• Kezdőlap
  • Impresszum
  • Nolan beszélt a tizenegyesrÅ‘l



    A Bolton Wanderers kapitánya, Kevin Nolan elárulta, hogy még a Manchester United játékosai is meglepődtek a bírő döntésén, melynek köszönhetőn büntetőt végezhettek el a Vörös Ördögök.

    Egy órányi játékot követően 0-0-ás állásnál Cristiano Ronaldo tört be a vendégek büntetőterületére, ahol Jlloyd Samuel teljesen szabályosan választotta el a labdától, ám a játékvezető másképp látta a dolgot, így a sípjába fújt. A portugál szélső ugyan elesett a szerelés pillanatában, de ezúttal szó sem lehetett színészkedésről.

    A megítélt büntetÅ‘t maga a “sértett” végezte el, hiba nélkül. Végül a manchesteriek 2-0-ra nyerték a meccset, ám Kevin Nolan szerint a hatalmas játékvezetÅ‘i hiba fordulópont volt a találkozón.

    “Amikor Ronaldo még a földön volt egybÅ‘l szólt, hogy ‘Nem akartam tizenegyest!’. Úgy érzem, meg sem fordult a fejükben, hogy büntetőért reklamáljanak. ‘Nem volt semmi’, mondta Fletcher, majd Carlos Tevez is. Húsz játékos tartózkodott akkor a tizenhatoson belül és mindannyian tudták, hogy tiszta szerelés történt.”- mondta a középpályás

    “Ennek ellenére a fekete szerelésben lévÅ‘ ember hozta meg a végsÅ‘ döntést. Amikor a Manchester United vendége vagy sajnos elÅ‘fordulhat ehhez hasonló; még Å‘k sem hittek a szerencséjüknek.”

    “Félsz, amikor meglátod ezt a hihetetlen stadiont. Talán ez történt a játékvezetÅ‘vel is, aki azt mondta, hogy szerinte Jlloyd elÅ‘ször Ronaldót találta el, aztán a labdát.”

    “Teljesen értelmetlen döntés volt, de nem mondhatok túl sokat, mert még megbüntet az FA.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu

    • Google Bookmarks
    • blogtercimlap
    • Linkter
    • email
    • Print



    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Weboldalad:

    Hozzászólások



    További cikkek: