• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Sturridge: Angliának van hite!


    Danie Sturridge elmondta azt, hogy lehet, hogy nem nyerik meg a VB-t, viszont megvan a csapatnak a győztes mentalitása.
    SturridgeSturridge gólja révén szerezte meg Anglia a vezetést Peru ellen, a VB előtti utolsó hazai felkészülési meccsen. Ezután a csapat még Miamiban fog játszani egy felkészülési tornán.
    A középvédő, Gary Cahill, valamint Phil Jagielka is betalált később, egymás után, két szöglet után, így Roy Hodgson csapata meglehetősen magabiztosan hagyhatja el az országot.
    “Nem azért megyünk oda, hogy meglegyen a létszám,”mondta Sturridge az ITV1-nek.
    “Győztes vagyok, és a többiek is győztesek-viszont ez még nem azt jelenti, hogy nyerni is fogunk.
    A meccsről ezt mondta:” Nehéz volt, mivel jól zárt a védelmük, és nagyon masszívak voltak.
    “Nagyon keményen dolgoztunk ezen a héten, és nem volt olyan laza a meccs, mint amilyenre számítottunk.
    “De jó volt játszani, és boldog vagyok az eredménnyel.
    A gólról ezt mondta:”Nem fontos számomra ez, mivel a csapat a fontos, és a felkészülés, és az, hogy hol működjön a taktika, valamint az, hogy összerázódjon a csapat a kezdetig.”
    Hodgson úgy érezte, hogy csapata megérdemelte a győzelmet. “Nyugodtak kellett legyünk, mivel irányítottuk a meccset. Ez egy tökéletes meccs volt, 2 tökéletes hét után.
    “Amikor egy olyan csapat ellen játszol, amely 10 emberrel védekezik, akkor nyugodt kell maradj, viszont tudtam azt, hogy nyerni tudunk.
    “Tudtam, hogy elfáradnak, és úgy gondolom, hogy a 3-0 a minimum egy ilyen meccs után.
    A pozitív dolgokról ezt mondta: “Nagyszerű lezárás ez a VB előtt.
    “Amikor 2-0-ra vezettünk, akkor több tapasztalt játékost lecseréltünk, és így pár fiatal játékos is lehetőséget kapott.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2014 május, 31

    Cimke: , , , ,

    Wenger: Az Arsenal szurkolók több igazolásra is számíthatnak!


    Miután újabb 3 évvel hosszabbított az Arsenallal, Wenger elmondta, hogy a csapatnak építenie kell az FA-Kupa sikerre, és azt, hogy egy újabb domináns éra kezdődhet az Emiratesben.
    WengerA francia több hónapnyi bizonytalanságnak vetett véget pénteken, miután 2017ig írt alá, és elmondta azt, hogy a csapatnak építenie kell a májusi,FA-Kupa sikerre.
    Bacary Sagna várhatóan távozni fog, valamint Lukasz Fabianski is a Swanseahez megy a következő hónapban, és Wenger szerint új éra kezdődhet a csapatnál.
    Amikor a nyári átigazolásokról kérdezték, Wenger ezt mondta:” Ahogy megígértem, keményen dolgozunk az átigazolásokon, nagyon nagyon keményen, mivel sok embernek van sok pénze.
    “De nagy előnyünk van, mivel hozzánk akarnak jönni, de meg kell találjuk a megfelelő minőségű játékosokat, viszont biztos vagyok abban, hogy erősödni fog a keret.”
    Az Arsenal 9 év után nyert először kupát, miután 3-2-re nyertek a döntőben a Hull City ellen, a Wembleyben, május 17.én, és várhatóan ez a győzelem egy új sikerkorszak kezdetét jelenti majd.
    “Itt az ideje, hogy az Arsenal újra erős legyen. Ez egy új csapat építésének kezdete, és hiszem azt, hogy az FA-Kupa siker döntő tényező ebben.
    “Tudjuk, hogy sikeresek kell legyünk… júniusban és júliusban, hogy erősebb legyen a keret.
    “Nagyon fontos az, hogy most jók vagyunk, és hogy jók legyünk augusztus végéig, mivel a csapatnak minőségi játékosokra van szüksége, és így kell a következő szezonba lépjünk, azzal a hittel, amit az FA-Kupa győzelem adott.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 május, 31

    Cimke: , , ,

    A Manchester City közel áll Fernando leigazolásához!


    A címvédő közel áll a szerződéshez, így várható, hogy nemsokára Manchesterben fog játszani.
    FernandoA Manchester City biztos abban, hogy meg tudja szerezni majd 14,8 millió euróért a Porto középpályását, Fernandot.
    Txiki Begiristain Portugáliába repült a brazil játékos miatt, aki iránt már januárban is érdeklődtek.
    A címvédő szerint nemsokára lezárják az ügyet, és Fernando várhatóan Manchesterbe repül a következő napokban.
    Fernando nemrég hosszabbított a Portoval, az átigazolási időszak utolsó napján, amikor a City érdeklődött iránta, valamint Eliaquim Mangala iránt is.
    Ezzel viszont csak az árat tornázták feljebb. Mindkét csapat elismerte, hogy Fernando távozhat, hogyha megfelelő ajánlat érkezik.
    A játékos iránt több csapat is érdeklődött, többet között az AC Milan is, de a City biztos abban, hogy nemsokára le tudják igazolni a játékost.
    A 26 éves játékos, aki nem mehet a VB-re, az egyike a City által keresett minőségi játékosoknak. Rendszeres kezdő volt a Portonál, ahol idén 36 meccsen játszott, abban a csapatban, amely a 3. helyen végzett a bajnokságban.
    Várhatóan Fernando és Bacary Sagna lesz a City első két igazolása, mivel Manuel Pellegrini és Begiristain át akarják formálni a bajnoki címet nyerő csapatot.
    Sagna várhatóan ingyen érkezik, mivel nem hosszabbította meg a szerződését az Arsenallal..

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    De Gea Iniestat akarja a Unitedhoz!


    A kapus elmondta, hogy a Barcelona lenne az első első számú nyári célpontja, ha a csapat bárkit elhozhatna, mivel a játékos a világ egyik legjobbja.
    IniestaLouis van Gaal a VB után érkezik a csapathoz, és több játékost is le akar igazolni.
    De Gea elmondta, hogyha bárkit leigazolhatnának, akkor miért hozná a hatszoros spanyol bajnokot.
    “Ha sok millióm lenne, Iniestat venném meg, mondta a Movistarnak.
    “A világ egyik legjobbja. Karakteres, minőségi játékos, aki gólt is tud lőni. Mindene megvan.”
    A Unitedet két támadó középpályással hozzák kapcsolatban, Toni Kroossal, valamint Kevin Strootmannal. Az is felmerült, hogy Juan Mata távozni fog.
    De Gea dicsérete azután jött, miután elmondta, hogy megpróbálja a Unitedhoz csábítani Fabregast, aki Iniesta csapattársa.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2014 május, 30

    Cimke: , , ,

    A Chelsea akarja Filipe Luist, viszont az Atletico nem akarja eladni-mondja ügynöke!


    Jose Mourinho bal oldali védőt keres, viszont Garcia Quilon szerint csak nehezen tudná megszerezni játékosát Diego Simeone csapatából.
    Filipe LuisA 28 éves játékos alapjátékos volt idén az Atleticonál, amely spanyol bajnok lett, és ezüstérmes lett a BL-ben, miután a Real Madrid nyert ellenük a döntőben.
    Filipe Luis ügynöke, Garcia Quilon elmondta, hogy a Chelsea érdeklődik a játékos iránt, de nehéz dolguk lesz ,mivel az Atleti meg akarja tartani legjobbjait.
    “Érdeklődés van, de az Atletico nem akarja eladni,”mondta Quilon a Chelea érdeklődéséről.
    “Mindenkit meg akarnak tartani a következő szezonra, meglátjuk viszont mi fog történni.”
    Luis 4 éve játszik a Vicente Calderoban, miután a Deportivotól érkezett, és most bekerült a brazil válogatott tartalék listájára is.
    Jose Mourinho bal oldali védőt keres, miután Ashley Cole szerződése lejár, és azért, mert Cesar Azpilicueta játszott ezen a poszton idén-bár ő jobb oldali védő eredetileg.
    Az Atletico 28 gólt kapott 36 bajnoki meccsén, és Luis tapasztalata valamint felépítése jól illene Mourinho elképzeléseibe.
    Luke Shaw iránt is érdeklődnek, viszont ebben az esetben a MU esélyesebb, lévén, hogy a Chelsea valamint a City is vissza kell fogja a költekezést a Pénzügyi Fair Play miatt.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2014 május, 30

    Cimke: , , ,

    De Gea arra kéri Van Gaalt, hogy ne adja el Matat!


    Van Gaal elmondta kiket akar megvenni a nyáron, többek között középpályásokat is, viszont kapusa elmondta, hogy Mata több lehetőséget ad a csapatnak.
    David De GeaA holland, aki a VB után érkezik a csapathoz, elmondta, hogy kiket akar megszerezni, mint például Toni Kroost vagy Kevin Strootmant.
    Juan Mata rekordigazolás volt januárban, miután 37.1 millió fontért érkezett a Chelseatól. A játékos 6 gólt szerzett 15 meccsen, viszont lehet, hogy őt is eladják majd.
    De Gea szerint viszont Mata más színt ad a csapatnak, és elmondta, hogy szerinte nem kellene őt eladni.
    “Én nem adnám el Matat, mert egy nagyon fontos játékos,”mondta a Movistarnak.
    “Minőségi igazolást volt, és jól beilleszkedett.”
    De Gea a héten több alkalommal is nyilatkozott, többek között elmondta azt, hogy Cesc Fabregast is szeretné a csapathoz.
    A kapus reméli, hogy bemutatkozhat a válogatottban pénteken, Bolívia ellen, egy csapatban Mataval, Iniestaval, valamint Fabregassal.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Wanyama:Nagy ütés számunkra Pochettino távozása


    Az argentin 18 hónap után távozik a Southamptontól, miután 5 évre írt alá a Tottenhamnél, ahol Tim Sherwood helyére érkezik.
    WanyamaPochettino kedden mondott fel, majd 5 évre írt alá a White Hart Lanen.
    Az argentin hozta Wanyamat a csapathoz, 12,5 millió fontért, a Celtictől.
    A kenyai elmondta, hogy milyen szomorú az edző távozása miatt.
    “Sokat tanultam tőle, és sokat tanított, ezért fejlődtem játékosként,ahhoz képest, mint amilyen a Celticnél voltam,”mondta a Capital FM Kenyanak.
    “Nagy szerepe volt a karrierem fejlődésében.
    “Azt akartam volna, hogy maradjon, mivel nagyon törődött a klubbal, és úgy gondolom, hogy a tulajdonosok nem kellett volna elengedjék, mivel a csapat jobb lehet jövőre. Nagy ütés ez, mivel jó kapcsolata volt a játékosokkal”
    A bal bekk, Luke Shaw, valamint a támadó középpályás, Adam Lallana is várhatóan távozni fog a csapattól.
    Wanyama elmondta, hogy jó lenne, ha a csapat egyben maradna.
    “Nem akarom, hogy távozzanak, mivel együtt egy sikeres csapatot rakhatunk össze a Southamptonnál.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Jenkinson: Kész vagyok Sagna helyére lépni!


    A francia várhatóan a Manchester Citybe igazol idén nyáron, viszont a 22 éves játékos elmondta, hogy kész átvenni a helyét.
    JenkinsonSagna szerződése most jár le, és a játékos már megkezdte a tárgyalások a Cityvel, miután megegyeztek egymással a felek.
    Jenkinson 22 meccsen szerepelt minden sorozatot figyelembe véve, és biztos abban, hogy kész Sagna helyére lépni.
    “Úgy érzem, hogy kész vagyok arra, hogy jobb oldali védőként játsszak,”mondta a London Evening Standardnak.
    “Nem könnyű valaki helyére lépni, de hiszek magamban, és a képességeimben.
    “Már évek óta ezt a posztot akarom. Hosszú utat kell bejárjak, mivel a csapat a világ legjobbjai között válogathat.
    “Ha meg akarom tartani a helyemet, akkor keményen kell dolgozzak, viszont hiszek magamban.
    “Az a játékos vagyok, akinek rendszeres lehetőség kell, hogy a legjobb legyen. A felkészülésem és az állóképességem része a játékomnak, így lépek pályára.
    “Nagyon nehéz megmutatni, hogy mit tudok, amikor nem játszok rendszeresen, mivel akkor nem lendülök formába.”
    Jenkinsonról többen is mondták, hogy távozni fog, viszont maradni akar, és rendszeres kezdő akar lenni.
    “Csak akkor távoznák a klubtól, hogyha kirúgnának. Nagyon keményen fogok dolgozni, hogy megszerezzem a helyem, és azért, hogy a következő szezon legyen a nagy dobás.
    “Ha jó lesz a felkészülésem, akkor a csapat része lehetek, és jó meccseket játszhatok, ha nem lesz valami, ami visszatart.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 május, 28

    Cimke: , , ,

    Milner és Baines is kihagyták az edzést!


    James Milner és Leighton Baines hiányoztak a válogatott edzéséről kedden, a pénteki, Peru elleni meccs előtt.
    BainesMilner megfázás miatt maradt távol, míg Baines családi okok miatt nem volt jelen.
    Az Everton bal oldali védője viszont már várhatóan kedd este újra a csapattal lesz.
    A válogatottnál Wayne Rooney valamint Phil Jones sérülése miatt aggódnak, viszont ők edzhettek már, akárcsak az Arsenal kettőse: Jack Wilshere és Alex Oxlade-Chamberlain.
    Jones vállsérülés miatt hagyta ki a szezon végét, valamint a teljes edzést, míg Rooney a bemelegítőt hagyta ki ágyék sérülés miatt.
    A VB-re utazókhoz így csatlakozott egy ideig két tartalék is: John Stones az Evertontól, és Jon Flanagan a Liverpooltól.
    A csapat pénteken játszik a Wembleyben Peruval, az utolsó meccsen, amit itthon vív meg.
    Ecuadorral június 4.én játszanak, valamint Hondurassal 7.én-mindkét alkalommal Miamiban. A csapat ezután utazik Brazíliába, a 12.i kezdet előtt.
    Wilshere reméli, hogy újra formába tud lendülni a felkészülési meccseken, miután nem játszhatott március óta, miután lábtörést szenvedett a dánok elleni meccsen.
    “Már régóta edzek, viszont nem játszottam még, de már 6 hete edzésben vagyok.
    “Jól érzem magam, de szükségem van egy pár meccsre. Remélem, hogy a kezdet előtt játszhatok pár meccset.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Sérülés, VB/EB

    Dátum: 2014 május, 27

    Cimke: , , , , ,

    Redknapp kizárja Lampard és Ferdinand érkezését!


    A QPR vezetőedzője szerint esély sincs arra, hogy Rio Ferdinand vagy Frank Lampard érkezzen a csapathoz.
    HarryRedknappQPRmanager_2880391Mindkét játékost szóba hozták már a Loftus Roadi csapattal, miután lejárt a szerződésük a szezon végén.
    A QPR új mezének bemutatóján ezt mondta Redknapp:”Úgy gondolom, hogy semmi esély sincs arra, hogy Frank ide jöjjön. Ő a Chelseanél van.
    “Nagyon meg lennék lepve, ha a Chelsea nem tartaná meg őt, mivel egy fantasztikus játékos.
    “Nagyon kedvelem Riot is. Mindkettejüket 15 évesen igazoltam le, de nagyon kicsi az esély arra, hogy a QPR csapatához jöjjenek.
    Ferdinand volt régebben a világ legdrágább védője, miután a MU megvette őt a Leeds Unitedtől, 2002ben, 30 millió fontért, viszont most ingyen igazolható, miután lejárt a szerződése.
    Lampard 2001ben érkezett a Chelseahez a West Hamtől, 11 millió fontért, attól a klubtól, ahová Redknapp vitte őt és Ferdinandot még tizenévesen.
    Redknapp elismerte azt is, hogy nehéz lesz Remyt megtartani.
    “Loic jól játszott a Newcastlenél, így nehéz lesz őt visszahozni, mivel ő a BL-ben akar játszani jövőre.
    “Nagy szezonja volt a Newcastlenél-és valószínű többet is akar majd, mint amennyit mi tudnánk fizetni.”

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 május, 27

    Cimke: , , ,