• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Sir Alex csalódott



    A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson csalódottan vette tudomásul, hogy csapata egy roppant izgalmas mérkőzésen alulmaradt az Arsenallal szemben.

    Samir Nasri duplája három pontot ért a londoniaknak, mivel a “Vörös Ördögök” – Rafael hajrában szerzett találatán kívül – nem tudták értékesíteni a lehetőségeiket, pedig bőven akadt belőlük.

    “Csodálatos helyzeteket dolgoztunk ki” – kezdte Fergie. “Ez volt az a terület, ahol megpecsételtük a sorsunkat. Ha Ronaldo ígéretes lehetőségét követően betalálunk, akkor még kihozhattunk volna valamit a meccsből.”

    Hihetetlen játékot láthattunk, olyan volt, mintha a játszótéren lennénk – egyszer ők, egyszer mi támadtunk – de a döntő gólokat ők szerezték. A második bekapott találat után is eltökéltek maradtak a srácok és mindent megtettek azért, hogy megmentsék a mérkőzést. Ezért dicséret illeti őket, de szerintem valami jobbat érdemeltünk volna.”

    A skót edző szerint a mai mérkőzés egy óriási hirdetése volt a labdarúgásnak, ugyanis ilyen lüktető játékot nem minden nap lát az ember: “Mindkét csapat kitett magáért. Nem hiszem, hogy lesz ehhez hasonló színvonalú találkozó máshol az országban.”

    “Néha csak annyit tehetsz, hogy felteszed a kezed és azt mondod, ‘ha kikapunk, akkor legalább egy olyan csapat ellen, amelyik játssza a focit.’ Az Arsenal a mérkőzés egyes periódusaiban nagyon jól tette a dolgát. A támadásban nem voltak olyan veszélyesek mint mi, de ők rúgták a mindent eldöntő gólokat.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: