• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Wenger figyelmezteti az Arsenalt: Berbatov még mindig nagyszerű!


    A menedzser kicsit fél a Tottenham és a MU egykori csatárától, aki továbbra is a topon van technikáját és labdarúgó intelligenciája miatt.Berbatov
    A bolgár 8 évet játszott a PL-ben, a Tottenham-MU-Fulham hármasnál, majd 2014 januárjában a Ligue1-ba igazolt.
    Berbatov 7 gól szerzett idén, és Wenger elmondta, hogy jelentős veszélyt jelenthet ma este.
    “Visszaesésben van? Nem hiszem. Nagyszerű támadó. 34 éves és még mindig a legmagasabb szinten játszik, erre pedig nem sokan képesek.
    “Azért sikerül ez neki, mivel technikás játékos. Számíthat erre a sprinteknél is.
    “Nem olyan fitt, mint 10 éve, de sokkal jobban lát már a pályán.”
    Wenger kiemelte azt is, hogy az Arsenalnak tanulnia kell az elmúlt évek hibáiból, hogy továbbjusson a legjobb 8ba.
    “Az elmúlt 4 évben dühösen estünk ki, mivel 3 alkalommal is gólt kaptunk az első 30 percben.
    “Ez megpecsételte a sorsunkat, mivel nagyon szoros volt a meccs. Tanultunk ebből, és ezt meg is mutathatjuk szerdán.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2015 február, 25

    Cimke: , , ,

    Wenger tagadja Berbatov érkezését!


    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger tagadja azon híreket, amelyek szerint Dimitar Berbatov a csapathoz érkezne.
    BerbatovAz ágyúsok edzője csatárgondokkal küszködik, mivel Olivier Giroud és Nicklas Bendtner is sérüléssel bajlódik.
    Giroud kihagyta a Cardiff elleni meccset, ahol nyert a csapat és így újra élre állt, míg Bendtner nem sokkal a nyitó gól után szedett össze bokasérülést.
    Egyes jelentések szerint Wenger 2 millió fontot adna Berbatovért, és Yaya Sanogo is egy üdvözlő üzenetet írt Berbatovnak a Twitteren, és elmondta azt, hogy vele a bajnoki címért harcolhatnak majd.
    A Tottenham elleni meccs előtt Wenger viszont elutasította azon híreket, melyek szerint az egykori United csatár a csapathoz igazolna, de nem zárt ki egy későbbi leigazolást.
    “Berbatovon nem gondolkodtunk, eddig.”
    A francia a meccsről elmondta azt, hogy 90%-os annak az esélye, hogy Giroud kihagyja a meccset, míg Ramsey és Kieran Gibbs biztos nem játszanak majd.
    Mesut Özil még pár vizsgálatnak kell aláessen, miután az elmúlt 3 meccset vállsérülés miatt hagyta ki, így az ő szerepeltetése sem biztos még.

    Forrás:www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2014 január, 3

    Cimke: , ,

    Jol:Ruiz segítségre szorul a támadásokban!


    A Fulham vezetőedzője, Martin Jol szerint egy másik kreatív játékos is kellene, hogy a legjobbat hozza ki magából Bryan Ruiz.
    A 27 éves Ruiz 10,6 millió fontért jött át a Twentetől 2011 augusztusában, de csak 6 gólt lőtt 60 meccse alatt.
    Ebből 2t a Reading elleni 4-2es vereség alkalmával szombaton. Jol a rossz gólaránya ellenére is megvédte, mert szerinte több támogatást igényelne a középpályáról.
    “Az egyik legjobb játékosom,”mondta Jol.
    “Mindig a csapatért játszik, és ő akarja az utolsó passzt adni. Lehet, hogy egy másik jól passzoló játékos is kellene mellé.
    “Hiányzik a középpályáról, ha csatárt játszik, de ha nincs elől, akkor túl hátul játszik. Ez az én problémám.”
    Jol szintén megvédte Dimitar Berbatovot, akit a Fulham rossz formájáért okolnak.
    A Craven Cottage csapata elvesztette utóbbi 4 meccsét, és sokan csak a csatárt hibáztatják ezért.
    “Mindig ez van vele-ha jól játszik, és nyerünk, akkor mindenki boldog, de ha kikapunk, mindenki rámutat. Ezzel együtt kell élni.
    “Az idei 13 gólja viszont nagyot segített rajtunk.”

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 május, 8

    Cimke: , , , ,