• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Továbbjutottak a Vörös Ördögök



    A Manchester United – talán már az Arsenal elleni meccsre készülve – viszonylag tartalékos csapattal 1-0-ra verte az AS Romát a BL-ben.

    utdromagoal.jpgA manchesteriek kezdőjéből olyan nevek hiányoztak, mint Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney vagy Paul Scholes, mégis remekül kezdték a találkozót és egyre-másra alakították ki a helyzeteket, de vagy hiba csúszott az utolsó mozdulatba vagy Doni védett nagyot.

     

    A 30. perc tajékán aztán Wes Brown – talán szabelytalanul, talán nem – szerelte Mancinit a tizenhatoson belül és a játékvezető büntetőt adott. Hatalmas lehetőség adódott így a Roma előtt, de Daniele De Rossi a kapu fölé lőtt.

     

    A tizenegyestől látszólag kissé megzavarodott a United hiszen innentől kezdve a Farkasok támadtak többet, de helyzeteik kimaradtak.

     

    A 70. percben végleg eldőlt a továbbjutás, amikor Carlos Tévez egy beadás után mintaszerűen előre vetődve a kapuba csúsztatta a labdát.

     

    A Vörös Ördögök így 3-0-ás összesítéssel jutottak az elődöntőbe, ahol a Schalkét legyőző Barcelonával csapnak majd össze.

    Forrás: goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: