• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Burnley megszerezte Foxot


    A Burnley körülbelül 1,8 millió fontért leigazolta a skót hátvédet, Danny Foxot a Celtictől.

    A bordó mezes csapat Brian Laws érkezése óta aktívan figyeli az átigazolási piacot, Fox már a harmadik szerzeményük Leon Cort és Nicky Weaver után.

    A 23 éves bekk három és fél éves szerződést írt alá a Turf Moorban.

    Az Everton ifiakadémiáján nevelkedett játékos 2005 és 2008 között több mint 100 meccsen játszott a Walsallban, majd a Coventryhez igazolt, ahol jó teljesítményével felhívta magára a Celtic figyelmét.

    A skótok tavaly nyáron igazolták le, de az utóbbi időben egyre kevesebb lehetőséget kapott, így ő is örült, mikor lehetősége nyílt visszatérni Angliába.

    Fox korábban megfordult az U21-es angol válogatottban, de felnőtt szinten már Skóciát képviseli, 2009 novemberében, Wales ellen debütált.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 29

    Cimke:

    Weaver a Burnleyben bizonyíthat


    A Burnley ingyen leigazolta a tapasztalt kapust, Nicky Weavert. Az angol hálóőr fél évre szóló szerződést kapott Brian Laws csapatától.

    A 30 éves játékos a skót Dundee United kapuját védte, amíg le nem járt a szerződése. Nem sokáig volt csapat nélkül, a bordó mezesek úgy döntöttek, lehetőséget adnak neki.

    Egyelőre csak egy fél évre szóló kontraktust kapott, ha sikerül meggyőznie a klub vezetőit, hosszabb távra is aláírhat.

    Weaver, aki eddigi pályafutása során megjárta többek között a Manchester City és a Charlton Athletic csapatait is, akár már szombaton, a Chelsea ellen bemutatkozhat új klubjában.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 27

    Cimke:

    A Burnley kölcsönvenné Nimanit


    A Burnley mestere, Brian Laws bízik benne, hogy csapata 24 órán belül megszerzi Frederic Nimanit az AS Monacótól.

    Az angol klub vezetősége már megkezdte a tárgyalásokat a monacóiakkal a 21 éves csatárt illetően, akit a szezon végéig szeretnének kölcsönvenni.

    Nimani lehetne Laws első igazolása a Burnley menedzsereként. A szakember ebben a hónapban ült le a kispadra a Turf Morrban, miután Owen Coyle a Bolton Wanderershez szerződött.

    “Igen, tárgyalunk vele és a csapatával és nagyon reméljük, hogy a következő 24 órában történik valami jelentős előrelépés az ügyben” – mondta Laws.

    “Közel állunk a megszerzéséhez, de fontos, hogy minden részlet tisztázódjon, mielőtt kijelentjük, hogy leigazoltunk ezt vagy azt a játékost.”

    “Sok futballistával kapcsolatban tárgyalunk, ő csak az egyik közülük. Amíg nincsenek aláírva a papírok, addig többet nem mondhatok.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 21

    Cimke:

    Laws a Burnley új mestere


    A korábbi Sheffield Wednesday-menedzser Brian Laws ült le a Burnley kispadjára. Két és fél évre írt alá a klubbal.

    A bordó mezesek új vezetőedzőt kerestek, mióta Owen Coyle úgy döntött, hogy a Bolton Wanderersnél folytatja pályafutását. Választásuk korábbi hátvédjükre, Lawsra esett.

    Valószínűleg meglepetésként érte a 48 éves szakembert, amikor a Premier League-ben szereplő klub megkereste, hiszen alig egy hónapja kirúgták a másodosztályú Sheffield Wednesdaytől a gyenge eredmények miatt.

    “Úgy hisszük, hogy Brian az a menedzser, aki képes fenntartani a színvonalat, amihez a Burnley vezetői, játékosai és szurkolói hozzászoktak. Mint a csapat korábbi játékosa, jól ismeri a klubot és annak tradícióit” – olvasható a klub közleményében.

    Laws munkáját az a Russ Wilcox fogja segíteni aki a Wednesdaynél is az asszisztense volt. Emellett a Burnley veteránja, a 38 éves Graham Alexander is beszáll az edzői stáb munkájába.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 13

    Cimke:

    Davis vette át a Burnley irányítását


    A Burnley vezetősége a másodedzőt, Steve Davist bízta meg a csapat irányításával, mivel Owen Coyle már szinte biztosan a Bolton Wanderersé lesz.

    “A szakmai stáb tagjai veszik majd át a csapat irányítását Steve Davis vezetésével” – mondta a bordó mezesek elnöke, Barry Kilby.

    A Burnley és a Bolton ügyvédei jelenleg arról tárgyalnak, hogy mekkora összeget kell fizetnie a Wanderersnek Coyle-ért.

    “Nem mondhatnám, hogy baráti a viszony a két klub között. Nem igazán örülünk, hogy ilyenkor kerestek meg minket egy ilyen kényes ügyben” – folytatta Kilby.

    “Owen úgy gondolja, több esélye van a Premier League-ben folytatni edzői pályafutását, ha a nagyobb költségvetésű Boltonhoz szerződik.”

    “Nagy csapásként ért minket a távozása. Egyikünk sem akarta, hogy így legyen, mind felnőtt férfiak vagyunk, de érzékenyen érintett minket, mikor megtudtuk, hogy távozik.”

    “Arra számítottam, hogy ha távozik, akkor egy nagyobb csapathoz megy, nem egy olyanhoz, amelyik a kiesés ellen harcol. Persze elég régóta vagyok a futball körforgásában ahhoz, hogy tudjam, miként mennek a dolgok. Biztos vagyok benne, hogy ez egy nehéz döntés volt Owen számára is.”

    Davis munkáját a kapusedző, Phil Hughes segíti majd.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 6

    Cimke: ,

    A Boltonnak fizetnie kell Coyle-ért


    A Bolton Wanderers már a következő 24 órában bejelentheti, hogy megszerezte Owen Coyle-t a Burnley-től.

    A 43 éves szakember ma este találkozik a Burnley elnökével, Barry Kilbyvel, hogy a jövőről tárgyaljanak.

    A bordó mezesek vezetősége megerősítette, hogy Coyle nemrég találkozott a Wanderers képviselőivel, akik új menedzsert keresnek Gary Megson menesztése óta.

    Kilbyék nem állnának a transzfer útjába, de 3 millió fontot kérnek a Boltontól Coyle-ért cserébe, aki játékosként két és fél szezont töltött a fehér mezeseknél.

    “Megerősítjük a híreket, melyek szerint Owen Coyle tárgyalt az új vezetőedzőt kereső Bolton Wanderers vezetőségével” – olvasható a Burnley közleményében.

    “A Burnley elnöke, Barry Kilby még ma le fog ülni Coyle-lal, amint a találkozó befejeződik, beszámolunk a fejleményekről.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 január, 4

    Cimke: ,

    Coyle nem hagyja el a Burnleyt


    Owen Coyle szerint semmi nem igaz azokból a hírekből, melyek szerint ő venné át a Bolton Wanderers irányítását.

    A fehér mezeseknek jelenleg nincs menedzserük, mivel a Hull City elleni 2-2-t követően a vezetőség menesztette Gary Megsont.

    Azonnal megkezdődtek a találgatások, hogy ki veszi majd át a boltoniak irányítását, Owen Coyle neve is felmerült, aki játékosként már megfordult a Wanderersben.

    Coyle megtisztelőnek tartja, hogy szóba hozták egy ilyen neves csapattal, de őt jelenleg csak a Burnley érdekli és nem kíván távozni.

    “Biztos nagyon fog örülni, aki végül megkapja a munkát, de engem most csak az érdekel, hogy a Burnleyt győzelemre vezessem a Milton Keynes Dons ellen” – mondta a 43 éves szakember.

    “Nem ez az első eset, hogy találgatások jelentek meg a jövőmmel kapcsolatban, de számomra mindennél fontosabb a jelenlegi feladatom.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 december, 31

    Cimke: ,

    A Burnley megtartaná Nugentet


    A Burnley vezetősége januárban szeretné véglegesen is leigazolni David Nugentet a Portsmouth-tól.

    David Nugent gólörömeAz egyszeres angol válogatott támadó jelenleg kölcsönben szerepelt a Premier League újoncainál. Kölcsönszerződése januárban jár le.

    A csapat elnöke, Barry Kilby télen szeretné megerősíteni csapatát, és ennek keretében Nugent szerződését is véglegesítené.

    A korábbi Bury- és Preston-játékos nem tudott meggyőző teljesítményt nyújtani a Pompey-ban, így valószínűleg könnyen elengednék és ő is örülne, ha egy olyan csapatban játszhatna tovább, ahol megbecsülik.

    “Szeretnénk megerősíteni a keretet, ez ügyben nagyon sokat beszélünk a menedzserrel, Owen Coyle-lal” – mondta Kilby.

    “David megszerzésének bizonyára mindenki nagyon örülne, de először is a Portsmouth-szal egyeztetnünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 november, 26

    Cimke: ,

    Ferguson: “Pazarlóan játszottunk”


    Sir Alex Ferguson szerint a Manchester United megérdemelte, hogy kikapott a Burnleytől, mivel rengeteg lehetőséget puskázott el.

    Sir Alex FergusonA Vörös Ördögök tegnap 1-0 arányú vereséget szenvedtek az újonc Burnley ellen. Végig a manchesteriek domináltak, a hazaiaknak összesen egy nagy helyzetük volt, melyet gólra is váltotak, Robbie Blake révén.

    A vendégek közül Michael Owen, Waye Rooney és Pak Csiszong is gólt szerezhetett volna, de egyikük sem tudta bevenni a Vörösborosok kapuját, Michael Carrick még egy bünttőt is kihagyott.

    “Gyenge teljesítményt nyújtottunk, főleg ha megnézzük, hogy mennyit birtokoltuk a labdát és mennyi helyzetünk volt” – mondta Fergie mester.

    “Talán minden másképp alakult volna, ha belőjük azt a tizenegyest az első félidő végén. Ezután is megvoltak a helyzeteink, de mindet elpazaroltuk.”

    “Nem szeretném kisebbíteni a Burnley érdemeit, már hosszú ideje várták, hogy visszajussanak az élvonalba, megérdemelték ezt a sikert.”

    A Unitedre szombaton egy újabb idegenbeli meccs vár, a Wigan Athletic otthonába utaznak majd, egy hét múlva pedig az Arenalt látják vendégül az Old Traffordon.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 augusztus, 20

    Cimke: ,

    A Burnley kölcsönvette Guerrerót


    Fernando Guerrero meggyőző teljesítményt nyújtott a próbajátéka alatt, ezért a Burnley úgy döntött, a szezon végéig kölcsönveszi.

    Fernando GuerreroAz ecuadori szélső, aki a Real Madrid C csapatában is megfordult már, részt vet a Vörösborosok amerikai túráján és jól teljesített.

    Az angol gárda mestere, Owen Coyle úgy döntött, egy évrekölcsönveszi a 19 éves tehetséget, és ha megmarad a jó formája, véglegesen is leigazolja.

    A menedzser bízik benne, hogy Guerrero a Premier League-ben is megállja majd a helyét és nagy segítésge lesz a csapatnak.

    “Fernando remek játékos ahhoz képest, hogy még csak 19 éves. Elképesztően tehetséges” – mondta Coyle.

    “Megegyeztünk a csapatával, hogy egy évet nálunk tölt majd kölcsönben, és opciós jogot kaptunk a végleges megszerzésére.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 augusztus, 6

    Cimke: