• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Lampard több önuralmat kér



    Frank Lampard egyetért társaival abban, hogy Övrebö játékvezető tegnap hatalmas hibákat követett el, de nagyobb önfegyelmet kért tőlük.

    Frank LampardA tegnapi Bajnokok Ligája-elődöntőből a Barcelona jutott tovább idegenben lőtt góljának köszönhetően. Sokáig a Kékek vezettek Essien góljával, de Iniesta a hosszabbításban egyenlített, ezzel a döntőbe lőve csapatát.

    A katalánok tíz emberrel fejezték be a találkozót, hiszen a bíró kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Eric Abidalt. Sokak szerint ez is vitatható döntés volt, csakúgy, mint az a négy alkalom, amikor nem adott büntetőt a Chelsea-nek.

    Didier Drogbát és Nicolas Anelkát is a földre vitték a védők a gránátvörös-kékek tizenhatosán belül, Piqué pedig kezezett, de Övrebö minden alkalommal továbbot intett.

    A Barcelona egyenlítő gólja és a lefújás után elszabadultak az érzelmek és nem sok kellett volna ahhoz, hogy a hazaiak egy-két pofont is kiosszanak a játékvezetőnek.

    Lampard ahelyett, hogy követte volna társait, mezt cserélt a spanyolok hősével, Iniestával, majd bevonult az öltözőbe. A középpályás csak a sajtószobában mondta el véleményét a bíróról.

    “A stadionban lévő és a tv előtt ülő nézők is jól láthatták, hogy legalább egy tizenegyest kaphattunk volna” – mondta Lampard.

    “Az egész csapat nagyon csalódott, hogy nem kaptuk meg az esélyt a meccs eldöntésére, de ilyen a futball, ezúttal minket billentettek fenékbe.”

    “Nagyon szerettünk volna a döntőbe jutni, ezért nem is lehetett elvárni, hogy csak úgy levonuljunk a pályáról egy szót sem szólva.”

    “Semmi erőszakos cselekmény nem történt, a társaim csak kissé ingerültebben tették fel a kérdéseiket. Ennek ellenére szeretném mindenkitől azt kérni, hogy uralkodjon magán és viselkedjen profi futballistához méltóan.”

    “Felnőtt módjára kell viselkednünk, ami azt jelenti, hogy fel kell állnunk a padlóról és töretlen büszkeséggel kell folytatnunk a játékot.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: