• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-25.forduló-Összefoglaló!



    Hétközi forduló volt kedden és szerdán, ahol nem feltétlenül fukarkodtak a csapatok a gólokkal.premier league

    Arsenal-Leicester 2-1
    Az ágyúsok nyerni akartak hazai pályán, és ez végül sikerült is nekik, bár nem túl sokkal.
    Koscielny révén nyitottak a 27.percben, majd Walcott a 41.percben megduplázta az előnyt.
    A 2.félidő elején, a 61.percben Kramaric révén szépített a Leicester, viszont a többi helyzetéből már nem született gól.
    A Leicester maradt 20., míg az ágyúsok most az 5.helyen állnak.

    Hull-Aston Villa 2-0
    A City ellen is jó formát mutató Hull nyerni tudott a Villa ellen, így kijött a veszélyes zónából.
    Jelavic a 22. percben talált be, majd a 74.ben betalált a gólpasszt adó N’Doye is.
    A 2 gólos előnyt nem tudta ledolgozni a Villa, így veresége révén a 18.helyre esett vissza, míg a tigrisek a 16.helyen állnak.

    Sunderland-QPR 0-2
    Kisebb meglepetésre nyerni tudott a QPR idegenben, így nem kieső helyen áll.
    A vendégek Leroy Fer 17.percbeli góljával nyitottak, majd az első félidő ráadásában betalált Zamora is, így 2 gólos előnnyel fordultak a csapatok.
    A fekete macskák nem tudtak betalálni később se, köszönhetően a jó formában védő Greennek is, így újra nyertek a londoniak.
    A QPR ezzel a három ponttal a vonal fölé került, míg a fekete macskák a 15.helyen állnak.

    Liverpool-Tottenham 3-2
    Fordulatos meccsen nyert a Pool, amely így 1 pontra jött fel a Tottenhamre.
    Markovic révén nyitottak a hazaiak, a 15.percben, de Kane egyenlíteni tudott a 26.ban.
    A 2.félidő elején Gerrard szerzett gólt büntetőből, amit Dembele egyenlített ki, a 61.percben.
    A meglepetést végül Mario Balotelli szolgáltatta: a csereként beálló olasz a 83.percben megszerezte első bajnoki gólját a Liverpool mezében, amely egyből 3 pontot ért a csapatnak.
    A Tottenham visszacsúszott a 6.helyre, míg a Pool a 7. helyen áll, 1 pontra a sarkantyúsoktól.

    Manchester United-Burnley 3-1
    Nyerni tudott a MU, így a 3.helyre jött fel.
    Smalling révén nyitott a MU, a 6.percben, viszont Ings ki tudott egyenlíteni a 12.ben.
    Smalling viszont még a szünet előtt visszavette a United a vezetést.
    Még egy gól esett a meccsen: Van Persie talált be a 82.percben.
    A MU így feljött a 3.helyre, míg a Burnley a 19.helyen áll.

    Southampton-West Ham 0-0
    A forduló egyetlen gól nélküli meccsét a St Mary’sben játszották.
    Gól nem született, viszont a Soton állt közelebb ehhez, több helyzete, valamint a 67%os labdatartása révén.
    A szenteknek fájhat jobban az X, mivel visszacsúsztak a 4.helyre, míg a West Ham, amely a 61.perctől 10 emberrel játszott, Adrian piros lapja után, a 8.helyen áll.

    Chelsea-Everton 1-0
    Nem volt túl könnyű meccse a Chelseanek otthon, viszont nyerni tudott.
    A meccs egyetlen gólját Willian szerezte a 89.percben, ez pedig 3 pontot ért a listavezetőnek.
    A Chelsea így továbbra is őrzi 7 pontos előnyét, míg az Everton a 12.

    Stoke-Manchester City 1-4
    Izgalmas meccset játszott egymással a Stoke és a City,szerda este.
    Agüero a 33.percben megkapta a labdát, érdekes módon túljutott a Stoke játékosán, majd egy sprint után jobb lábbal lőtte be a labdát a bal alsóba, így vezetett a City.
    A 38.percben egyenlíteni tudott a Stoke: Crouch kapta meg a labdát Arnautovictól, amit fejjel juttatott a kapuba. Fura volt a gól, mivel Crouch le kellett hajoljon, hogy el tudja fejelni a labdát.
    A 2.félidőben viszont felpörgött a City, és 3 gólt szerzett.
    Milner az 55.percben, Agüero, 11esből, a 70.percben, majd Nasri, a 76.percben, talált be, így végül kiütéses sikert tudott aratni a címvédő.
    A Stoke a forduló után a 10., míg a győzelem révén a City továbbra is őrzi 7 pontos hátrányát, és 2.

    Crystal Palace-Newcastle 1-1
    Nem tudta legyőzni egykori csapatát Pardew, szerda este.
    Cissé a 42.percben talált be, Janmaat passzából, így a szarkák fordultak előnnyel.
    Nyerni viszont nem tudtak, mivel a 71.percben Campbell talált be, Bolasie passzából.
    A döntetlen révén a Newcastle a 11., míg a Palace 27 pontos, és a 13.

    WBA-Swansea 2-0
    Nyerni tudott a WBA, amely így előnybe került a kiesés ellen vívott harcban.
    A West Brom a 2.félidőben volt jobb, amikor is Ideye 60.percbeli, valamint Berahino 74.percbeli gólja révén nyerni tudott.
    Ideye nagyon jó formában játszott, mivel ő szerezte az 1.gólt, majd gólpasszt adott Berahinonak.
    A győzelem révén a West Brom a 14., 4 pont előnnyel a 18.helyezettel szemben, míg a Swansea a 9., lévén, hogy most sem a Stoke, sem a Newcastle nem tudott nyerni.




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: