• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Beckham: “A MU megnyerheti a BL-t”


    David Beckham úgy gondolja, a Manchester Unitednek reális esélye van a Bajnokok Ligája megnyerésére az AC Milan kiütése után.

    Az angol világsztár most lépett először pályára a United ellenfeleként az Old Traffordon. Valószínűleg ő sem számított rá, hogy a Milan egy 4-0-s pofonba szalad majd bele.

    Ha már így alakult, Beckham reméli, hogy korábbi csapata eljut egészen a madridi döntőig és meg is nyeri azt.

    “Ha kiesel egy kupasorozatból, mindig abban reménykedsz, hogy a téged kiejtő csapat lesz a végső győztes. Én is a Manchester Unitednek szurkolok innentől” – mondta Becks.

    A találkozó után a veterán szélső ellentmondásos ügybe keveredett: felvett egy zöld-sárga sálat, mellyel a Vörös Ördögök szurkolói tiltakoznak a Glazer család ellen, bár elmondása szerint neki esze ágában sincs beleavatkozni a United dolgaiba.

    “Gyerekkorom óta Manchester United-rajongó vagyok, megláttam azt a sálat és a nyakamba tettem. Tudom, hogy ezek voltak a csapat színei az alapításkor, nem tudtam, hogy más jelentésük is van a szurkolók számára.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 11

    Cimke:

    Rooney nem tűz ki célt maga elé


    Wayne Rooney tegnap, az AC Milan elleni BL-meccsen átlépte a harmincgólos álomhatárt, és egyelőre ő sem tudja, mennyinél fog megállni.

    A Manchester United továbbjutása egy percig sem forgott veszélyben, a 3-2-es előnyből induló vörös mezesek sima 4-0-s sikert arattak.

    Az első két gólt Rooney szerezte, akit így már csak 12 találat választ el attól, hogy megismételje Cristiano Ronaldo két szezonnal ezelőtti teljesítményét. A portugál akkor minden sorozatot egybevéve 42 alkalommal volt eredményes.

    A Unitedre még kilenc bajnoki és, ha minden jól alakul a számukra, öt Bajnokok Ligája-mérkőzés vár, melyek során bőven lesz még esélye gólokat szerezni a remek formának örvendő 24 éves támadónak.

    Ő azonban nem tekint ennyire előre, csak az érdekli, hogy meccsről-meccsre segítse csapatát.

    “Örülök neki, hogy sikerült még két gólt szereznem, de nem tűztem ki célt magam elé. Továbbra is szeretnék gólokat lőni, ennyi” - mondta a korábbi Everton-játékos.

    “Remek eredményt értünk el és mindenki boldog, hogy továbbjutottunk. Nincs más dolgunk, mint figyelni, hogy kivel sorsolnak össze minket.”

    “Nem kaphatunk könnyű ellenfelet, a Bajnokok Ligája ezen szakaszában már csak jó csapatok vannak.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 11

    Cimke:

    Macheda két hét múlva visszatérhet


    Sir Alex Ferguson szerint Federico Macheda két héten belül felépül, ezzel könnyítve a csatárgondokkal küzdő Manchester United helyzetén.

    Az olasz csodagyerek ebben a szezonban mindössze öt alkalommal kapott lehetőséget a felnőttek között, legutóbb a Tottenham Hotspur elleni Ligakupa-mérkőzésen.

    Azóta vádlisérülése miatt egyszer sem léphetett pályára. Jól fog jönni a Unitednek a felépülése, hiszen Michael Owen az idény végéig kidőlt, Danny Welbeck pedig kölcsönben szerepel a Prestonnál.

    A Vörös Ördögök jelenleg csak Wayne Rooneyra, Dimitar Berbatovra és az angol focival kapcsolatban még tapasztalatlan Mame Biram Dioufra számíthatnak.

    “Macheda a hét elején megkezdhette a könnyített edzéseket” – kezdte Ferguson.

    “Nagy csalódás, hogy ilyen hosszú ideig nem volt bevethető, hiszen egy kivételes tehetségről van szó. Két hét múlva talán már ismét játékra kész állapotban lesz.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 március, 10

    Cimke:

    Rooney újra edz


    A Manchester United szurkolóinak nagy örömére Wayne Rooney újra edzésbe állhatott, így valószínű, hogy szerdán ő is ott lesz az AC Milan elleni meccsen.

    A 24 éves támadó az Aston Villa elleni Ligakupa-döntő után térdproblémákra panaszkodott, ennek ellenére majdnem végigjátszotta az Anglia-Egyiptom barátságos mérkőzést, ami csak rontott a helyzeten.

    A Wolverhampton Wanderers elleni bajnokit ki is kellett hagynia és Sir Alex Ferguson abban sem volt biztos, hogy a Milan ellen vállalni tudja a játékot, de bizakodása ad okot, hogy ma már társaival együtt tréningezett Carringtonban.

    Ryan Giggs karjából idő közben eltávolították a csonttörése miatt beültetett fémlapot és ő is részt vett egy könnyített edzésen, de Ferguson elmondta, hogy biztosan nem fog játszani szerdán.

    Az első találkozón kiállított Michael Carrick eltiltás miatt nem léphet pályára Beckhamék ellen, őt valószínűleg Darren Fletcher pótolja majd.

    A manchesteriek 3-2-es állásról várhatják az Old Traffordon megrendezésre kerülő visszavágót.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2010 március, 9

    Cimke:

    Ferguson Rooneyt okolja


    Sir Alex Ferguson szerint Wayne Rooney túlzott lelkesedésének köszönheti kisebb sérülését, ami miatt lehet, hogy ki kell hagynia a Manchester United következő meccsét.

    A 24 éves támadó térdproblémákra panaszkodott az Aston Villa elleni Ligakupa-döntő után. Ferguson ennek ellenére elengedte az angol válogatotthoz az Egyiptom elleni barátságos meccsre.

    A skót mester nem számított rá, hogy játékosára hosszú szerep vár a tét nélküli mérkőzésen, de végül 86 percet játszott. A Wembley rossz talaja nem tett jót a térdének.

    Sir Alex nem a válogatott szövetségi kapitányát, Fabio Capellót okolja a kisebb sérülés miatt, hanem Rooneyt, mivel szerinte a csatárnak cserét kellett volna kérnie saját érdekében.

    “Nem hiszem, hogy játszania kellett volna” – mondta Fergie mester.

    “A túlzott lelkesedésének köszönhető ez az egész. Az az egy baj van vele, hogy nem tud nemet mondani. Vasárnap jelezte, hogy valami nincs rendben a térdével, de mikor megkereste a válogatott, nem ellenkezett.”

    “Fabio Capellónak az a dolga, hogy a lehető legjobb csapatot válogassa össze, őt nem is hibáztatom. Amiatt viszont sokkal inkább csalódott vagyok, hogy Wayne nem cseréltette le magát időben. El sem hiszem.”

    Elképzelhető, hogy a korábbi Everton-játékosnak ki kell hagynia a ma esti Wolverhampton Wanderers-Manchester United mérkőzést.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2010 március, 6

    Cimke: ,

    Owen idényének vége


    Úgy tűnik, Michael Owen kénytelen lemondani a világbajnoki szereplésről szőtt álmairól, mivel ebben a szezonban már nem léphet pályára.

    A korábbi Liverpool támadó alaposan kivette részét a Manchester United Ligakupa-győzelméből, hiszen ő egyenlített az Aston Villa ellen.

    Az első félidő vége előtt azonban térdsérülést szenvedett, ami miatt le kellett cserélni. Eleinte mindenki úgy gondolta, csak néhány hetet kell majd kihagynia, de most kiderült, hogy ebben az idényben már nem játszhat.

    Ez csapatán kívül neki is hatalmas csalódás, hiszen szeretett volna ott lenni az angolok Dél-Afrikába utazó keretében, de így le kell tennie erről.

    “Nagyon elszomorít minket a kiesése. Sajnos jóval komolyabb dologról van szó, mint ahogy azt hittük, ki kell hagynia a szezon hátralévő részét. Hétfőn megoperálják a térdét” – mondta Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere.

    “Lehet, hogy a Wembley rossz talaja is hozzájárult a sérüléshez, de valójában azt hiszem csak a rossz szerencsét okolhatjuk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2010 március, 5

    Cimke: ,

    Rooney játszana Egyiptom ellen


    Wayne Rooney térdsérülése nem komoly, így akár ő is pályára léphet az angol válogatott szerdán, Egyiptom ellen.

    A Manchester United remek formában lévő támadója az Aston Villa elleni Ligakupa-finálén szedett össze egy kisebb sérülést.

    Bár végig a pályán volt és az ő fejese döntötte el a Vörös Ördögök javára a meccset, veszélybe került a válogatottbeli szereplése. Mostanra azonban kiderült, nincs komoly baja.

    “Igen, minden rendben. Ma több vizsgálaton is átestem, amik kimutatták, hogy csak egy kis zúzódásról van szó” – mondta Rooney.

    “Ma még pihenni fogok, de holnap újra edzésbe állok és szerdán akár már játszhatok is.”

    A világhírű csatár azt is elárulta, egyáltalán nincs hatással a válogatott játékosaira a John Terry és Wayne Bridge körül kirobbant botrány.

    “Johnt még mindig egy igazi vezérnek tekintjük. Már nem az övé a kapitányi karszalag, de még mindig kiváló játékos és nagyszerű vezető. A játékosokat egyáltalán nem zavarták meg a történtek.”

