• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Piquionne Angliában maradna


    Az Olympique Lyon támadója, Frederic Piquionne azután is Angliában folytatná pályafutását, hogy lejár a kölcsönszerződése a Portsmouth-szal.

    A 31 éves játékos jól teljesít a dél-angol klubnál, már tíz gólnál jár, de em valószínű, hogy a csőd elől menekülő Pompeynak lesz pénze véglegesen is leigazolni őt.

    Piquionne elmondta, nagyon élvezi a játékot Angliában és reméli, hogy a jövőben is a szigetországban maradhat.

    “31 éves vagyok, de még soha sehol nem láttam olyan szenvedélyes szurkolást meccsek alatt és után, mint itt Angliában” – mondta a tapasztalt csatár.

    “Sok mérkőzést elveszítettünk már ebben a szezonban és komoly bajban vagyunk, de a drukkereink kiállnak mellettünk, énekelnek, buzdítanak, tapsolnak.”

    “Bármi is történjék, szeretnék Angliában maradni, mindent elkövetek, hogy találjak magamnak egy csapatot itt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 március, 8

    Cimke:

    Felszámolás alatt a Pompey


    A Portsmouth vezetősége bejelentette, hogy a csapat felszámolás alá került, így szinte biztossá vált, hogy a következő szezont a másodosztályban kezdik.

    A 70 millió fontos adóssággal küzdő dél-angol klub máig kapott határidőt, hogy új tulajdonost keressen, aki rendezni tudja az anyagi helyzetét.

    Ez nem történt meg, így a gárda felszámolás alá került. Ezt a Pompey délelőtt honlapján is megerősítette, majd néhány órával később sajtótájékoztatót is tartottak, mely során beszámoltak a jelenlegi helyzetről.

    Az angliai szabályok értelmében minden klubtól le kell vonni kilenc pontot, mely felszámolás alá kerül, ez alól a Portsmouth sem kivétel. Avram Grant csapata a levonás előtt is a Premier League utolsó helyén állt, így szinte biztos, hogy kiesnek az élvonalból.

    Egyes szakértők szerint elképzelhető, hogy a kék mezesek már most szerződést bontanak néhány játékossal, hogy csökkentsék kiadásaikat, de az biztos, hogy a nyári átigazolási időszakban nagy kiárusítást tartanak majd.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 február, 26

    Cimke:

    A PL elutasította a Pompey kérelmét


    A Premier League nem fogja megengedni a Portsmouth-nak, hogy az átigazolási időszakon kívül játékosokat adjon el, mivel ez “nem volna helyénvaló”.

    A 60 millió fontos adósságot felhalmozó dél-angol klub egyre nehezebb helyzetben van. Nemrég engedélyt kértek a Premier League testületétől, hogy eladhassák néhány játékosukat az átigazolási időszakon kívül, így könnyítve anyagi helyzetükön.

    A PL az Angol Labdarúgó-szövetséget (FA) és a FIFA-t is bevonva vizsgálta a kérelmet, de végül nem adtak engedélyt a rendhagyó transzferekre.

    “A Premier League testülete megerősíti azokat a híreket, melyek szerint komolyan vizsgálódott, hogy megállapítsa, eladhat-e a Portsmouth futballistákat az átigazolási időszakon kívül” – olvasható a PL közleményében.

    “Szeretnénk köszönetet mondani az FA-nek és a FIFA-nak a pozitív hozzáállásért és a segítségért. Miután minden apró részletet szemügyre vettünk és megvizsgáltunk, úgy döntöttünk, nem volna helyénvaló, ha igent mondanánk a Portsmouth kérelmére.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 20

    Cimke:

    Pulis: “Tanulni kell a Pompey kárán”


    A Stoke City mestere, Tony Pulis szerint ki kell vizsgálni, hogy a Portsmouth miként került ilyen helyzetbe, hogy több csapattal ne fordulhasson elő ilyesmi.

    Pulis csapata szombaton a komoly adósságot felhalmozó és csődhöz közel álló Portsmouth-szal csap össez a Premier League-ben.

    A menedzser szerint a Premier League testületének és az Angol Labdarúgó-szövetségnek (FA) komoly vizsgálatokat kellene indítania, hogy kiderüljön, mi történt a szép ütemben fejlődő gárdával.

    “Van egy séma, ami alapján vizsgálják azokat, akik birtokolnak vagy birtokolni akarnak egy csapatot, de úgy tűnik, nem igazán működik ez a rendszer” – mondta Pulis.

    “Komolyan elgondolkodtató, hogy hogy került ilyen helyzetbe egy nagy klub, melynek hatalmas bevételei vannak a televíziós közvetítésekből, a szponzorokból és minden másból, ami az élvonalbeli szerepléssel jár.”

    “Ki nyitotta ki a kasszát, ki engedte, hogy elfollyon a pénz? Volt valaki, aki szólt, hogy nem kéne ezt csinálni? Ha nem, akkor miért nem?”

    “Nagyon fontos lenne, hogy a labdarúgás bennfentesei megválaszolják ezeket a kérdéseket és a válaszokat közöljék a többi csapattal.”

    “Rá kell jönnünk, hol vannak a buktatók, komolyabban ki kellene vizsgálni a külföldi tulajdonosokat és azok üzleti vállalkozásait. Több a külföldi tulaj most Angliában, mint eddig bármikor.”

    “A Premier League és az FA felelősséggel tartozik a klubokért és azokért is, akik a csapatokat támogatják.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 február, 19

    Cimke: ,

    A Pompey erőt meríthet a győzelemből


    David James szerint csapata, a Portsmouth összeszedheti magát a Southampton felett aratott győzelem után és a bajnokságban is jó eredményeket érhet el.

    A kék mezesek 4-1-re verték a rivális Southamptont az FA Kupában, így bejutottak a sorozat negyeddöntőjébe.

    Más frontokon azonban egyáltalán nem áll ilyen jól a gárda, a bajnokságban az utolsó helyen állnak és komoly anyagi problémáik miatt a csőd szélére sodródtak. James ennek ellenére optimista.

    “Ez egy nagyon jó nap volt az egész FA Kupa és Hampshire számára” – kezdte az angol válogatott hálóőr.

    “Mindkét csapat nagyon jó teljesítményt nyújtott, látványos játékot láthattak a szurkolók, mint a régi szép időkben.”

    “Az ösztöneim azt súgják, hogy a pályán kívüli gondjaink hamarosan megoldódnak. Egy élvonalbeli klub túl sok embernek fontos ahhoz, hogy csak úgy megszűnjön.”

    “Nem lesz könnyű megmenteni a csapatot, előre is köszönjük annak, aki majd segít nekünk. Nagyon fontos lenne életben tartani a Portsmouth-t, hogy továbbra is képviselje Hamshire-t a Premier League-ben.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 február, 13

    Cimke: ,

    Begovic: “Jól döntöttem”


    Asmir Begovic úgy érzi, jó döntést hozott, amikor a Tottenham Hotspur helyett a Stoke Cityhez igazolt.

    A korábbi Portsmouth-kapus januárban közel került ahhoz, hogy a Spurshöz igazoljon, már orvosi vizsgálatokon is részt vett a londoniaknál. Az utolsó pillanatokban azonban bejelentkezett érte a Stoke és 3,25 millió fontért megkaparintotta.

    A bosnyák hálóőrt büszkévé tette a fehér mezesek érdeklődése, de nem volt kérdéses, melyik csapatot választja, miután beszélt a City egyik edzőjével, Mark O’Connorral, akivel korábban a Pompey ifiakadémiáján dolgozott együtt.

    “Tárgyaltam a Tottenhammel és már az orvosi vizsgálatokon is átestem, de egy esetleges szerződés már nem került szóba” – mondta Begovic.

    “Büszkeséggel töltött el, hogy a Tottenham is érdeklődött irántam, de egyáltalán nem álltam olyan közel az átigazoláshoz, mint ahogy azt a sajtó állította. Azt hiszem, végül a lehető legjobb döntést hoztam meg.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 február, 11

    Cimke: , ,

    A Spurs közel áll Kaboul megszerzéséhez


    A Tottenham Hotspur elnöke, Daniel Levy előrehaladott tárgyalásokat folytat a Portsmouth-szal Younes Kaboul leigazolását illetően.

    Kaboul 2008 nyarán éppen a Tottenhamtől igazolt a kikötővárosiakhoz. Mindössze egy évet töltött a White Hart Lane-en.

    Ebben a szezonban ugyan szenved a Pompey, de a francia hátvéd olyan jó teljesítményt nyújt, hogy több csapat is felfigyelt rá.

