• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • A Burnley a harmadik feljutó


    Wade Elliott első félidőben lőtt szépségdíjas gólja elég volt ahhoz, hogy a Burnley legyőzze a Sheffield Unitedet a másodosztály rájátszásának döntőjében.

    Wade Elliott és Robbie BlakeA Burnley úgy vágott neki a mindent eldöntő találkozónak, hogy a bajnokság során kétszer már legyőzte a Sheffieldet, így minden okuk megvolt a bizakodásra.

    Ezúttal is Owen Coyle csapata diadalmaskodott. A találkozó egyetlen gólját Wade Elliott lőtte, a tizenhatos előteréből. A feljutás mellett a Vörösborosok becenévre hallgató klub a győzelemmel járó 60 millió fontos pénzdíjnak is örülhetnek.

    A United képtelen volt igazán veszélyes helyzetet kialakítani Brian Jensen kapuja előtt. A 68. percben akár büntetőt is kaphattak volna, de Mike Dean játékvezető továbbot intett.

    A Pengések még rosszabb helyzetbe kerültek, mikor a bíró 80 percnyi játék után egy kezezés miatt másodszor is felmutatta a sárgát Jamie Wardnak.

    A piros-fehérek még egy utolsó rohamot indítottak az utolsó percekben, de a Burnley nem kapott gólt, így 1976 után először ismét az élvonalban indulhatnak majd.




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke: ,

    Arnautovic a Chelsea-hez kerülhet


    A holland Algemeen Dagblad című lap szerint a Chelsea áll a legközelebb ahhoz, hogy leigazolja Marko Arnautovicot a Twentétől.

    Marko ArnautovicA 20 éves csatárt, aki 28 bajnokiján 12 gólt szerzett, az Internazionale is szeretné leigazolni és sokáig úgy tűnt, a milánóiak az egyetlen komoly érdeklődők.

    Mostanra azonban a Chelsea neve is felmerült és sokan már kész tényként kezelik, hogy a négyzseres osztrák válogatott játékos a Stmford Bridge-en folytatja pályafutását.

    Néhányan már azt is tudni vélték, hogy a Kékek megegyeztek a sokoldalú támadóval, aki a szélen is könnyen feltalálja magát, de a Twente ezt tagadta.

    A holland gárda 15 millió eurót kér Arnautovicért, a londoniak viszont 12 millió fölé nem hajlandóak menni. Bármennyiért is keljen el a játékos, az biztos, hogy ő lesz a Twente legdrágábban eladott futballistája.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke:

    A Fulham 4,5 milliót fizetne Bruntért


    A hírek szerint a Fulham szeretné leigazolni a West Bromwich Albion középpályását, Chris Bruntot, akiért akár 4,5 millió fontot is kifizetnének.

    Chris BruntA West Brom tavalyi feljutása után rögtön ki is esett a Premier League-ből. A londoniak szeretnék ezt kihasználni és magukhoz csábítani Bruntot.

    Nem vitás, hogy az északír válogatott szélső volt a birminghamiek egyik legjobb játékosa az idei szezonban. 34 meccsen hét góllal segítette csapatát, mely azonban így sem tudta elkerülni a kiesést.

    Úgy tudni, a Fulhamnek körülbelül 4,5 milliót kellene a WBA számlájára utalnia a korábbi Sheffield Wednesday-játékosért.

    Bruntért a skót bajnok Rangers is bejelentkezett, így Gera Zoliéknak nem lesz könnyű dolguk.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke: ,

    Campbell Svájcban folytathatja


    A Portsmouth hátvédje, Sol Campbell komolyan gondolkodik rajta, hogy nyáron a svájci óriás FC Baselhez igazol.

    Sol CampbellA korábbi angol válogatott bekk szerződése júniusban lejár a Pompey-val és egyelőre úgy tűnik, a kikötővárosi klub nem szeretne hosszabbítani vele.

    A bázeliek három éves szerződést adnának Campbellnek, ráadásul a játékos számára az is csábító lehet, hogy a St. Jakob-Parkban újra együtt dolgozhatna Christian Gross-szal, aki korábban a Tottenhamet is irányította.

    A veterán hátvédnek valószínűleg tetszene az ajánlat, de először is szeretné megnézni, milyen más lehetőségei vannak még.

    A korábbi Arsenal-játékos 2006-ban ingyen igazolt a Portsmouth-hoz, azóta összesen 111 meccsen lépett pályára a kék mezeseknél és két gólt szerzett.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke:

    Két csapat is vinné Reo-Cokert


    Úgy tudni, az Everton és a Fulham is szeretné leigazolni az Aston Villa középpályását, Nigel Reo-Cokert.

    Nigel Reo-CokerA 25 éves játékos a szezon első felében állandó kezdő volt a birminghamieknél, de később Sztilijan Petrov, James Milner, Ashley Young és Gareth Barry remek formája miatt kiszorult az együttesből.

    A korábban a Wimbledonban és a West Hamben is futballozó középpályás nemrég leült beszélni a Villa menedzserével, Martin O’Neill-lal, hogy megtudja, mire számíthat a jövőben. Az északír szakember akkor azt mondta, továbbra is, kulcsfontosságú játékosként gondol rá.

    Elképzelhető azonban, hogy Reo-Coker mégis a távozás mellett dönt, hogy végre olyan csapatot találjon magának, ahol állandó játéklehetőséget kap. A Fulham és az Everton a hírek szerint szívesen látná.

    A korábbi angol U21-es válogatott játékos 2007-ben igazolt a Kalapácsosoktól az Aston Villához.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke: , ,

    Xavinak nagyon tetszik Carrick játéka


    A szerdai BL-döntő előtt a Barcelona játékosa, Xavi elismerően beszélt a Manchester United középpályásáról, Michael Carrickről.

    Michael CarrickCarrick 2006-ban, a Tottenham Hotspurtől igazotl a Vörös Ördögökhöz és azóta remek formában futballozik. Jó passzokat ad társainak, sok labdát szerez és képes bármikor gólhelyzetet kialakítani.

    Képességeire Barcelonában is felfigyeltek, Xavi nemrég nagyon hízelgően beszélt róla.

    “Carrick nagyon nagy erőssége a Unitednek, képes támadásba dobni a csapatot, de remekül tud védekezni is, ha épp arra van szükség” – mondta az Európa-bajnok futballista.

    “Nagyon jól passzol, jól lő, egy teljesen kiforrott játékos. A Unitednek nagyszerű középpályája van és az egész csapat nagyon erős technikailag és fizikálisan is.”

    “Persze ezzel nem kifogásokat szeretnék keresni, ugyanúgy fogunk játszani, mint máskor, nem fogunk változtatni a felfogásunkon.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke:

    Wenger félti Walcottot


    Theo Walcottot a felnőtt és az U21-es válogatottba is behívták. Arsene Wenger attól tart, ez túl nagy megterhelés egy ilyen fiatal játékosnak.

    Theo WalcottAz angol válogatott június 6-án és 10-én vb-selejtezőket játszik Kazahsztán, illetve Andorra ellen, majd 15-én kezdődik az U21-es Eb, ahol az angolok szintén számítanak az Arsenal 20 éves szélsőjére.

    Wenger attól fél, hogy a korábbi Southampton-játékos túlságosan megerőlteti magát és fáradtan tér vissza klubjához júliusban, a felkészülési időszakra.

    “Ha a véleményemre kíváncsiak, azt kell mondanom, nem értek egyet ezzel az egésszel” – mondta a francia szakember a Sky Sportsnak.

    “Szeretném tudatni az FA-vel, hogy szerintem nem jó dolog, ha egy játékos a nagy és a korosztályos válogatottban is pályára lép nyáron, amikor pihennie kéne.”

    “Nagyon nehéz beletörődni, de nem tudunk mit tenni, mert sajnos nincs erre vonatkozó szabály.”

    “Ez egyszerűen nem logikus, hogy először vb-selejtezőket játszik a felnőttek között, aztán megy tovább az U21-hez.”

    “Az Európa-bajnokság június 29-én ér véget, mi pedig július 6-án már megkezdjük a felkészülést a következő szezonra.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal), Válogatott

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke: ,

    Strachan lehet a Sunderland új mestere


    Brit lapértesülések szerint a jelenleg a Celticnél dolgozó szakembernek van a legnagyobb esélye rá, hogy átvegye a Fekete Macskák irányítását.

    Gordon StrachanA piros-fehérek jelenleg menedzser nélkül állnak, mivel Ricky Sbragia pillanatokkal a 2008/09-es szezon vége után bejelentette lemondását.

    A sportsajtóban már Frank Rijkaard, Martin Jol és Slaven Bilic neve is felmerült az állással kapcsolatban.

    Egyesek szerint az is elképzelhető, hogy Steve Bruce ül le a sunderlandiek kispadjára, de nem valószínű, hogy a korábbi Birmingham-mester elhagyná a Wigant, ráadásul épp kedvenc csapata, a Newcastle United legnagyobb riválisa kedvéért.

    A Daily Mirror értesülései szerint Gordon Strachan lesz a csapat új menedzsere. Az 52 éves skót jelenleg még a Celtic alkalmazottja, de a glasgow-iak nem tudták megvédeni a bajnoki címüket, így könnyen lehet, hogy mennie kell.

    Strachan kinevezése óta három skót bajnoki címet, egy Skót Kupát és két Skót Ligakupát nyert a zöld-fehérekkel. Angliában is dolgozott már, korábban a Coventry City és a Southampton vezetőedzője volt.

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke:

    Myhill: “Megérdemeltük a bentmaradást”


    A Hull City kapusa, Boaz Myhill szerint senki nem vonhatja kétségbe, hogy csapata megérdemelten maradt bent a Premier League-ben.

    Boaz MyhillA Tigrisek tegnap 1-0-s vereséget szenvedtek hazai pályán egy igen tartalékos Manchester United ellen, de így is sikerült megőrizniük élvonalbeli tagásgukat.

    Ha a Newcastle vagy a Middlesbrough nyerni tudot volna, a Hull mehetett volna vissza a másodosztályba, de nem így történt.

    “Furcsa érzés egy vereség után ünnepelni, de a szezon során bebizonyítottuk, hogy itt a helyünk, így senki nem kérdőjelezheti meg a bentmaradásunk jogosságát” – mondta Myhill.

    “A Manchester United nagyon sokat változtatott a megszokott kezdőcsapatához képest, de talán most játszottak a legjobban az idény során.”

    “Jól tartották a labdát és látszott, hogy a játékosok nagyon bíznak a saját képességeikben.”

    “Kikaptunk, de végül ez is elég volt ahhoz, hogy bentmaradjunk, aminek nagyon örülünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 május, 25

    Cimke:

    Neville ismét a válogatottban


    Fabio Capello tegnap elárulta annak a 24 játékosnak a nevét, akikre számít a Kazahsztán és Andorra elleni vb-selejtezőkön.

    Gary NevilleAz egyik legnagyobb meglepetés, hogy a Manchester United veterán jobbhátvédje, Gary Neville, aki szinte az egész szezont kihagyta sérülései miatt, visszakerült a csapatba. A bekk most kapott először behívót, mióta Capello a szövetségi kapitány.

    Az olasz mester Jermain Defoe-nak is küdött meghívót, a Tottenham csatára szintén sérülésekkel bajlódott az utóbbi hónapokban.

    Mivel David James és Ben Foster jelenleg is sérültek, más kapusokat kellett találnia helyettük a korábban a Real Madridnál és a Juventusnál is megforduló szakembernek. Végül úgy döntött, Scott Carsonnak, Paul Robinsonnak és Robert Greennek szavaz bizalmat.

    Ami a hátvédeket illeti, Wayne Bridge visszakerült a keretbe és Rio Ferdinand neve is szerepel a listán annak ellenére, hogy a United védője folyamatosan kisebb-nagyobb hátproblémákkal bajlódott az utóbbi hónapokban.

    A 24 fős keret:

    Kapusok: Robert Green (West Ham), Paul Robinson (Blackburn Rovers), Scott Carson (West Bromwich Albion)

    Hátvédek: Wayne Bridge (Manchester City), Ashley Cole (Chelsea), Rio Ferdinand (Manchester United), Glen Johnson (Portsmouth), Joleon Lescott (Everton), Gary Neville (Manchester United), John Terry (Chelsea), Matthew Upson (West Ham)

    Középpályások: Gareth Barry (Aston Villa), David Beckham (AC Milan), Michael Carrick (Manchester United), Steven Gerrard (Liverpool), Frank Lampard (Chelsea), Theo Walcott (Arsenal), Shaun Wright-Phillips (Manchester City), Ashley Young (Aston Villa)

    Csatárok: Carlton Cole (West Ham), Peter Crouch (Portsmouth), Jermain Defoe (Tottenham Hotspur), Emile Heskey (Aston Villa), Wayne Rooney (Manchester United).

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Válogatott