• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Schwarzer: “Hodgson lehet a Pool új mestere”


    A Fulham kapusát, Mark Schwarzert nem lepné meg, ha csapata menedzsere, Roy Hodgson a Liverpoolhoz szerződne, bár ennek egyáltalán nem örülne.

    Sokan az angol szakembert tartják a legesélyesebbnek arra, hogy átvegye Rafa Benítez helyét a Vörösök kispadján.

    A 62 éves mester 2007 decemberében vette át az akkor még kiesés elől menekülő Fulham irányítását. Erős középcsapatot varázsolt a londoniakból, mely bejutott az Európa-liga döntőjébe.

    “Hogy mennyire fontos Hodgson maradása? Nagyon. A mester rendkívül fontos tagja a csapatnak, elképesztő munkát végzett itt az elmúlt két és fél évben” – mondta Shwarzer.

    “Nem lep meg, hogy ezután rengeteg klubbal szóba került. Nem hibáztatnám, ha elfogadná egy nagyobb csapat ajánlatát, tényleg nem. Megérdemelné.”

    “A Liverpool egy hatalmas csapat, mely normális esetben évről-évre a Bajnokok Ligájában indul, nagyon nehéz lehet visszautasítani egy ilyen klubtól érkező ajánlatot.”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 június, 7

    Cimke: ,

    Gerrard lehet Mourinho első szerzeménye


    Spanyol lapértesülések szerint José Mourinho minden erejével azon dolgozik, hogy a Real Madridhoz csábítsa a Liverpool ászát, Steven Gerrardot.

    A világhírű portugál edző nagyon kedveli az angol válogatott középpályás játékstílusát, már a Chelsea menedzsereként is szerette volna leigazolni, és kis híján sikerült is neki.

    Mourinho legfontosabb feladata, hogy olyan játékosokat vigyen a Santiago Bernabeuba, akikkel 2002 után végre ismét Bajnokok Ligáját nyerhetnek a madridiak.

    A Marca hírei szerint Gerrard mindenképpen elhagyná a Vörösöket, ha Rafa Benítez maradna a csapat kispadján, ráadásul a liverpooliaknak pénzre is szükségük lenne a rendkívül rosszul sikerült szezonjuk után, mely során csak a hetedik helyet sikerült megcsípniük

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 június, 2

    Cimke:

    Angliába vágyik a tapasztalt portugál


    Az Európa Liga-győztes Atlético Madrid szélsője, Simao Sabrosa szívesen kipróbálná magát Angliában. A hírek szerint a Liverpool hamarosan ajánlatot tesz érte.

    A portugál válogatott játékos szerződéséből már csak egy év van hátra és egyre inkább úgy tűnik, a következő szezontól már egy másik csapatban folytatja a pályafutását.

    A Pool mestere, Rafa Benítez már hosszú ideje nagy csodálója a 30 éves szélsőnek, akiért a hírek szerint hamarosan tesz is egy 8 millió fontos ajánlatot.

    “Senki nem beszélt velem a jövőmmel kapcsolatban az elmúlt időszakban, de Madridban egyre többen beszélik, hogy az Atlético el akar adni” – kezdte Simao.

    “Ebben az esetben mindenképpen szeretnék a Premier League-be igazolni, mindig is érdekelt az angol labdarúgás. Most viszont csak a világbajnokságon jár az eszem”

    Forrás: SkySports




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 28

    Cimke:

    Kjaer készen áll a PL-re


    Ügynöke szerint a Palermo fiatal védője, Simon Kjaer szeretne Angliába igazolni. A Liverpool, az Arsenal és a Manchester United is szívesen látná.

    A 21 éves tehetség több csapat figyelmét is felkeltette, de még nem döntötte el, hol folytatja a pályafutását, a legjobb ajánlatra vár.

    “Egyértelmű, hogy készen áll a váltásra, én is úgy látom, hogy megérett arra, hogy egy nagy csapatban futballozzon” – mondta a dán bekk ügynöke, Mikkel Beck.

    Kjaert olyan klubok is megkeresték, mint a Juventus vagy a Barcelona, de ügynöke szerint mindenképpen a Premier League-ben szeretne játszani.

    “Megpróbálom a lehető legjobb tanácsokkal ellátni. Szerencsére játékoskoromból jól ismerem Angliát, így megoszthatom vele a tapasztalataimat” – folytatta Beck, aki 1996 és 1999 között csaknem 100 bajnokin lépett pályára a Middlesbrough-ban.

    “Nagyon fontos, hogy leüljünk együtt Simonnal és a családjával, hogy meghozzuk a legjobb a döntést és olyan csapatot találjunk neki, ahol van lehetősége a további fejlődésre.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 26

    Cimke: , ,

    Torres Liverpoolban marad


    Fernando Torres ügynöke állítása szerint remekül érzi magát az Anfield Roadon és esze ágában sincs elhagyni a Liverpoolt.

    A Vörösök csak a hetedik helyet csípték el a Premier League-ben, így nem indulhatnak a Bajnokok Ligája következő kiírásában.

    Több olyan hír is megjelent, hogy a Torresnek elege van a sikertelenségből és új csapat után néz. A spanyol gólzsáknak bőven akadna kérője, a Real Madrid, a Chelsea és a Manchester City is érdeklődik iránta, de őt nem érdekli más csapat a Liverpoolon kívül.

    “Nem kell aggódniuk a Liverpool szurkolóinak, mindenki biztosíthatok, hogy Fernando jövőre is az Anfield Roadon fog játszani” – mondta az Európa-bajnok támadó ügynöke, José Antonio Peton.

    “Minden a klubon múlik, de Fernando remekül érzi magát a Liverpoolnál és jó szerződése van. Egyelőre nem esett szó a jövőjéről, ezért arra számítunk, hogy a világbajnokság után ülünk le a csapat vezetőivel.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 25

    Cimke:

    Gerrard a vb után dönt


    A Liverpool ikonját, Steven Gerrardot egyelőre csak az angol válogatott és a világbajnokság érdekli, csak a dél-afrikai torna után hajlandó a jövőjével foglalkozni.

    Valószínűleg sok pletyka alapjául szolgál majd a világhírű középpályás legutóbbi nyilatkozata, melyben azt mondta, a vb után komolyan elgondolkodik majd azon, hogy hol folytassa a pályafutását.

    A 29 éves sztár egyelőre azonban nem foglalkozik sem a Poollal, sem a találgatásokkal, csak az érdekli, hogy minél jobban felkészüljön a világbajnokságra, hogy aztán a lehető legjobb formáját nyújtsa Dél-Afrikában.

    “Jelenleg egyáltalán nem érdekel, hogy mi folyik a Liverpoolnál, remélhetőleg sok minden magától eldől, amíg nem vagyok ott” – kezdte Gerrard.

    “Talán érkezik majd néhány játékos, akikkel jelentősen megerősödik a klub, majd kiderül, de addig nem foglalkozom a jövőmmel, amíg nincs vége a világbajnokságnak. Most csak a válogatott érdekel.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott, Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 24

    Cimke: ,

    Milner biztosan nem lesz a Unitedé


    Brit lapértesülések szerint az Aston Villa középpályása, James Milner semmi esélyt nem lát arra, hogy a Manchester Unitedhez igazoljon.

    A News of the World mai kiadásában megjelent hírek szerint a középpályás hű marad leedsi gyökereihez, ezért meg sem fordult a fejében, hogy az Old Traffordon folytassa a karrierjét.

    A 24 éves játékos Leeds városában született és 48 mérkőzésen lépett pályára a United egyik legnagyobb riválisánál, a Leeds Unitednél, mielőtt 2004-ben, 3illió fontért a Newcastle Unitedhez igazolt.

    Az azóta eltelt hat évben Milner olyannyira elismert játékossá vált, hogy jelenlegi klubja, a Villa csak 40 millióért lenne hajlandó megválni tőle.

    A Vörös Ördögökön kívül a Manchester City és a Chelsea is érdeklődik a játékos iránt, de úgy tudni, ő csakis a Liverpoolba menne, oda is csak akkor, ha menedzsere, Martin O’Neill ülne le a kispadra az Anfiled Roadon.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 23

    Cimke: , , , ,

    Gerrardnak elege van Benítezből


    A Daily Mail értesülései szerint a Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard egyre nehezebben tudja elviselni Rafa Benítezt és elképzelhető, hogy egy jó ajánlat esetén távozna.

    Bár a spanyol mester jövője továbbra is erősen kérdéses, könnyen elképzelhető, hogy végül mégis az Anfield Roadon marad, ennek viszont Gerrard egyáltalán nem örülne, hiszen nem felhőtlen a viszonya a szakemberrel.

    Az sem javít a helyzeten, hogy a liverpooliak csak a hetedik helyen végeztek a bajnokságban és látszólag esélyük sincs rá, hogy a közeljövőben meg tudják szorongatni a Chelsea-t, a Manchester Unitedet vagy az Arsenalt.

    A 29 éves középpályás 1998 óta tagja a Vörösök első csapatának, azóta több mint 400 mérkőzésen lépett pályára, de bajnoki címet még egyszer sem nyert. Mindenképpen szeretné megtapasztalni, hogy milyen érzés magasba emelni egy bajnoki trófeát és tudja, egyre jobban kifut az időből.

    Azt még nem tudni, hova menne Gerrard, ha menne, de már több olyan hír is megjelent, miszerint José Mourinho a Real Madridhoz vinné, ha őt ültetnék a kispadra a madridiak. A Manchester City is érdeklődik iránta, de nem valószínű, hogy egy másik angol csapatot választana a Pool ikonja.

    Forrás: Daily Mail




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 21

    Cimke:

    Riera beszólt az angol focinak


    Albert Riera fájlalja, hogy a Liverpool nem állt ki mellette, amikor vitába keveredett Rafa Benítezzel. Szerinte egyik angol klub sem tenne játékosaiért semmit ugyanilyen helyzetben.

    A 28 éves szélső márciusban összetűzésbe keveredett a Vörösök menedzserével, majd olyan nyilatkozatokat tett, melyekkel nem éppen kedvező színben tüntette fel a spanyol szakembert. Azóta nem kapott játéklehetőséget.

    A korábbi Espanyol-játékos ismét kifakadt, az egész angol futballt kritizálta, mivel szerinte a csapatok csak a menedzsereikkel törődnek, és soha nem állnak játékosaik oldalára.

    “Szeretnék elmenni innen. Angliában teljesen máshogy működnek a dolgok, mint Spanyolországban. Itt mindenki a menedzser körül ugrál, velünk senki nem törődik” – kezdte Riera.

    “A klub nem tett értem semmit, nem harcolt értem. Nem akarok ismét üzengetésekbe és vitákba bonyolódni, de én ebből az egészből azt szűrtem le, hogy már nincs szükségük rám. Nem szeretnék olyan csapatnál lenni, ahol nem kellek.”

    “A bajnokság utolsó két hónapjában nem játszottam, ez sok mindent elárul. Szeretnék egy olyan csapatot találni, ahol megbecsülnek és van esélyes trófeákat nyerni. Nem érdekel, mennyit keresnék vagy, hogy melyik országba kellene ehhez mennem.”

    Forrás: Mirror Football




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Átigazolások

    Dátum: 2010 május, 20

    Cimke:

    Olasz meló vár Benítezre?


    Egyre több sportlapban lehet olvasni arról, hogy Rafa Benítez elhagyja a Liverpoolt és valamelyik olasz élcsapathoz szerződik.

    A spanyol szakember elutazott szülővárosába, Madridba, hogy alaposan átgondolja jövőjét, miután tárgyalt a Pool elnökével, Martin Broughtonnal. Olasz lapértesülések szerint hamarosan találkozik az Internazionale technikai igazgatójával, Marco Brancával.

    Az Inter új menedzsert keres, mivel szinte biztosra vehető, hogy jelenlegi mesterük, José Mourinho a következő szezontól már a Real Madridot fogja dirigálni.

    A Bayern Münchennél dolgozó Louis van Gaal és a török kispadra készülő Guus Hiddink neve is felmerült a milánói klubbal kapcsolatban, de egyikük sem kíván a Nerazzurrinál dolgozni. Így esett a választás Branca egyik kedvencére, Benítezre.

    A korábbi valenciai sikeredzőt az AC Milannal is szóba hozták, akik szintén vezetőedző nélkül állnak Leonardo kirúgása óta.

    Forrás: DailyMail




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2010 május, 19

    Cimke: