• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fergie beszélt a Zenit elleni meccsről



    A Manchester United mestere Carlos Tevez teljesítményét emelte ki a Vörös Ördögök számára semmi jót nem eredményező Európai Szuperkupa után.

    “Úgy vélem Tevez lenyűgöző teljesítményt nyújtott, egyszerűen fantasztikus, amit csinál. A legjobb játékosunk volt.”

    “A meccset illetően véleményem szerint nekünk voltak a nagyobb lehetőségeink” – folytatta Ferguson.

    “Egy volt az első félidőben, ami Wayne Rooney előtt adódott és a második játékrészben is volt még jónéhány, miután kétgólos hátrányba kerültünk. Ekkor talán a legjobb focinkat játszottunk.”

    “Mindvégig nyílt volt a meccs, mindkét csapat jó munkát végzett. A játékosok tettek róla, hogy egy pörgős meccset lássunk ezen a forró hangulatú estén. Nem csoda, hogy a végére sokan elfáradtak.”

    Talán a fáradtság egyik jelének is betudható, amikor Paul Scholes amolyan Maradonás mozdulattal kézzel vette be Malafeev kapuját – igaz sokakban meg sem kérdőjeleződött a gól szabályossága az első pillanatokban.

    “Egy ösztönös és kissé szerencsétlen mozdulat volt tőle. Mindenesetre érdekes, hogy ütközések egész armadáját láttuk a meccsen és végül egy kezezés miatt állítanak ki valakit…”

    A menedzser bizonyára utólag már örül, hogy a csütörtöki sorsoláson csapata nem került össze a Zenittel. Sir Alex tömören a következőképpen vélekedett az orosz együttesről: “Rendkívül jó csapat, elképesztő lendülettel. Nagyon erősek. Úgy gondolom jó esélyük lesz (a BL-ben).”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: