Az Arsenal horvát válogatott csatára akár már júliusban újra játszhat, mivel lábtörése remek ütemben gyógyul orvosai szerint.
Többen attól féltek, hogy a támadónak majd több, mint egy évet kell kihagyna, miután a Birmingham City védÅ‘je, Martin Taylor egy rendkÃvül rossz becsúszással eltörte a lábát februárban.
A 25 éves játékos, aki április óta egy rio de janeirói kórházban gyógyul, szeretne már a következő szezon elejére visszatérni.
“A tervek szerint augusztus elején térek vissza Európába, de az is lehet, hogy már július végén.” – mondta a brazil születésű horvát.
“Az orvosok azt mondták, hogy akkora már teljesen fel fogok épülni és képes leszek újra játszani. Ezt én is nagyon remélem.”
“Jól érzem magam és a gyógyulásom jobb ütemben halad, mint azt valaha remélni mertem volna.”
Forrás: eurosport.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2008 május, 31
- Cole felépülése jól halad
- Ronaldónak még kell egy kis idő
- Gerrard hamar visszatérhet
- Fletcher: “Scholes a legjobb!”
- Nem tudni, mikor térhet vissza Anderson
- Fergie: “Anderson United-legenda lehet”
- Dyer karácsonyig visszatérhet
- Nem súlyos Kranjcar sérülése
- Stubbs támogatja Horsfieldet
- Eduardo kétmeccses eltiltást kapott