• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Poyet egyensúlyt vár Defoe érkezésétől!


    Gus Poyet szerint a Sunderland jobban ki kell egyensúlyozza a játékát a Tottenham ellen, ha nyerni akarnak szombaton.defoe-sunderland
    A menedzser elmondta azt, hogy a támadó részleg nagyon fontos lesz majd a Tottenham elleni bajnokin.
    A Sunderland csak 1 meccset nyert a legutóbbi 11ből a White Hart Lanen, és az előző szezonban is 5-1-re kapott ki.
    Poyet a támadó opciókról is beszélt Defoe pénteki érkezésével, és elmondta azt, hogy az ex Spurs csatár benne lesz a keretben.
    “A Tottenham be tud találni, nagyon jók elől.
    “Otthon magabiztosak lettek az elmúlt időben.
    “Meg kell találjuk az egyensúlyt a védelem és a csapat felállása között, hogy minden másképp menjen.
    “Meg kell találni azt az alakzatot, amelyben 2 támadó is játszhat, mivel itt van Jermain, de a dolgok lassan változnak, lépésenként. Az első lépés az, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki belőle.
    “Játszanunk kell, és nem szabad az elmúlt szezonra gondolni, mivel akkor a foci az árnyékos oldalát mutatta.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 január, 16

    Cimke: , , , ,

    Borini Poyetet dícséri!


    Gus Poyet érkezésének volt köszönhető a Sunderland bennmaradása, Fabio Borini szerint.
    BoriniPoyet októberben érkezett Paolo Di Canio helyére, amikor a csapat utolsó volt, 1 ponttal, 5 meccs után.
    Az uruguayi azt mondta a Tottenham elleni 1-5 után az elmúlt hónapban, hogy csak egy csoda tarthatja benn őket, de a keddi, WBA elleni 2-0 után már biztosan bennmaradók.
    A Sunderland bejutott a Ligakupa elődöntőjébe is, ahol a Manchester City győzte le őket. A kölcsönben itt levő Borini szerint Poyet nagy hatással volt a csapatra.
    “Nagy hatással volt ránk,”mondta Borini a Sky Sports Newsnak.
    “Megváltoztatta a játékstílusunk, és magabiztosak lettünk ezáltal.
    “Ez jelentette a különbséget, főleg a szezon végén, amikor már mindenki azt mondta, hogy végünk.
    “Megmutattuk, hogy egy jó focival, szolidan, de elérhetjük az eredményességet.
    Az olasz Borini idei 39 meccsén 9 gólt szerzett.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2014 május, 8

    Cimke: , , ,

    Steven Fletcher közel áll a visszatéréshez!


    A Sunderland játékos Achilles ín sérüléséből térhet vissza szombaton, az Arsenal ellen, ahogy ezt Gus Poyet elmondta.
    Steven FletcherA skót a Stoke City elleni meccsen játszott utoljára, amikor is csereként lépett pályára a végül 1-0-ra megnyert meccsen.
    A csatár szerdán már edzhet, és Poyet reméli, hogy már játszhat az Emiratesben.
    “Holnap kezd majd edzeni,”mondta az uruguyai a Sunderland Echonak.
    “Aztán minden azon múlik, hogyan érzi majd magát, hogy tud e majd játszani az Arsenal ellen, de a fontos az, hogy a döntőre visszatérjen. (Ligakupa döntő március 2.án a Manchester City ellen)
    “Volt egy adott programja, amiben azt tűzte ki, hogy játsszon az Arsenal ellen.
    “Nem ismerem az Achilles ín sérülést, de tudom, hogy az emberek mindig félnek attól, hogy valami rosszat érezzenek, így meglátjuk mi lesz.
    “A tökéletes az lenne, ha játszana az Arsenal ellen. Ezt akarnám, még akkor is, ha csak a padon ülne.
    “Jó lenne számára is, mivel a csapat tagjának érezné újra magát, és esetleg játszhatna is.
    “Ha nem, akkor remélem a döntőre felépül.”
    Fletcher idei 22 meccsén 3 gólt szerzett, ha minden sorozatot figyelembe veszünk.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Dátum: 2014 február, 18

    Cimke: , , ,

    Poyet készen áll a Readinggel való tárgyalásra!


    A Brighton megadta az engedélyt Gus Poyetnek, hogy a Readinggel tárgyaljon.
    A PL-ben sereghajtó csapat Brian McDermott utódát keresi, akit a hónap elején raktak ki, 4 egymás után elszenvedett vereség után.
    Egyik klub sem kommentálta a híreket, és több iroda 1 a 10hez esélyt ad a szerződésre.
    Az egykori uruguayi válogatott 2009 novemberben került a csapathoz, és első teljes szezonjában megnyerték a League One-t.
    2016ig van szerződése a csapattal, mely csak rosszabb gólaránya miatt nincs feljutó helyen.
    Nigel Adkins volt a nap elején esélyes 11/2es oddssal, míg a helyettes Eamonn Dolan valamint a Bradford edzője, Phil Parkinson 12/1et kaptak, míg Paolo Di Canio 25/1et.
    A Sky Betes Chris Spicer ezt mondta: “Sokan fogadtak Poyetre, emiatt is csökkent rá a szorzó.
    “Míg egy PL állás előrelépés lenne a magasan jegyzett Brighton-i vezetőnek, addig megkérdőjelezhető a mozgás.A királyiak kiesésére 1/16 az esély, míg 9/2 az esély arra, hogy jelenlegi csapata a Championshipben rájátszást érő helyen végezzen, mivel most is nagyon közel vannak ehhez.”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, League One (harmadosztály) és lejjebb, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2013 március, 21

    Cimke: , ,