Az Aston Villa menedzsere, Martin O’Neill James Milner teljesítményét emelte ki a tegnapi, Blackburn Rovers elleni 6-4-es győzelem után.
A birminghamiek egygólos előnnyel vágtak neki a tegnapi Ligakupa-elődöntőnek, de a Rovers hamar szerzett két gólt Kalinic révén, ezzel megfordítva az állást.
A Villa azonban összeszedte magát és végül 6-4-es győzelmével bejutott a kupa döntőjébe. A meccs egyik legjobbja Milner volt, aki gólt is szerzett egy büntetőből. A Blackburn a kiállított Samba nélkül fejezte be a mérkőzést.
“Milner fantasztikus volt, nem kérdéses, hogy egy szinttel feljebb lépett” – mondta O’Neill.
“Látta, hova kell passzolni és tökéletesen helyezkedett annak ellenére, hogy eddig nem sokszor játszott középső középpályásként.”
“Azt hiszem, ez az ő igazi posztja. A lövőhelyzeteket is remekül megtalálta. Remekül megállta a helyét középen.”
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Egyéb kupák
Dátum: 2010 január, 21



Elképzelhető, hogy a kék-fehéreknek meg kell válniuk Franco Di Santótól, akinek januárban lejár a kölcsönszerződése, így vissza kell térnie a Chelsea-hez.
A korábbi Porto-játékos alig jut lehetőséghez az idei szezonban, a Premier League-ben már több mint két hónapja nem léphetett pályára kezdőként.
A 30 éves bekk Stephen Warnock helyére érkezett, aki körülbelül 8 millió fontért az Aston Villához igazolt.
A 27 éves játékos tegnap este eset át az orvosi vizsgálatokon a Villa Parkban, majd aláírta négy évre szóló szerződését.