A Burnley körülbelül 1,8 millió fontért leigazolta a skót hátvédet, Danny Foxot a Celtictől.
A bordó mezes csapat Brian Laws érkezése óta aktívan figyeli az átigazolási piacot, Fox már a harmadik szerzeményük Leon Cort és Nicky Weaver után.
A 23 éves bekk három és fél éves szerződést írt alá a Turf Moorban.
Az Everton ifiakadémiáján nevelkedett játékos 2005 és 2008 között több mint 100 meccsen játszott a Walsallban, majd a Coventryhez igazolt, ahol jó teljesítményével felhívta magára a Celtic figyelmét.
A skótok tavaly nyáron igazolták le, de az utóbbi időben egyre kevesebb lehetőséget kapott, így ő is örült, mikor lehetősége nyílt visszatérni Angliába.
Fox korábban megfordult az U21-es angol válogatottban, de felnőtt szinten már Skóciát képviseli, 2009 novemberében, Wales ellen debütált.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal), Átigazolások
Dátum: 2010 január, 29





Az egyszeres angol válogatott támadó jelenleg kölcsönben szerepelt a Premier League újoncainál. Kölcsönszerződése januárban jár le.
A Vörös Ördögök tegnap 1-0 arányú vereséget szenvedtek az újonc Burnley ellen. Végig a manchesteriek domináltak, a hazaiaknak összesen egy nagy helyzetük volt, melyet gólra is váltotak, Robbie Blake révén.
Az ecuadori szélső, aki a Real Madrid C csapatában is megfordult már, részt vet a Vörösborosok amerikai túráján és jól teljesített.