• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Palacios kipróbálná magát a Realban


    A Tottenham Hotspur középpályása, Wilson Palacios elárulta, szívesen igazolna a Real Madridhoz, ha a sztárgárda megkeresné.

    A 25 éves játékos 2007-ben került a Premier League-be, a Birmingham Cityben és a Wigan Athleticben eltöltött ideje alatt kiváló játékost vált belőle.

    2009 januárjában 12 millió fontért leigazolta a Tottenham, ahol szintén remekül teljesít. Hamar megkedvelték a szurkolók, legutóbbi nyilatkozata miatt azonban biztosan nem lesz népszerűbb a köreikben.

    A hondurasi válogatott középpályás azt mondta, a jövőben szívesen kipróbálná magát a Real Madridban.

    “Valóban nagyon jól érzem magam a Tottenhamnél, de szeretnék még tovább fejlődni és egy nagyobb klubhoz igazolni” - mondta Palacios.

    “Remek lenne, ha a Real Madridban futballozhatnék. Angliában sikerült sok szurkolóval megkedveltetnem magam azzal, hogy sosem állok meg.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 március, 10

    Cimke:

    Anglia 3-1 Egyiptom: Capello Crouchot dicséri


    Az angol válogatott tegnap hátrányból fordítva 3-1-es győzelmet aratott Egyiptom fölött. A csereként beállt Peter Crouch két góllal járult hozzá a sikerhez.

    Az egyiptomiak az első félidőben 1-0-s előnyhöz jutottak Mohamed Zidan révén. A második játékrészben az angolok magasabb fokozatba kapcsoltak és három gólt szereztek, ebből kettőt Crouch, egyet pedig Shaun Wright-Phillips vállalt magára.

    Capello elmondta, tudta, mire képes a Tottenham Hotspur csatára, de nem nevezte a kezdőbe, mivel szerette volna látni, hogy mire képes egymás mellett Wayne Rooney és Jermain Defoe.

    “Peter Crouch jó formának örvend jól játszott, de nem csak ő, az egész csapat jól teljesített” – mondta az olasz sztáredző.

    “Crouch fontos tagja a válogatottnak, már sok meccset játszott Anglia színeiben a vezetésem alatt. Most nem volt kezdő, mivel szerettem volna másokat is kipróbálni.”

    “Szerettem volna látni, mit tud együtt Rooney és Defoe. Azt már eddig is tudtam, hogy Crouch, Carlton Cole és Heskey hogy teljesít Wayne mellett. Fontos, hogy a világbajnokság előtt minél tisztább képet kapjak a játékosokról.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 március, 4

    Cimke: ,

    Coyle: “Tovább kellett volna jutnunk”


    Owen Coyle szerint a Bolton Wanderers megérdemelte volna, hogy legyőzze a Tottenham Hotspurt és bejusson az FA Kupa negyeddöntőjébe.

    A boltoniak az első félidőben kapujukhoz szegezték ellenfelüket és a 34. percben meg is szerezték a vezetést Kevin Davies góljának köszönhetően.

    A második játékrészre feljavult a Spurs és körülbelül egyórányi játék után Jermain Defoe egyenlített. Tom Huddlestone akár a győzelmet is megszerezhette volna a londoniaknak, de a Sam Ricketts kezezése után megítélt büntetőt Jussi Jaaskelainen kivédte.

    “Remek kupameccset láthattunk, rengeteg helyzettel” – kezdte a korábbi Burnley-mester.

    “Harry Redknapp a lefújás után azt mondta, az egyik félidő az egyik, a másik a másik csapaté volt. Szerintem viszont egy órán keresztül mi voltunk a jobbak és az utolsó félóra volt csak a Tottenhamé.”

    “Sok dolog van, amivel elégedettek lehetünk. A meccs nagy részében mi domináltunk, ha nagyobb előnyt szerzünk az első játékrészben, ki tudja, mi történik.”

    “Leszidtam a játékosokat a találkozó után, mert úgy gondolom, elég helyzetünk volt, hogy továbbjussunk. Ezt ők is megerősíthetik. Egyikünk sem akart újrajátszást, de így legalább még mindig van esélyünk a továbbjutásra.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2010 február, 15

    Cimke: ,

    Begovic: “Jól döntöttem”


    Asmir Begovic úgy érzi, jó döntést hozott, amikor a Tottenham Hotspur helyett a Stoke Cityhez igazolt.

    A korábbi Portsmouth-kapus januárban közel került ahhoz, hogy a Spurshöz igazoljon, már orvosi vizsgálatokon is részt vett a londoniaknál. Az utolsó pillanatokban azonban bejelentkezett érte a Stoke és 3,25 millió fontért megkaparintotta.

    A bosnyák hálóőrt büszkévé tette a fehér mezesek érdeklődése, de nem volt kérdéses, melyik csapatot választja, miután beszélt a City egyik edzőjével, Mark O’Connorral, akivel korábban a Pompey ifiakadémiáján dolgozott együtt.

    “Tárgyaltam a Tottenhammel és már az orvosi vizsgálatokon is átestem, de egy esetleges szerződés már nem került szóba” – mondta Begovic.

    “Büszkeséggel töltött el, hogy a Tottenham is érdeklődött irántam, de egyáltalán nem álltam olyan közel az átigazoláshoz, mint ahogy azt a sajtó állította. Azt hiszem, végül a lehető legjobb döntést hoztam meg.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 11

    Cimke: , ,

    A Spursnek a kupa az első


    Peter Crouch szerint a Tottenham Hotspurnek még soha nem voltak olyan jó esélyei az FA Kupa megnyerésére, mint idén.

    A londoniak tegnap 3-1-re legyőzték a Leeds Unitedet, így továbbjutottak az ötödik körbe, ahol a Bolton Wanderersszel kell majd megküzdeniük.

    Mivel a legnagyobbak közül már csak a Chelsea van talpon a kupában, Harry Redknapp csapatának esélyei jelentősen megnőttek a végső sikerre.

    “Nem vagyunk bolondok, mi is tudjuk, hogy sok nagy csapat kiesett. Jók az esélyeink a döntőbe jutásra, sőt akár a győzelemre is” - kezdte a korábbi Liverpool-csatár.

    “Elég jó a csapatunk, hogy komoly eredményt érjünk el. Ezt már hosszú ideje nem lehetett elmondani a Tottenhamről.”

    “Mindannyian bízunk benne, hogy az idei egy nagyon jó szezon lehet, a határ a csillagos ég. Ha jó napunk van, bárkit le tudunk győzni, a bajnokságot is fontosnak tartjuk, de jelenleg az FA Kupa az első számú sorozat a számunkra.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2010 február, 4

    Cimke:

    Beckford a PL-be kerülhet


    A Tottenham Hotspur menedzsere, Harry Redknapp szerint a Leeds United csatára, Jermaine Beckford a következő szezont már a Premier League-ben kezdi.

    A 26 éves támadó nagy népszerűségre tett szert, miután győztes gólt lőtt a Manchester United ellen az Old Traffordon.

    Hétvégén a Colchester United ellen duplázni tudott, ezzel már 24 gólnál jár ebben a szezonban.

    Beckford szerződése nyáron lejár és Redknpp biztos benne, hogy valamelyik élvonalbeli klub majd lecsap rá.

    “Eddig nagyon jól teljesített. Biztos vagyok benne, hogy sok Premier League-ben szereplő klub szívesen vállalná a leigazolásával járó kockázatot” - mondta az angol szakember.

    “A szezon végén lejár a szerződése és ingyen igazolhatóvá válik. Biztos, hogy minden érdeklődő erre vár, nem akarnak most milliókat fizetni érte.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 3

    Cimke: ,

    Keane: “Trófeákért jöttem”


    Robbie Keane mindent el fog követni, hogy szezon végéig a Celtic ledolgozza hátrányát a Rangersszel szemben a skót bajnokságban.

    A zöld-fehérek az átigazolási időszak utolsó napján hatalmas meglepetésre kölcsönvették a Tottenham Hotspur ír támadóját, Keane-t.

    A 29 éves játékos gyerekkora óta a glasgow-iaknak szurkol, így sokan úgy gondolják, hogy kölcsönszerződése lejárta után véglegesen is aláír a klubhoz. Természetesen erről őt is megkérdezték.

    “Amennyire én tudom, csak a szezon végéig leszek itt. Élvezni fogom az itt eltöltött hónapokat” – mondta a Liverpoolt is megjárt csatár.

    Keane ezután arról is beszélt, hogy minden vágya, hogy segítsen a Celticnek ledolgozni tízpontos hátrányát az ősi rivális Celtickel szemben. Az sem zavarja, hogy a legtöbb fogadóirodánál már leírták csapatát.

    “Nem szoktam fogadni, így az ilyesmi nem nagyon érdekel. Remélem, hogy komoly sikerekhez segíthetem a Celticet és megnyerjük a bajnokságot.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 2

    Cimke:

    A Spurs ajánlatot tett Loach-ért


    A Tottenham Hotspur a hírek szerint 2 millió fontos ajánlatot tett a Watford kapusáért, Scott Loachért.

    A Lódarazsak 21 éves hálóőre nagyszerű formában véd az utóbbi hónapokban, ezért több élvonalbeli csapat is felfigyelt rá. A Sky Sports információi szerint a Tottenham ajánlatot is tett érte.

    Harry Redknapp első számú célpontja a Portsmouth bosnyák kapusa, Asmir Begovic volt, de ő nemet mondott, amikor megtudta, hogy a Stoke City is érdeklődik iránta.

    A Tottenhamet ezután Begovic csapattársával, David Jamesszel is szóba hozták, de nem valószínű, hogy végbe megy ez a transzfer, hiszen a londoniak nem első számú kapust keresnek, hanem egy cserét Heurelho Gomes mögé.

    “Elégedett vagyok a kerettel, de nem mondanám azt, hogy nem fogunk senkit leigazolni” – mondta Redknapp.

    “A klub elnöke, Daniel Levy imádja az átigazolási időszakok utolsó napjait. Biztos vagyok benne, hogy ma egész nap telefonálgatni fog.”

    “Ami engem illet, én egy cserekapust keresek, de eddig nem jártam sikerrel. Úgy tűnt, sikerül megszereznünk Begvicot a Portsmouth-tól, de végül nemet mondott.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 1

    Cimke: ,

    A Birmingham lemondott Pavljucsenkóról


    A Birmingham City menedzser, Alex McLeish beismerte, hogy feladta a harcot Roman Pavljucsenko megszerzéséért.

    McLeish 10 millió fontot adott volna a Tottenham Hotspurnek az orosz válogatott támadóért, de a londoniak nemet mondtak. A skót mester így új átigazolási célpont után néz, akit egyelőre csak kölcsönben szeretné klubjához csábítani

    Kevin Phillips sérülése miatt a birminghamiek jelenleg csak Cameron Jerome-ra és Christian Benítezre számíthatnak a csatársorban.

    “Úgy tűnik, a Pavljucsenko-ügy egy halott ügy” – mondta McLeish.

    “A jelek szerint nem szerezzük meg azt a rendkívül jó képességű játékost, akit szerettünk volna, de nem hiszem, hogy keveset ajánlottunk volna érte.”

    “Most egy másik jó támadót keresünk, akit a szezon végéig kölcsönvennénk, majd megpróbálnánk véglegesen is leigazolni. Szerencsére nincsenek anyagi gondjaink.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 31

    Cimke: ,

    A Spurs közel áll Kaboul megszerzéséhez


    A Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Portsmouth-szal Younes Kaboul leigazolását illetően.

    Kaboul 2008 nyarán éppen a Tottenhamtől igazolt a kikötővárosiakhoz. Mindössze egy évet töltött a White Hart Lane-en.

    Ebben a szezonban ugyan szenved a Pompey, de a francia hátvéd olyan jó teljesítményt nyújt, hogy több csapat is felfigyelt rá.

    A pénzügyi gondokkal küszködő kék mezesek valószínűleg szívesen elengednék a bekket a bevétel reményében, bár még így is tartoznak 2 millió fonttal a Spursnek a 2008-as transzfer óta.

    “Nagyon szeretnénk visszahozni őt ide. Reméljük, sikerül olyan megoldást találni, amely mindenkinek jó” – mondta Harry Redknapp.

    Egyes hírek szerint a fővárosiak 10 millió fontot is hajlandóak lennének kifizetni korábbi játékosukért.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 29

    Cimke: ,