    A pénzügyi gondokkal küszködő kék mezesek valószínűleg szívesen elengednék a bekket a bevétel reményében, bár még így is tartoznak 2 millió fonttal a Spursnek a 2008-as transzfer óta.

    “Nagyon szeretnénk visszahozni őt ide. Reméljük, sikerül olyan megoldást találni, amely mindenkinek jó” – mondta Harry Redknapp.

    Egyes hírek szerint a fővárosiak 10 millió fontot is hajlandóak lennének kifizetni korábbi játékosukért.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 29

    Cimke: ,

    A Pompeyból igazolna a Spurs


    A hírek szerint a Tottenham Hotspur Younes Kaboult és Asmir Begovicot is szeretné leigazolni a Portsmouth-tól.

    Kaboul 2008-ban éppen a White Hart Lane-től költözött át a Fratton Parkba, ahol azóta olyan jól teljesít, hogy több nagyobb csapat figyelmét is magára vonta.

    A francia bekket az Aston Villa, a Manchester City és a Sunderland is szeretné megszerezni, de úgy tudni, a Tottenham a favorit az érte folytatott versenyfutásban.

    A londoniak rajta kívül a Pompey fiatal bosnyák kapusát, Begovicot is szeretnék magukhoz csábítani.

    A 22 éves hálóőrt 2003-ban éppen az a Harry Redknapp vitte a kikötővárosiakhoz, aki jelenleg a Spurs kispadján ül.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 28

    Cimke: ,

    Grant: “Kaboul nem megy sehová”


    A Portsmouth menedzsere, Avram Grant tagadja, hogy csapata eladná fiatal védőjét, Younes Kaboult.

    A 24 éves bekk távozásával kapcsolatos pletykák újra feléledtek, miután nem került be a keretbe a Coventry City elleni FA Kupa-meccsre.

    Sokak szerint a Pompey szeretne megválni egyik legtöbbet érő játékosától, hogy ezzel javítson anyagi helyzetén.

    A Sunerland és a Lens is szívesen vinné a korábbi Tottenham-játékost. Mindkét klub körülbelül 7 millió fontot áldozna a megszerzésére.

    Grant elmondása szerint azonban ez nem igaz, a francia hátvéd egy lábujjsérülés miatt nem játszott a Coventry ellen.

    “Nem játszhatott, mert sérült volt. Szeretett volna pályára lépni, de nem tett volna jót neki, ha négy napon belül két meccset játszik” – mondta az izraeli menedzser.

    “Szombaton szerintem már ő is velünk lehet.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 január, 13

    Cimke: ,

    James örül a Spurs érdeklődésének


    David James elmondta, büszkévé teszi, hogy a Tottenham Hotspur szeretné leigazolni, majd a Portsmouth jelenlegi helyzetéről is ejtett pár szót.

    A 39 éves hálóőrnek az elmúlt egy évben több sérüléssel is meg kellett küzdenie, de mindent el fog követni, hogy a dél-afrikai világbajnokságig visszaszerezze a helyét az angol válogatottban.

    Sérülései mellett az sem könnyíti meg a dolgát, hogy a Portsmouth idén a kiesés ellen harcol és folyamatosan az utolsó helyen vagy annak környékén tanyázik.

    A Spurs a jelek szerint kiutat ajánlana neki a rossz helyzetből, hiszen Harry Redknapp, aki korábban a Pompey menedzsere is volt új cserekapust keres a súlyosan megsérült Carlo Cudicini helyére.

    “Azt mondhatom, nagyon örülök, hogy egy olyan remek érdeklődik irántam, mint a Tottenham. A vb-esélyeimnek is jót tenne, ha egy ilyen remek ütemben fejlődő csapatban játszanék” – mondta James.

    A veterán kapuvédő ezután arról is beszélt, hogy nagyon sajnálja a Portsmouth-t, amiért több sztárjátékos is távozott az előző szezon során és utána. Peter Crouch, Niko Kranjcar és Jermain Defoe éppen a Tottenhamhez igazoltak.

    “Minden játékosnak a saját csapatára kell figyelnie, megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy a Portsmouth feljebb kerüljön a tabellán.”

    “Tavaly nyáron nagyon sokan elmentek, ami egyáltalán nem tett jót a csapatnak, főleg, hogy sokan közülük gólerős játékosok voltak. Amikor a csapat fele fogja magát és távozik, úgy érzed magad, mintha megcsalnának.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott, Átigazolások

    Dátum: 2009 december, 27

    Cimke: , ,