• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Barnes új esélyt kapott a WBA-tól


    A West Bromwich Ablion egy 18 hónapra szóló szerződést adott a korábbi Derby County-játékosnak, Giles Barnesnak.

    A 21 éves játékost ingyen igazolták le a birminghamiek, miután a Derby szerződést bontott vele állandó sérülései miatt.

    Barnes egész januárban a West Brommal edzett és úgy tűnik, sikerült meggyőznie a csapat menedzserét, Roberto Di Matteót, hogy megéri leigazolni.

    A középpályás egy korábbi Achilles-ín sérülése miatt még mindig nincs 100%-os állapotban, de Di Matteo nem érzi úgy, hogy nagy kockázatot vállalt volna a leigazolásával.

    “Gilesnek az utóbbi években sok sérüléssel kellett megküzdenie, de az nem lehet kérdéses, hogy nagyon jó képességű játékos” – mondta a mester.

    “A felépülése remek ütemben halad, mi pedig minden támogatást meg fogunk adni neki, amire szüksége van. Rengeteg biztató jel volt a játékában, ami miatt úgy éreztük, hogy le kell igazolnunk.”

    “Ha a pályafutása visszatér a helyes kerékvágásba, akkor lesz egy kiváló játékosunk a személyében.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 3

    Cimke: ,

    A Derby tagad


    A Derby County vezetősége cáfolta azokat a híreket, melyek szerint a Wolverhampton Wanderers szeretné leigazolni csatárukat, Rob Hulse-t.

    Rob HulseTöbb olyan találgatás is napvilágot látott az utóbbi időben, melyek szerint a Premier League újoncai januárban megpróbálják majd megszerezni a 30 éves támadót. Nemrég egy esetleges 3 millió fontos ajánlat is felmerült.

    Hulse-t nem csak a Farkasok látnák szívesen, nyáron 4 millióért vitte volna a Middlesbrough, de a Kosok nemet mondtak.

    A Derby számít rá, hogy a téli átigazolási időszakban is megpróbálják majd elcsábítani a házi góllövőlista élén álló csatárt, de ajánlatot egyelőre nem kaptak.

    “Nem érkezett hivatalos ajánlat Rob Hulse iránt. Nem meglepő, hogy több pletyka is napvilágot látott vele kapcsolatban, hiszen közeleg a január, de ezekre nem kívánunk reagálni” - mondta a fehér mezesek egyik szóvivője.

    A Wolverhampton mestere, Mick McCarthy valószínűleg igazol majd egy-két új támadót, hiszen csapata eddigi 14 bajnokiján mindössze 12 gólt szerzett.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2009 december, 2

    Cimke: ,

    Mears a Burnleyben folytatja


    A Burnley leigazolta Tyrone Mearst a Derby Countytól. A védő egy három évre szóló szerződést írt alá a Turf Moorban.

    Tyrone MearsA Vörösborosok 500 ezer fontot fizettek a 26 éves játékosért, aki az előző szezont kölcsönben az lympique Marseille-nél töltötte.

    “Tyrone három évre írt alá a Burnleyvel, miután a klub orvosai elvégezték rajta a kötelező vizsgálatokat” – mondta Mears ügynöke, Willie McKay.

    “Már nagyon izgatott, várja, hogy segíthessen új csapatának a Premier League-ben.”

    A Burnley mestere, Owen Coyle is örömét fejezte ki az átigazolással kapcsolatban: “Nagyon örülünk Tyrone megszerzésének, ő egy igazán gyors játékos, mi pedig pont ilyet kerestünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2009 június, 30

    Cimke: ,

    Gibsonnak tökéletes napja volt a Derby ellen


    A Manchester United Derby County elleni 4-1-es sikere során Darron Gibson is gólt szerzett. A játékos olyan jól teljesített, hogy őt választották a meccs legjobbjává.

    Darron GibsonAz ír válogatott játékos újabb magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő, ráadásul ő szerezte a United második gólját is.

    A 4-1-es FA kupa siker után Sir Alex Ferguson megerősítette, hogy Gibson a teljesítményével bebiztosította helyét a Ligakupa döntőben, amit a középpályás már alig vár.

    “Jó sorozatom volt a Ligakupában ebben a szezonban, minden meccsen játszottam és már nagyon várom a finálét” – mondta Gibson a MUTV-nek.

    “Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet a Derby ellen és boldog vagyok, hogy felkerültem a góllövők közé. Keményen dolgozom az edzéseken, hogy többször kerüljek gólhelyzetbe és többször lőjek kapura. Örülök, hogy betaláltam, de a legfontosabb dolog, hogy továbbjutottunk.”

    Mivel a Vörös Ördögöknek számos jó képességű középpályása van, akik mindnyájan játszani szeretnének, ezért Gibson időnként kevesebbszer jut lehetőséghez, de a 21 éves játékos nem csalódott, akár középső középpályásként, akár jobb szélsőként kap lehetőséget, próbál élni vele.

    “Középső középpályás az én eredeti posztom és nyilván magabiztosabbnak érzem ott magam. De nem bánom, ha a jobb szélen kell szerepelnem, egyszerűen csak boldog vagyok, ha a pályán lehetek!”

    “Nagyszerű csapatunk és fiatal játékosaink vannak, akik ha beállnak, akkor élnek a lehetőséggel. Remélhetőleg ez folytatódik és segíthetjük a csapatot jól teljesíteni.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2009 február, 17

    Cimke: ,

    Savage bánja, hogy nem ment az Evertonhoz


    A Derby Countynál másodvirágzását élő Robbie Savage elmondta, legnagyobb tévedése az volt, mikor elutasította az Everton ajánlatát.

    Robbie SavageA veterán középpályás kiváló formába lendült Nigel Clough menedzser irányítása alatt a Pride Parkban.

    A korábbi walesi válogatott játékos már 34 éves, így valószínűleg nem fog már nagy nevű kluboknál játszani karrierje végéig.

    Savage elmondta, nem szokott bosszankodni, ha visszagondol eddigi pályafutására, mely alatt a Leicesterben, a Birminghamben és a Blackburnben is megfordult, de azt nagyon bánja, hogy nem igazolt el az Evertonhoz, pedig kétszer lehetősége is volt rá.

    “Két alkalommal is az Evertonhoz igazolhattam volna.” – mondta Savage.

    “Először azt hittem, hogy sikerülni fog az átigazolás. A Birminghammel a Newcastle ellen játszottunk, a meccs után mindenkitől elköszöntem az öltözőben.”

    “Éppen Cardiff felé autóztunk Gary Speeddel egy válogatott meccs miatt, amikor Steve Bruce felhívott, hogy mégsem megyek az Evertonhoz, mert a csapat 3 helyet 4 millió fontot kért értem. Nagyon elkeseredtem.”

    Másodszor Mark Hughes döntött úgy, hogy nem engedi el a játékost a Stolverkosokhoz.

    “Mark Hughes a példaképem, de el kellett volna engednie az Evertonhoz, Anglia egyik nagy klubjához. Ezt sajnálom a legjobban, ha visszatekintek a karrieremre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2009 február, 17

    Cimke: ,

    Megvan az ötödik forduló párosítása


    Kisorsolták az FA Kupa ötödik fordulójának párosításait, a Chelsea a Watforddal, a Manchester United pedig a Nottingham Foresttel vagy a Derby Countyval csap majd össze.

    Az FA Kupa serlegeA Uniteden és a Kékeken kívül a Hull City is másodosztályú ellenfelet kapott, a Tigrisek a Sheffield Unitedhez látogatnak majd.

    A West Ham United a szintén élvonalbeli Middlesbrough-t fogadja az Upton Parkban.

    A Sunderland – Blackburn Rovers párosítás győztesének a Coventry Cityvel kell majd játszania, míg a címvédő Portsmouth-t kiütő Swansea City a Fulhamet kapta a sorsoláson.

    Az első meccsen 1-1-es döntetlent játszó Liverpool és Everton azért küzd majd az újrajátszáson, hogy a Doncaster Rovers – Aston Villa párosítás győztesével mérkőzhessenek meg. A Cardiff City a West Bromwich Albionnal vagy a Burnley-vel játszhat majd, ha hatalmas meglepetésre kiejti az Arsenalt.

    A találkozók február 14-én és 15-én kerülnek megrendezésre.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Döntőbe jutott a United


    A Manchester United hazai pályán 4-2-re verte a Derby Countyt, így 4-3-as összesítéssel bejutott a Ligakupa döntőjébe.

    Cristiano Ronaldo értékesíti a United büntetőjétA Derby az első meccsen magabiztosságával meglepte a manchesterieket és 1-0-ás előnyt szerzett magának.

    A visszavágót úgy kezdte a United, ahogy elvárták tőle, már az első perctől kezdve gólratörően játszottak. A 16. percben Nani cselezgetett a tizenhatos előterében, majd lőtt. A kapus, Roy Carroll belekapott a labdába, de az így is a hálóban kötött ki a kapufa érintésével.

    Nem sokkal később a második hazai gól is megszületett, Danny Welbeck önzetlenül passzolt John O’Shea elé, aki így hatalmas helyzetbe került. Az ír nem hibázott, ekkor már a Vörös Ördögök számítottak továbbjutónak. Még az első félidőben Rafael da Silva adta be a labdát, Carlos Tevez pedig a kapuba fejelte, így már 3-0-ra vezetett a United.

    A második játékrészt valamivel kisebb tempóban kezdte a bajnoki címvédő, így nagyobb terület jutott a Kosoknak. A 80. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, Giles Barnes pedig magabiztosan értékesítette a lehetőséget.

    Ekkor a Derbynak már csak egy gólra lett volna szüksége, hogy kiharcolja a hosszabbítást, de a kilenc perccel később az MU is tizenegyest kapott, Cristiano Ronaldo pedig nem hibázott. Az utolsó pillanatokban Barnes ismét villant, ezúttal szabadrúgásból, de a fehérmezeseknek már nem volt elég idejük, hogy megpróbáljanak mégegy gólt szerezni.

    Ma este dől el, hogy a Tottenham Hotspur vagy a Burnley lesz-e a United ellenfele a Wembley-ben rendezendő finálén.




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2009 január, 21

    Cimke: ,

    Possebon fordítana


    A Manchester United fiatal brazil középpályása, Rodrigo Possebon elmondta, szeretne fordítani a Derby County ellen.

    Rodrigo PossebonA 19 éves játékos háromszor volt kezdő a Ligakupa sorozatban, azonban a Derby ellen csak a kispadra nevezte őt Ferguson. Ezúttal viszont szeretne a kezdőcsapatban helyet kapni.

    “Úgy gondolom, a Derby nagyon jól játszott” – mondta Possebon a United Review magazinnak. “A szurkolóik lelkesek voltak, ami ráragadt a csapat teljesítményére is. Akkor győzelemmel hagyták el a pályát, de be kell vallani, megérdemelték.”

    “Csalódottak voltunk a vereséget követően, de most már elszántak vagyunk, hogy a javunkra fordítsuk a helyzetet.”

    Rodrigót különösen a Derby védője, a győztes találatot jegyző Kris Commons nyűgözte le.

    “Nagyon jó teljesítményt nyújtott. Okos és trükkös játékos, aki remek gólt szerzett.”

    “Nem tudok a többiek nevében beszélni, de én személy szerint úgy vélem, hogy képesek vagyunk megnyerni a meccset.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2009 január, 20

    Cimke: ,

    Tosic már holnap bemutatkozhat


    A Manchester United új igazolása, Zoran Tosic akár már holnap, a Derby County elleni Ligakupa-elődöntő visszavágóján bemutatkozhat.

    Zoran TosicKorábban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint Sir Alex Ferguson február végéig szeretett volna várni a Partizán Belgrádtól igazolt középpályás pályára küldésével.

    Most azonban úgy tűnik, hogy a skót mester szíve meglágyult és már holnap, a Kosok ellen beveti a 21 éves játékost. A Derby 1-0-ás előnyből várja a meccset.

    Az első számú kapus, Edwin van der Sar pihenőt kapott, csakúgy, mint a két sztárcsatár, Dimitar Berbatov és Wayne Rooney.

    A United várható kerete: Kuszczak, Foster, Amos, Rafael, Neville, Vidic, Evans, Chester, O’Shea, Fabio, Ronaldo, Nani, Carrick, Scholes, Fletcher, Gibson, Possebon, Anderson, Giggs, Park, Tosic, Tevez, Welbeck, Macheda.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2009 január, 19

    Cimke: ,

    Fergie biztos a United továbbjutásában


    A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson szerint csapata képes lesz ledolgozni a Derby Countyval szemben összeszedett egy gólos hátrányt a Ligakupában.

    Sir Alex FergusonA Vörös Ördögök menedzsere szerint csapatának örülnie kell annak, hogy mindössze egyetlen gólt kapott a Pride Parkban, és nem többgólos hátrányt kell ledolgozniuk a január 20-i visszavágón.

    “Az egyetlen pozitívum, hogy csak 1-0-ra kaptunk ki” - mondta letörten Sir Alex. “Azt gondolom, szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy csak egy gólt kaptunk. A kupában mindig szükség van egy kis szerencsére, ami számunkra ezúttal meg is adatott.”

    “Figyelembe véve a teljesítményünket, ez egy fantasztikus eredmény. Egyszerűen nem játszottunk jól.”

    “Úgy láttam, hogy kicsit túlaggódtuk a keresztjátékukat és a pontrúgásaikat. Utólag azt mondanám, hogy bepánikoltunk. Alapesetben ezzel könnyedén megbirkózunk, de most nem így történt.”

    “Négy góllal is kikaphattunk volna, úgyhogy az 1-0 nagyszerű számunkra, amivel jó esélyünk lesz az Old Traffordon.”

    “Minden elődöntőben abban reménykedsz, hogy az első meccsen meg tudod szerezni a győzelmet és előnybe kerülsz, de ha bármely csapatot is egygólos hátrányban várnánk az Old Traffordon, nekünk lenne a nagyobb esélyünk a továbbjutásra. Biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2009 január, 8

    Cimke: ,