    “Wayne Bridge szintén kiváló hátvéd és helye lenne a válogatottban, különösen most, hogy Ashley Cole sérült. Sajnáljuk, hogy így döntött, de el kell fogadnunk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Dátum: 2010 március, 1

    Cimke: ,

    A MU nyerte a Ligakupát


    A Manchester United 2-1 arányban legyőzte az Aston Villát a Wembleyben, ezzel elhódítva történelme negyedik Ligakupáját.

    A birminghamiek jól kezdték a találkozót hamar nagy lehetőséghez jutottak, amikor Nemanja Vidic lerántotta Gabriel Agbonlahort a United tizenhatosán belül.

    Phil Dowd játékvezető azonnal a tizenegyespontra mutatott, de piros lapot nem adott a szerbnek, bár utolsó emberként szabálytalankodott. A megítélt büntetőt az ötödik percben James Milner gólra váltotta. (1-0)

    A Villa hívei mindössze hét percig örülhettek csapatuk vezetésének, Richard Dunne hatalmas hibája után ugyanis a manchesteriek kiegyenlítettek Michael Owen révén.

    Az ír válogatott bekk nem tudta lekezelni rendesen a labdát, amit Dimitar Berbatov megszerzett és megindult vele a kapu felé. Dunne visszaért és a büntetőterületen belül szerelni tudott, de a játékszer egyenesen Owen elé pattant, aki Brad Friedel mellett a kapuba lőtt. (1-1)

    Az első félidő vége előtt nem sokkal sérülés miatt le kellett cserélni Owent, akit a remek formában lévő Wayne Rooney váltott.

    A második játékrészt a United kezdet jobban, de sokáig nem tudták gólra váltani mezőnyfölényüket. A 74. percben aztán Antonio Valencia beadása után Rooney fejelte a labdát Friedel fölött a kapuba, ezzel kialakítva az 1-2-es végeredményt.

    Nem sokkal később Rooney szerezhetett volna még egy gólt, ezzel végleg eldöntve a meccset, de fejese a kapufáról kipattant. A találkozó legjobbjának Valenciát választották.




    Témakör:
    Egyéb kupák

    Dátum: 2010 február, 28

    Cimke: ,

    O’Neill nem készül a United kispadjára


    Az Aston Villa menedzsere, Martin O’Neill nem tervezi, hogy leül a Manchester United kispadjára, ha Sir Alex Ferguson visszavonul.

    A legtöbben úgy gondolják, hogy José Mourinho veszi majd át a Vörös Ördögök irányítását a 68 éves skóttól, de O’Neill neve is egyre gyakrabban felmerül.

    Az északír mester azonban azt állítja, soha nem fordult meg a fejében, hogy ő legyen a manchesteriek vezetőedzője.

    “Sosem gondoltam ilyesmire, egy pillanatig sem, még akkor sem, amikor a Celticnél dolgoztam” – mondta az 57 éves mester.

    “Szerintem Sir Alex dönti majd el, mikor akarja befejezni a pályafutását, talán valamikor 2033-ban úgy dönt majd, hogy feláll a csapat kispadjáról. Valószínűleg én sokkal hamarabb távozom majd az élők sorából, mint ő, mert én többet aggódom és idegeskedek.”

    “Sosem foglalkoztam a találgatásokkal, mindig lesznek újabb és újabb nevek, amik felmerülnek a Uniteddel kapcsolatban.”

    “Különben is lehetetlenség lenne Sir Alexet pótolni. Hiába nyered meg tízszer a Premier League-et, hozzá képest akkor is csak egy kezdő leszel.”

    A Manchester United és az Aston Villa ma délután a Wembleyben találkozik egymással a Ligakupa döntőjében.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 február, 28

    Cimke: ,

    Van der Sar hosszabbított a Uniteddel


    A veterán holland kapus, Edwin van der Sar egy új, egyéves szerződést kötött a Manchester Uniteddel.

    A 39 éves hálóőr 2011 nyaráig marad az Old Traffordon.

    Örömmel írta alá új kontraktusát, bár ez az idény nem alakult a legjobban a számára, kétszer is megsérült, nem sokkal karácsony előtt pedig agyvérzést kapott a felesége.

    “Még mindig jól érzem magam és továbbra is élvezem a játékot” – mondta a korábbi Ajax-kapus.

    “Ez egy remek csapat, nagyszerű ajánlatot kaptam tőlük és nagyon hálás vagyok, amiért támogattak a nehéz időkben. Szeretnék újabb címeket nyerni a csapattal.”

    A Vörös Ördögök mestere, Sir Alex Ferguson boldog, hogy még egy évig csapatában tudhatja a tapasztalt portást.

    “Edwin a tehetsége mellett a profi hozzáállásának és elkötelezettségének köszönheti, hogy ilyen remek karriert futott be” - kezdte a skót.

    “Hosszú pályafutása során rengeteg tapasztalatot gyűjtött, nemcsak a Unitedben, hanem korábban a Juventusban, az Ajaxban és a válogatottban is. Örülünk, hogy még egy idényt nálunk tölt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 február, 26

    Cimke: