenne, ha Crouchie jönne!” – mondta Defoe.

    “Még mindig szerződés köti a Liverpoolhoz, de majd meglátjuk. Szerintem messzire juthatunk jövőre, de nagyobb keretre van szükségünk.”

    A Pompey jövőre indulhat az UEFA Kupában, mivel megnyerte az FA Kupát a Cardiff City elleni döntőben.

    Úgy tudni, ha Redknapp nem fogja tudni megszerezni Crouch-ot, akkor Emile Heskey felé fordítja a figyelmét, aki jelenleg a Wigan Athletic játékosa.

    Forrás: eurosport.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2008 május, 30

    Cimke: ,