• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mel többet vár Sinclairtől!


    Pepe Mel elmondta azt, hogy Scott Sinclair a mentalitásán kell változtasson ahhoz, hogy újra a keretbe kerüljön.
    SinclairSinclair, aki kölcsönben van a Manchester Citytől, csak 8 bajnokin szerepelt augusztus óta, és nem volt tagja a Cardiff elleni, szombati keretnek.
    Mel elmondta azt, hogy a 25 éves játékos nem tett eleget azért, hogy lenyűgözze őt, és emiatt nem lett tagja a 18as keretnek.
    A szélső csak 4 meccsen volt kezdő, de nem volt kezdő Mel irányítása alatt még. A spanyol többet vár el a játékostól, ha be akar kerülni a keretbe.
    “Sinclair amiatt nem játszott, mivel a többiek, akik itt vannak, jobbak, mint ő.
    “Csak 18as lehet a keret, és csak 11en játszanak.
    “A legjobbakat választom ki. Pozitív hozzáállású játékosok kellenek, akiknek erős a hozzáállása is.”
    Sinclair legutóbb a Hull City ellen kapott szerepet, amikor is a 79.percben lépett pályára, csereként. A csapat akkor 2-0-ra kapott ki.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 31

    Cimke: , , ,

    Howard visszavágásra készül az Arsenal ellen!


    Tim Howard szerint az Everton nagyon motivált lesz az Arsenal elleni bajnokin vasárnap, mivel az Arsenal ejtette ki őket az FA Kupából.
    HowardAz Arsenal 4-1-re nyert, de azóta az Everton 4 meccset húzott be egymás után, és csak 4 pontra vannak Arsene Wenger csapatától.
    A 4.helyért vívott harc elég kiélezett, és Howard elismeri azt, hogy az Everton vissza akar vágni, mivel 2007 óta nem nyertek az Arsenal ellen.
    A veterán portás viszont biztos abban, hogy Roberto Martinez csapata nyerhet.
    “Már alig várjuk az Arsenal elleni meccset, “mondta az amerikai válogatott kapusa.
    “Még mindig keserű a szánk az FA Kupa meccs után, úgyhogy otthon javítani akarunk.
    “Nem mi vagyunk az esélyesek a 4.helyre, mivel 4 ponttal vagyunk lemaradva.
    “De a mi kezünkben van a sorsunk, és élnünk kell ezzel, de még mindig 4 pontra vagyunk, így nehéz dolgunk lesz.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 31

    Cimke: , ,

    Hughes: Csak kevés jobb van, mint Begovic!


    Mark Hughes Asmir Begovicot a világ egyik legjobb kapusaként tartja számon, újabb jó teljesítménye után.
    Arsenal v Stoke City - Premier LeagueA bosnyák lezárta a kaput a szombati, Hull City elleni, 1-0-ra megnyert meccsen, és Hughes ezért meg is dicsérte.
    Begovic számos fontos mentést hajtott végre, például David Meyler 60.percbeli helyzeténél, mely után Peter Odemwingie révén nyitott a Stoke.
    Begovic fontosságát emelte ki Hughes is, és elmondta, hogy szerinte nem sok jobb kapus van a bosnyáknál, akit már szóba hoztak a Real Madriddal valamint a Manchester Cityvel is.
    “Nagyszerűen védett Meyler helyzeténél. Ma újra nagyszerű volt, eltérített mindent.
    “Ez egy tiszta lövés volt, de megpattant, így lett még nehezebb.
    “De ő így véd egész évben, és még több ilyen teljesítményt várunk tőle.
    “Ő egy top kapus, és szerintem csak kevés jobb kapus van tőle.
    “Konstans, jó felépítésű, és jelen van a játékban úgy a pályán, mint azon kívül. Ez az amit egy top kapustól elvárok.”
    A Stoke győzelme révén a táblázat első felében foglal helyet, úgy, hogy már elérte a mágikus 40 pontos határt, 6 meccsel a vége előtt.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 31

    Cimke: , , ,

    ‘Jó hete volt a Citynek’, mondta Pellegrini az Arsenal elleni döntetlen után!


    A chilei csapata 2 pontra van csak a listavezető Chelseatől, úgy, hogy 2 meccsel kevesebbje van, miután 1 pontot hoztak el az ágyúsoktól.
    PellegriniDavid Silva gólja révén a City előnyt szerzett, hogy 5. egymásutáni bajnokiján is nyerjen. A vége viszont X lett, miután Mathieu Flamini 1 pontot mentett Arsene Wenger csapatának.
    Annak ellenére, hogy így nem tudták teljesen kihasználni a Chelsea vereségét, Pellegriniék így is csak 2 pontra vannak a listavezetőtől, úgy, hogy 2 meccsel kevesebbjük van.
    “Ez egy jó hét,”mondta a City menedzsere.
    “4 pontot szereztünk a Manchester United és az Arsenal ellen, mindkétszer idegenben, úgyhogy jó hetünk volt.
    “Persze, hogy boldogabbak lettünk volna, ha nyerünk ma, de így is jó.
    “Az Arsenal jobb volt a 2.félidőben, de nem volt sok gólhelyzetük.
    “Az 1.félidőben 4 tiszta helyzetünk volt, és már akkor lezárhattuk volna a meccset.
    “Úgy gondolom, hogy ma egész jók voltunk, mivel nem egyszerű idejönni és nyerni.
    “Mindenki nyerni akart, de jól teljesítettünk egy jó csapat ellen.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 30

    Cimke: , , ,

    Courtois: Atletico vagy Chelsea, de nem Real Madrid!


    A belga kapus utolsó 3 évét kölcsönbe az Atletico Madridban töltötte, és a világ egyik legjobb fiatal kapusa lett.
    CourtoisA kérdés viszont az, hogy marad e az Atleticonál, vagy visszatér a Chelseahez, bár a Reallal is szóba hozták őt.
    Courtois elmondta viszont, hogy vagy a matracosoknál marad, vagy a Chelseahez megy-bár még nem beszélt Mourinhoval a terveiről.
    “Ha a pletykák nem igazak, akkor nem igazak. Egy valamit mondtam mindig: vagy az Atleticoban, vagy a Chelseaben játszok,”mondta a Castilla La Mancha TV-nek.
    “Nagyon boldog vagyok itt. Játszani akarok, de ha a Chelseanél ez nem adatik meg, akkor nagyon boldogan maradok itt.
    “Nem beszéltem még soha sem Mourinhoval. Jelenleg a Chelseanél nem biztos a helyem, mivel Cech ott van. Ő is jól játszik, és ő a világ egyik legjobbja.
    Az Atletico elnöke, Enrique Cerezo elmondta viszont azt, hogy a lehető legtovább meg akarják tartani a 21 éves játékost.
    “Mindenki tudja azt, hogy Thibaut a Chelsea játékosa,”mondta a Marcanak.
    “Jól érzi magát itt, és a lehető legtovább itt akarjuk tartani, de ő nem a mi játékosunk.
    “Megpróbáljuk viszont itt tartani.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 29

    Cimke: , , ,

    Mourinho: A Chelseanek már nincs esélye a bajnoki címre!


    John Terry öngólja révén kapott ki a csapat a Selhurst Parkban, és Mou szerint ezen vereség által minden esélyük elszállt a bajnoki címre.Mourinho
    John Terry gólja révén nyert a Chelsea ellen a Palace, és így csak 1 pont előnyük maradt a Poollal szemben, és 3 a Cityvel szemben. Az 1.helyen állnak, de a többiek előzhetnek, ha nyernek.
    A meccs után Mou elmondta, hogy Tony Pulis csapata jól játszott, és elmondta azt, hogy így a Chelsea elvesztette minden reményét arra, hogy 2010 után újra bajnok legyen.
    “Úgy gondolom, hogy minden esélyük elszállt az 1.helyre,”mondta a BBC Radio 5livenak.
    “Most a többiek eredményétől függünk.
    “Ma 3 pontot vesztettünk. Egy olyan csapat ellen kaptunk ki, amely jobb volt nálunk lelkileg és mentalitásában is. Csak magunkat szidhatjuk.
    “Úgy gondolom, hogy megérdemelték a győzelmet, bár nekünk is voltak jó helyzeteink, de a kapusuk jó pár védést is bemutatott. A mi legnagyobb helyzeteink az 1.félidőben voltak.
    “Az ő lelkesedésük, a mentalitásuk és a hozzáállásuk is jobb volt. A csapat hangulata miatt is megérdemelték a győzelmet.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 29

    Cimke: , , , ,

    Benitez: Mourinho túl sokat beszél!


    A Napoli edzője, Rafael Benitez szerint Jose Mourinho túl sokat beszél.
    MourinhoA páros többször is találkozott, mikor Benitez még a Liverpoolnál volt. Mourinho akkor haragította magára Benitezt, mikor a héten kijelentette, hogy a Juventus számára nem lenne siker az, ha megnyerné az Európa Ligát.
    Benitez, aki a Valenciaval és a Chelseavel is nyert, kevésbé volt elragadtatva a portugál nyilatkozatától.
    “Túl sokat beszél, inkább tetteket akarok látni.
    “A Liverpoollal kiejtettük őt a BL-ből, úgy, hogy fele annyi pénzből gazdálkodtunk.”
    A Napoli vasárnap fogadja a Juvet, és szerinte hiányzik nekik az ellenfelüknél meglevő bajnoki tapasztalat.
    “A Juvenak győztes a mentalitása, de ők is el kellett érjék ezt.
    “Az is igaz, hogy 30 millió bevételből a legjobbakat veheted meg. Ez is a győztes mentalitás.
    “Nekik megvan a keretük, hogy bajnokok legyenek. A Napoli sem kell viszont az a csapat legyen, amely egyszer nyer 10 évenként.
    “Évente kell fejlődjünk. Az idei szezonunk jó volt, viszont a Roma és a Juve jobbak voltak.
    “Ha a Scudettoért akarunk menni, akkor minőségre és hitre van szükségünk. Ez a győztes mentalitás hiányzik.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 29

    Cimke: , , , , ,

    Premier League-32.forduló-Beharangozó!


    A 32.fordulóban számos érdekes meccs lesz. Szombat délután kezdődik, és hétfőn este ér véget.313px-Premiership_trophy

    Manchester United-Aston Villa
    A MU-nak már csak matematikai esélye van arra, hogy a BL helyet megfogja, így leginkább csak egy EL helyre hajthat. Erre van még esélye, viszont ehhez nem ártana legyőzni a Villat, amely nemrég a Chelseat győzte le.
    A MU a Citytől kapott ki, viszont azelőtt nem feltétlenül volt rossz formában, így hazai pályán inkább egy minimális hazai győzelmet várok, mint egy 2est. Érzésem szerint viszont sok gól nem lesz itt.

    Crystal Palace-Chelsea
    A Palace a bennmaradásért, a Chelsea viszont a bajnoki címért harcol, bár Mou tagadja ezt.
    A Chelsea meglehetősen jó formában van, és az utolsó 5 meccsén 1 pontot szerző Palace ellen legfeljebb majd az lehet a kérdés, hogy hány góllal nyernek Torresék.
    A Chelsea, bármennyire is tagadja ezt Mourinho, a bajnoki címért harcol, és ha ezt be akarja húzni, akkor a gyengébbek ellen nyerni kell.

    Southampton-Newcastle United
    A szentek nincsenek rossz formában, bár ez a szarkákra is igaz. Ez a meccs a 8.helyért megy, mivel 1 pont választja el jelenleg a 2 csapatot, míg a 10. Stoke jelenleg 8 pontra van tőlük.
    Sok gólra számítok itt, lévén, hogy egyik csapat sem éppen a nagyon beton védelméről híres, viszont egyik sem áll hadilábon a gólszerzéssel.

    Stoke-Hull
    A Stoke jó formában van,és ezt a jó szériát akarná továbbvinni a Hull ellen, amely utolsó 5 meccséből 2t nyert meg, a másik 3on pedig kikapott.
    Nagy különbség nincs a két csapat között, bár most azért valamennyire a Stokeot érzem esélyesebbnek, mivel meglehetősen nagy lendületben vannak, a Villat is 4-1-re győzték le az elmúlt héten.

    Swansea-Norwich
    A Swansea nincs valami nagy formában, bár az Arsenal ellen kihoztak egy X-et, de így is csak 2 pontot szereztek.
    A Norwich sem éppen veretes, bár egy fokkal jobb formában van azért a kanárik csapata.
    Kiegyenlített meccs várható, mivel mindkét csapatnak szüksége van a pontra. A védelem egyik helyen sem éppen a legerősebb, éppen ezért több gól várható erre a meccsre.

    WBA-Cardiff
    Ez is egy kiesés rangadó inkább, lévén, hogy a West Brom a 16., a Cardiff a 19.
    A hazai pálya előnyt jelenthet azért Gera Zoltán csapata számára, főleg úgy, hogy a walesiek sincsenek valamilyen nagy formában. Solskajert azért hozták a Cardiffhoz, hogy benntartsa a csapatot, viszont még most sem állnak bennmaradó helyen, bár a Palace csak 3 pontra van tőlük.
    Mégis inkább a West Brom az, amelyet esélyesnek tartok a győzelemre.

    Arsenal-Manchester City
    A City alapból erősebb, mint az Arsenal, és jobb formában is van, így nem látom túl sok okát annak, hogy miért ne nyerne Pellegrini csapata. A City vesztett pontok tekintetében már az 1.helyen áll, viszont nem túlzottan könnyű a programja, mivel még a Liverpoollal is fog majd játszani a csapat.
    Az Arsenal a Swanseaval játszott 2-2-t a héten, míg azelőtt a Chelseatől kapott ki. Nincs tehát valami nagy formában Arsene Wenger csapata, és nem hiszem, hogy pont erősödne meg az ágyús csapat.
    Nyerni fog itt a City, hogy folytassa a bajnoki címért vívott harcot.

    Fulham-Everton
    Az Everton kapaszkodik, és legalább az Európa Ligát meg akarja fogni , bár még az sincs kizárva, hogy megfogja a 4.helyet most, mivel az Arsenal 6 pontra van tőlük, de egy meccsel kevesebbet játszott csak Martinez csapata. Reménykedhetnek továbbra is tehát, de ehhez a Fulham ellen mindenképp nyerni kell. Erre minden esélyük meg is van, mivel a Fulham utolsó, bár még nem reménytelen náluk sem a helyzet.
    Az Everton idén nagyon jó szezont fut, és nem hiszem, hogy a Fulham meg tudná fogni őket vasárnap délután.

    Liverpool-Tottenham
    A forduló legnagyobb érdeklődéssel várt meccsén a Liverpool fogadja majd a 4.helyre hajtó Tottenham csapatát, amely viszont nem éppen a legjobb formában várja ezt a mérkőzést.
    A Spurs nagy pénzért erősített a télen, viszont a 4.helyre már valamennyire szerencsére is szükségük lesz, mivel 7 pontra vannak lemaradva az Arsenaltól, úgy, hogy már csak 7 forduló van hátra a bajnokságból.
    A Liverpool viszont még a bajnoki címre is lehet esélye, hogyha botlik valahol a City, mivel a jelenleg 2 meccsel kevesebbet játszó City 2 ponttal van a Liverpool mögött. Rodgers szerint viszont nincs nyomás alatt a Pool, bár ezt lehet csak azért mondja, mivel nyugtatni akarja a játékosait.
    A Pool hazai pályán viszont szerintem most győzni fog, hogy továbbra is harcban maradjon a bajnoki címért.

    Sunderland-West Ham
    A forduló zárómeccsén, hétfőn, a Sunderland fogadja hazai pályán azt a West Hamet, amely az előző fordulóban nyerni tudott, és megszakította 3 meccses vesztes szériáját.
    A West Ham nem rossz csapat, és meglehetősen biztos helyen is áll jelenleg, mivel a Palace 6 pontra van tőlük, és az utóbbi időben elég biztosan is játszott a londoni csapat.
    A Sunderland elég rossz formában van mostanság, viszont most legyőzhető ellenfelet kapott magának, aki ellen nyerni kellene, hogyha komolyan gondolják a bennmaradást. A Sunderland csak 29 meccset játszott eddig, így mindenképpen van még esélye arra, hogy összehozza a bennmaradáshoz szükséges pontokat.
    Nem rossz csapata van a Sunderlandnek, így nem lennék meglepve, hogyha legalább 1 pontot otthon tudnának tartani a fekete macskák.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 március, 29

    Cimke: , , , , , ,

    Rodgers: Továbbra sincs nyomás a Liverpoolon


    Brendan RodgersKiváló formában van az angol Premier League-ben szereplő Liverpool, hiszen zsinórban hét bajnokit nyert a csapat, és hét fordulóval a pontvadászat vége előtt valós esélye van elhódítani a győztesnek járó trófeát. Brendan Rodgers menedzser szerint azonban mindezek ellenére nincs nyomás együttesén.

    A szezont három győzelemmel kezdő „vörösök” négy alkalommal már álltak az élen a 2013/14-es szezonban, és bár most „csak” a második helyen tanyáznak, hátrányuk mindössze egy pont a Chelsea-hez képest. A harmadik Manchester Cityt három ponttal előzi meg Rodgers legénysége, az Arsenalt öttel, viszont előbbi két meccsel kevesebbet játszott.

    A hátralévő hét meccséből négyet játszik otthon a Liverpool, a sorozatot a Tottenham Hotspur ellen kezdi az Anfielden, majd fogadja még a Manchester Cityt és a Chelsea-t is. Rodgers nem tekint ennyire előre, kizárólag a Spurs elleni összecsapással foglalkozik, így a bajnoki címről sem nagyon beszél, pedig az online fogadás piacán fellelhető szorzók alapján akár ezt is megtehetné.

    „Nyugodtak, koncentráltak vagyunk” – mondta az észak-ír szakember a találkozó előtti sajtótájékoztatón. „Nem volt elvárás a jelenlegi helyezésünk, így egyáltalán nem érzünk magunkon nyomást. Feltételezem, hogy a Tottenhamnek kellene inkább harcban lennie a bajnoki címért, hiszen százmillió fontot költött a nyáron kerete megerősítésére, és ilyen játékosok megvásárlásával végig harcban kellene lennie az első helyért. Rajtunk egyáltalán nincs nyomás, és ezt szerintem az egész szezon során bizonyítottuk. Félelem nélkül tudunk játszani.”

    A Mersey-partiak szerdán a Sunderlandet győzték le 2-1-re az Anfielden, és bár két góllal is vezettek már a hazaiak, végül izgulniuk kellett a végén, mert a vendégek negyed órával a találkozó vége előtt szépítettek, így a hajrá is izgalmas volt. Rodgers legénysége a szezon nagy részében látványosan játszik, 84 (!) rúgott gólja a legtöbb a Premier League-ben, de gólkülönbsége is +45-ös. A Sunderland ellen elmaradt a szép játék, a menedzsert bosszantotta is a bekapott gól, hiszen ilyen szituációban már több alkalommal is kapitulált a védelem, viszont kiemelte, hogy „csúnya” játékkal is be tudták zsebelni a három pontot.

    A Liverpool vasárnapi ellenfele, a Tottenham jelenleg hatodik a tabellán, de az Európa Liga-indulást még kiharcolhatja, ha a Bajnokok Ligáját már nem is – vagy csak egy jó adag szerencsének köszönhetően. Márpedig Fortunára szükségük lesz a londoniaknak az észak-nyugati városban a hétvégén, hiszen odahaza egy ötöst kaptak Luis Suárezéktől. Az uruguayi csatár az egész szezonban kiválóan teljesít, már most 28 gólja van, de társa, Daniel Sturridge sem panaszkodhat 20 találatával. A támadók mögött Philippe Coutinho fog vélhetően szerepet kapni, de a középpályán a labdaszerző játékosokra hárul a legnagyobb feladat: Joe Allenre, Jordan Hendersonra és Steven Gerrardra. A „vörösök” taktikája az agresszív letámadásra épül, és ha megszerzik a labdát, akkor szélvészgyors támadóikat már indítják is az üres területekbe.

    A Spurs teljesítménye továbbra is nagyon hullámzó, mert a legutóbbi meccsén kikapott a Norwich Citytől (1-0), a Chelsea-től (4-0) és az Arsenaltól (0-1) is, viszont múlt hét vasárnap 0-2-ről győzte le a White Hart Lane-en a Southamptont. Lélektanilag tehát jókor jött a siker, viszont kérdés, mire lesznek képesek Christian Eriksenék az ellen a csapat ellen, amelyik nem is olyan régen az Anfielden ötöt vágott az Arsenalnak és négyet az Evertonnak. A Liverpool ráadásul csak egyszer kapott ki a szezonban odahaza, döntetlenre is csak egy meccset adott.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 29

    Cimke: , , ,

    Rodgers: A Liverpool nincs nyomás alatt a bajnoki címért vívott harcban!


    Brendan Rodgers tagadja Tim Sherwood azon kijelentését, miszerint a Pool nyomás alatt lenne.
    Brendan RodgersA Liverpool vasárnap a Tottenhammel játszik, miután szerdán 2-1-re győzte le a Sunderlandet, amely eredmény révén a csapat 1 pontra jött fel a Chelseare.
    A Pool 7 meccset nyert meg sorozatban, és veretlen még 2014ben, de ez se akadályozta meg Sherwoodot abban, hogy elmondja azt, hogy szerinte a Pool nem tartja majd a lépést a Chelseavel.
    Rodgers viszont gyorsan válaszolt erre, mivel szerinte a csapat játékosai nyugodtak a finálé előtt.
    “Nagyon nyugodtak vagyunk.
    “Koncentráltak vagyunk, mivel nincs elvárás velünk szembne, így nyomás sincs.
    Rodgers vissza is ütött Sherwoodnak-7 pontra van a 4.helytől a Spurs-mivel szerinte a Spurs az elvárások alatt teljesít.
    “Az olyanok, mint a Tottenham, elég nagy kihívás elé néznek a szezonban. 100 millió fontot költöttek, és a keret készen áll a kihívásra.
    “Nincs rajtunk nyomás, és úgy gondolom, hogy ezt meg is mutattuk. Nyomás nélkül játszuk.
    “Éhesek vagyunk a sikerre, és ez előny.
    “Megmutattuk az idei szezonban azt, hogy a tapasztalat nem minden.
    “Fenntartható sikert akarunk, ez a célunk. Építeni akarunk valami jót.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 március, 28

    Cimke: , , ,