• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Scolari: “Nem akarunk bosszút állni”



    A Chelsea menedzsere, Luiz Felipe Scolari elmondta, a Manchester United elleni meccset nem a moszkvai BL-döntő bosszújaként kell felfogni, egyedül a győzelem számít.

    Májusban a két csapat a Bajnokok Ligája döntőjében csapott össze egymással, végül egy fordulatos büntetőpárbajban a United győzött.

    Ez egy érdekes színezetet ad majd a vasárnapi szuperrangadónak, de Scolari elmondta, hogy csapata nem a bosszú reményében lép majd pályára.

    “Amikor Angliába jöttem az volt az elvárás, hogy nyerjem meg a Premier Ligát, nem csak a Manchester United elleni meccseket.” – mondta a brazil mester.

    “A Chelsea feladata az, hogy megpróbáljon megnyerni minden sorozatot, melyben elindul. Ez is csak egy meccs lesz, semmi több.”

    “Ha három pontot szerzünk a United ellen, az ugyanolyan három pont lesz, mint a Stoke City, a Wigan vagy a Portsmouth ellen lenne.”

    “Megvan a United legutóbbi három meccsének a videója, most az a fontos, hogy ezek alapján készüljünk, nem érdekes, hogy mi történt májusban.”

    “Nagyszerű a keretük, van 25-26 kiváló játékosuk és sokkal jobb formában vannak, mint a szezon elején.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: