• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-3.forduló-Összefoglaló!


    A 3.fordulóban érdekes meccseket játszottak, több meglepetéssel, és a gólokban sem volt hiány. A válogatott meccsek miatt most egy hosszabb szünet következik, és a 4.forduló első meccse, az Arsenal-Manchester City majd csak szeptember 13.án lesz, 13:45-kor. Várhatóan nem lesz eseménytelen azért az elkövetkező időszak, lévén, hogy zárul a transzferpiac is.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 31

    Cimke: , , , , , , ,

    A Mu megegyezett az Ajaxxal Blindről!


    A csapatok 13.8 millió fontban(17.5 millió euró) egyeztek meg a 24 éves játékosért. Louis van Gaal vele akarja megerősíteni a védelmet.Blind
    Ez áll az Ajax honlapján:”Az Ajax és a Manchester United egyezségre jutottak Daley Blind átigazolásáról, 17.5 millió euróért. A szerződése 2016 júniusáig szólt volna, a szerződésében viszont több feltétel is szerepel.”
    Louis van Gaal meg akarja erősíteni a csapat védelmét Marcos Rojo érkezése után is, bár az argentin még nem kapta meg a munkavállalási engedélyt.
    Blind, akiről korábban elmondta Van Gaal, hogy nehéz lesz leigazolni, balbekk, viszont középen és a középpályán is tud játszani.
    Blind a csapat 6. igazolása idén, miután érkezett Ander Herrera, Luke Shaw,Vanja Milinkovic, Rojo és Di Maria, aki 59.7 millió fontért érkezett kedden a Real Madridtól.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 30

    Cimke: , , ,

    Premier League-3.forduló-Beharangozó!


    Folytatódnak az angol első osztály küzdelmei ma délután 13:45kor, a Burnley-Manchester United mérkőzéssel. A fordulót a vasárnap 17 órás Leicester-Arsenal meccs zárja majd.
    premier-league-icon
    Burnley-Manchester United
    Az újonc jelenleg 0 ponttal áll a bajnokságban, bár nem feltétlenül volt könnyű a sorsolása a csapatnak. Jobb dolga most se lesz a Burnleynak, mivel a MU látogat el majd hozzájuk.
    A Burnley számára idén a bennmaradás a fő cél, viszont nagyon nehéz dolguk lesz. A Chelsea ellen nem ment nekik feltétlenül rosszul a játék, viszont a kékek voltak annyival erősebbek, hogy 0-1ről is simán fordítsanak, míg a Swansea ellen nem tudtak válaszolni a bekapott gólra.
    A MU ellen most viszont ha lehet mondani, még nehezebb dolguk lesz, mivel a United nagyon motiváltan érkeznek az újonchoz.
    Van Gaallal 1 pontot szerzett a csapat, 2 meccs után, most pedig mindenképpen nyerni akarnak. Egy újonc ellen sosincs könnyű dolga senkinek a szezon elején, viszont a United van annyival erősebb, hogy erőből le tudja nyomni majd a Burnleyt. A United a transzferpiacon is próbál még aktiválni, meglátjuk, hogy sikerül e leigazolniuk a szinte egész nyáron követett Vidalt.
    Erre a meccsre mindenképpen kettest érdemes rakni, de a United még építkezési fázisban van, így csodákra lehet még képes a Burnley.

    Manchester City-Stoke
    Masszív csapata van a Stokenak, amit most is bizonyítani akar, a címvédő ellen.
    A Stoke az elmúlt fordulóban szerezte meg első pontját a Hull ellen, és most is akarna legalább 1 pontot szerezni.
    A Stoke viszont felkészülhet arra, hogy nem lesz könnyű dolga, mivel a City célja ebben a szezonban is a bajnoki cím.
    A City erősödött a nyáron, amit az elmúlt 2 meccsen is bizonyítani tudott, mivel nyerni tudott a Newcastle valamint a Pool ellen is. A Liverpool elleni idegenbeli győzelem még nagyon sokat érhet, bár a tavalyi 2. idén eddig nem úgy tűnik, hogy nagyon bele tudna szólna a bajnoki cím sorsába, bár még hosszú a szezon.
    A City most is nyerni fog. Nem gyenge csapata van a Stokenak, viszont a Cityé a bajnokság egyik legjobb csapata, és mellettük szól a hazai pálya előnye is, ami még nagyon sokat számíthat ma délután.

    Newcastle United-Crystal Palace
    A Palace az első fordulóban meg tudta szorongatni az Arsenal csapatát, viszont az elmúlt fordulóban már meglehetősen simán kapott ki a West Hamtől.
    Most se várok túl sok mindent tőlük, mivel a Newcastle csapata erősebb, és a hazai pálya is egyértelműen mellettük szól.
    A szarkák jól igazoltak a nyáron, viszont eddig nem tudtak még nyerni: a City ellen kikaptak, míg a Villa ellen elcsíptek egy pontot. Hiányzója az van most is a csapatnak, viszont valamikor el kell kezdjék a pontgyűjtést, és mikor ha nem most, amikor egy kicsit megszédült Crystal Palacet fogadják.
    Neil Warnock személyében van már edzője a csapatnak, és Zaha is visszatért 1 évre a csapathoz, bár egyenlőre kétséges az, hogy a csapat egykori sztárja mire lesz képes majd korábbi csapatában, miután a Unitednál nem nagyon mutatott semmit (bár lehetőséget alig kapott), és a Cardiffnál sem volt túlzottan meggyőző.
    Ezen a meccsen a Newcastlet érzem esélyesnek, és azon se lennék meglepődve, hogyha a szarkák több góllal nyernék meg ezt a találkozót.

    QPR-Sunderland
    Érdekes meccs lesz ez, mivel a QPR jelenleg utolsó, és elég mélyen lehet a csapat morálja, miután az előző fordulóban 4 gólt kaptak a Tottenhamtől. Mindenképpen javulnia kell a csapatnak, amit a Sunderland ellen tehet meg. A fekete macskák eddig csak döntetlent játszottak, így nem rossz formában várják ezt a mérkőzést.
    A Rangers nagyon oda kell tegye magát, hogy végre megszerezhesse idei első pontját. A meccsen viszont inkább a Sunderlandet érzem esélyesebbnek, főleg a jobb forma miatt. Egy X viszont simán lehet a meccs vége.

    Swansea-WBA
    A Swansea jelenleg 6 pontos, és mindent megtesz azért, hogy most is nyerjen. Nem rossz csapat a West Brom, viszont a hazai pálya előnye a hattyúkat segíti majd.
    A WBA eddig 2 ponttal áll, és nem lenne túlzottan meglepő az, hogyha ezen a meccsen is X születne.
    A Swansea az első fordulóban legyőzte a Unitedot, majd aztán 1 góllal győzte le a Burnleyt.
    Biztosabb tippnek érzem erre a meccsre azt, hogy kevés gól lesz.

    West Ham-Southampton
    A West Ham az előző fordulóban megszerezte első győzelmét a Palace ellen, míg a szentek megszerezték első pontjukat a WBA ellen.
    A szentek csapata nagyon megváltozott a nyáron, és még időre van szükség ahhoz, hogy a csapat rendesen összeálljon, és míg ez nem jön össze, addig nem érdemes feltétlenül nagy teljesítményt várni tőlük.
    A hazaiakat egy kicsivel esélyesebbnek érzem itt, viszont nem várok sok gólt itt.

    Everton-Chelsea
    A forduló egyik legjobban várt meccse ez, tipikus 3 esélyes találkozó.
    Az Everton az elmúlt fordulóban 2-0-ás vezetésről játszott 2-2-t az Arsenallal, most viszont egy olyan Chelsea jön hozzájuk, amely jobb formában van, és amely egyértelműen a bajnoki címért harcol. Az Evertonnak szokása megkeseríteni a nagycsapatok dolgát, és sok jóra nem számíthat a Chelsea se.
    Nincs rossz formában Roberto Martinez legénysége, viszont nagyon nehéz dolga lesz.
    A Chelsea a Leicester ellen nem mutatott túl nagy dolgot, viszont ez pont elég volt arra, hogy nyerni tudjanak az újonc ellen.
    A Chelsea célja idén a bajnoki cím, amit tavaly leginkább a kiscsapatok ellen vesztett el, mivel a rangadókat a legtöbb esetben hozta Mou gárdája.
    Mindent megtesz majd a Chelsea, hogy nyerni tudjon, viszont egy over biztosabb tippnek tűnik így, mint egy sima kettes.

    Aston Villa-Hull City
    A Villa az elmúlt meccsen döntetlent játszott, míg az első fordulóban nyerni tudott. A hazaiaktól Benteke és Kozák is hiányzik majd, de a Hullnak is van hiányzója, bár a tigriseknél a fáradtság is döntő lehet, mivel csütörtökön még a Lokerennel meccseltek.
    Ez döntő tényező is lehet, és ezért is érzem valamennyivel esélyesebbnek a hazai csapatot, és a hazai pálya előnyét most a javukra tudják fordítani.

    Tottenham-Liverpool
    A forduló másik nagy meccse vasárnap lesz, amikor a Pool látogat el a White Hart Lanere.
    A Tottenham a héten az Európa Ligában nyert meglehetősen simán, úgy, hogy azért nem feltétlenül a leggyengébb csapattal álltak ki a ciprusiak ellen.
    A Tottenham mindkét meccsét megnyerte eddig, viszont most az eddigi legnehezebb ellenfelet kapják meg. A csapat mellett szól a jó keret és az összeszokottság mellett az is, hogy a csapat morálja nagyon jó.
    A Liverpool nehezebben, de nyert a Southampton ellen, a City ellen viszont 3-1-re kaptak ki. A Pool Suarez távozásával sok mindenben kellett változzon, és a csapatnak időre lehet szüksége ahhoz, hogy teljesen összeálljon még. A Liverpoolnál jelenleg nincs meg az a konkrét gólszerző, aki a tavaly Suarez volt. A Poolnak idő kell, viszont idén nem túlzottan várható az, hogy a bajnoki címért tudjanak majd harcolni.
    A meccsre inkább egy hazai győzelmet várok, viszont várhatóan sok gól lesz a meccsen.

    Leicester-Arsenal
    Az Arsenal szépen igazolt a nyáron, viszont még nincs csúcsformában a csapat, ami látszott a Besiktas ellen is, mivel a törököknek több veszélyes helyzete volt, és ha ezekből 1 bemegy, akkor az ágyúsok kiestek. A továbbjutás végül meglett, viszont ez a meccs is megmutatta, hogy az ágyúsok még elég bizonytalanok így a szezon elején.
    A Leicester újonc, amely ebben az évben a bennmaradást akarja majd kivívni, hogy jövőre már ambiciózusabb tervei legyenek.A szerencséje a csapatnak az lehet, hogy az ágyúsok valamivel fáradtabbak, viszont vannak azért annyival jobbak, hogy ezt a meccset be tudják húzni.
    Nagyon éles lesz a harc idén is a BL helyekért, így az Arsenal mindent meg kell tegyen, hogy odaérjen a hőn áhított 4.helyre.
    Nyerni fog az Arsenal, viszont nem lesz túlzottan nagy a különbség a két csapat között.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 30

    Cimke: , , , , ,

    A Montpellier és a Spurs megegyeztek Stambouli áráról!


    A Tottenham megegyezett a Montpellierrel a középpályás, Benjamin Stambouliról.Stambouli
    Az egykori francia U21es válogatott része volt a 2011/12es bajnokcsapatnak, miután játszott a Montpellier ificsapataiban.
    Most viszont a Spursbe megy, miután az elmúlt szezonban is kezdő volt a francia csapatnál.
    Ezt tweetelte a Montpellier:”Egyezségre jutott a Montpellier és a Spurs Benjamin Stambouli átigazolásáról.”
    37 meccsen szerepelt, és 2 gólt szerzett Stambouli idén, viszont ő volt az a ritka játékos, aki kiemelkedett Rolland Courbis 15.helyen végző csapatából.
    A 24 éves játékos iránt többek között a Fiorentina, a Marseille és a Swansea City is érdeklődött.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 29

    Cimke: , , ,

    Vidal marad a Juventusnál!


    A Juventus edzője, Massimiliano Allegri elmondta, hogy Vidal nem igazol a nyáron a Manchester Unitedba.Vidal
    A chileit egész nyáron a MU-val hozták kapcsolatba, és Louis van Gaal is elismerte, hogy nagy kedvelője a 27 éves játékosnak.
    Egyes jelentések szerint Javier Hernandez a Juventusba igazolt volna, viszont még semmi nem valósult meg.
    Allegri nem reagált a hírekre egész nyáron, most viszont tagadja a híreket, és elmondta azt, hogy jelenleg csak arra koncentrál, hogy teljesen fitt legyen Vidal.
    “Nagyon fontos játékos ő a Juveban, és maradni fog,”mondta Allegri.
    “Jól érzi magát, és már edzett is.
    “Vigyáznia kell a térdére, és kezdő lehet.”
    A Serie-A első meccse előtt Vidal azt üzente Twitteren a szurkolóinak, hogy meg akarják védeni a Scudettot a Juventussal.
    “Készen állok a bajnokság kezdetére,”mondta Vidal.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 29

    Cimke: , ,

    A Chelseas Torres közel az AC Milanba igazoláshoz!


    A támadó fizetése gondot jelenthet, viszont a csapatok azon dolgoznak, hogy létrejöjjön az átigazolás.Torres
    A támadó heti 214 ezer eurós fizetése eleinte gondnak tűnt, mivel a Rossoneri ezt nem tudta volna megadni neki.
    Mindkét klub keményen dolgozik viszont az átigazoláson, hogy a támadó a San Siroba igazolhasson. Szerdai jelentések szerint a kékek állnák a fizetési különbözetet is, csak távozzon a játékos.
    A Milan ügyvezetője, Adriano Gallian elismerte, hogy érdeklődnek a csatár iránt, viszont szükség esetén más támadó után nézhetnek.
    Torres akkor brit rekordnak számító 63 millió euróért igazolt a Chelseabe a Liverpooltól, de ott nem játszott nagy formában.
    Mindössze 20 bajnoki gólt szerzett 110 bajnoki meccsén, ami kevés, ha tudjuk azt, hogy a Poolnál 65 gólt szerzett 102 meccsén.
    A Chelsea leigazolta Diego Costat, és visszahozta Didier Drogbat is, így Torres csak a 3. számú csatár lett.
    A 30 éves támadót korábbi csapatával, az Atletico Madriddal is szóba hozták korábban, viszont az Internazionale is érdeklődött iránta.
    Most viszont közel áll ahhoz,hogy az Inter városi riválisába igazoljon, miután 7 évet töltött el Angliában.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 28

    Cimke: , , ,

    Wilfried Zaha kölcsönbe megy a Crystal Palacehoz!


    A szélső Sir Alex Ferguson utolsó igazolása volt, de nem épült be a csapatba David Moyes vezetése alatt, és most oda megy kölcsönbe, ahol kezdte a karrierjét.Zaha
    A szélsőt 2013 januárjában igazolta le a MU, amikor Sir Alex Ferguson vezette a csapatot.
    Abban a szezonban viszont maradt a Selhurst Parkban,és feljutáshoz segítette a csapatot.
    Nem tudott viszont helyet szorítani magának David Moyes vezetése alatt, és a szezon 2.felében kölcsönben játszott a Cardiff Citynél.
    Miután nem győzte meg Louis van Gaalt a nyáron, kölcsön lett adva. A 21 éves játékos ahhoz a csapathoz megy, ahol tinédzser éveit töltötte.
    A Palace szerdán nevezte ki Neil Warnockot Tony Pulis helyére, aki a szezon kezdete előtt mondott le.
    Warnock 2007 és 2010 között irányította már a csapatot, viszont rossz pénzügyi helyzetet, és egy ezzel járó 10 pontos levonást hagyott maga mögött, mivel a csapat csődvédelem alá került.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 28

    Cimke: , ,

    Premier League-2.forduló-Összefoglaló!


    A 2.fordulóban számos érdekes meccset láthattunk, ezek közül pedig kiemelkedett a Manchester City Liverpool elleni mérkőzése, amely meccsel zárult a forduló.premier-league-icon




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 27

    Cimke: , , , , ,

    Nikola Zigic az Arsenalba tart!


    Az egykori Birmingham City játékos ügynöke elmondta, hogy ügyfeléért az Arsenal érdeklődik.nikola-zigic-birmingham_3196296
    Tudni lehet azt, hogy Arsene Wenger csatárt keres, miután Olivier Giroud több hétre kidőlt.
    A francia legalább 3 hónapot kell kihagyjon, így lehet, hogy majd csak az Új Év után játszhat újra.
    Helyettest kell így találni, viszont Wengernek csak kevés ideje van erre. Az nem várható,hogy egy drága játékost hozzon, miután sokat költött a csapat Alexis Sanchezre már.
    Egy magas szinten tapasztalt játékost keresett, és úgy látszik, hogy a 33 éves Nikola Zigic megfelelő.
    Jelenleg nincs csapata, miután elhagyta a Birminghamet szerződése lejártával, viszont várható az, hogy rövid távú szerződést kap az Arsenaltól.
    Zigic ügynöke, Milan Calasan ezt mondta a SPORT-nak:”Ez igaz. Wenger felhívott kedd délután, és elmondta, hogy Zigicet akarja.
    “Egy ilyen ajánlatot nem tudunk visszautasítani, viszont Zigic dönt. Ő kell elmondja, hogy mit akar.
    “Wenger nyíltan elmondta, hogy a szezon végéig ad neki szerződést, ami még 1 évvel meghosszabbítható.
    “Tudom, hogy az Arsenal siet, viszont Nikola Törökországból és Svájcból is kapott ajánlatot.”

    Forrás:http://www1.skysports.com/




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 augusztus, 27

    Cimke: , ,

    Hivatalos: Az Everton leigazolta Eto’o-t!


    A kameruni csatár, aki az elmúlt szezont a Chelseanél töltötte, Romelu Lukaku éktársa lesz,és növeli Roberto Martinez lehetőségeit, 2 évre írt alá.
    EtooA tapasztalt támadó klub nélkül állt mióta a Chelseavel lejárt a szerződése júniusban.
    Az Everton menedzsere, Roberto Martinez több csapatot győzött le, hogy megszerezze a kamerunit, és lehet, hogy már szombaton bemutatkozhat, egykori klubja ellen.
    Az egykori Mallorca, Barcelona és Inter csatár több, mint 250 gólt szerzett klubjaiban, megnyerte a BL-t, 3 alkalommal a La Ligat, a Serie-A-t, az Olasz Kupát, a Klub VB-t, és a spanyol Király Kupát.
    Eto’o-akit a Liverpoollal is szóba hoztak Mario Balotelli leigazolása előtt-9 gólt szerzett 21 PL meccsén a Chelseaben az elmúlt szezonban. Most ő is segítheti az Everton támadógépezetét Romelu Lukaku mellett.
    Az Ajax is érdeklődött iránta, viszont ő Angliában akart maradni.

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2014 augusztus, 26

    Cimke: , , ,