• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-23.forduló-Beharangozó!



    A 23.fordulóban számos izgalmas meccsre van kilátás, ezek közül viszont kiemelkedik az 1. és a 2.helyezett csatája.premier league

    Hull-Newcastle
    A Newcastlenek már van edzője a szezon végéig,John Carver, ugyanaz, aki eddig volt, ez pedig nyugalmat adhat valamilyen szinten a csapatnak.
    Jó ellenfelet kaptak, mivel a tigrisek nem valami fényes formában várják a szombat délután, így legalább egy X2t érdemes bepróbálni erre a meccsre.

    Crystal Palace-Everton
    Pardew eddig jó munkát végez a Palacenál, és most az az Everton jön hozzájuk, amely eddig nem azt mutatja, mint a tavaly.
    Talán erősebb a csapat, mint a Palace, viszont a jobb forma és a hazai pálya előnye mindenképpen a londoniak mellett szól, így aki egy kicsit kockáztatni akar, annak mindenképpen érdemes egy hazai győzelmet bepróbálnia.

    Liverpool-West Ham
    A 7. és a 8. meccsén most inkább a Liverpool az esélyes, lévén, hogy a vörösök jobb formában vannak, míg a West Ham nem azt mutatja mostanság, mint amit meg lehetett tőlük szokni eddig idén, ezért is a visszaesés.
    A Pool utolsó 5 meccsén 13 pontot szerzett, ami meglehetősen jó teljesítmény. A csapattól győzelmet várok ezen a meccsen, hiába van előtte a West Ham jelenleg. A kalapácsosoknak jó a csapata, viszont nem szól mellettük a forma.

    Manchester United-Leicester
    1es, annak ellenére is, hogy nem feltétlenül a legrosszabb mostanában a Leicester.
    A MU jó formában van, és a szezon végén legalább egy BL helyet akar megcsípni. A 4.helyen áll, viszont simán van esélye még a 3.ra is, így nagy küzdelemre érdemes számítani tőlük.
    A Leicester nem feltétlenül rossz, az utóbbi időben pár pontot is összeszedett, viszont a MU ellen nem feltétlenül lesz esélyük.

    Stoke-QPR
    Ha benn akar maradni a QPR, akkor nyerni kellene ezen a meccsen, viszont egykori edzője csapata ellen nem feltétlenül ő az esélyes.
    A Stoke Bojan nélkül kezdi meccs majd a februárt, ez pedig talán valamennyire visszavetheti a csapat teljesítményét.
    Erősített a QPR is, viszont nem feltétlenül ők az esélyesek, és max. 1 pontra van esélyük a Britannia Stadiumban.

    Sunderland-Burnley
    Kiesési rangadó a 16. és a 17.között.
    A fekete macskák és a Burnley sincsenek valami nagy formában a meccs előtt,éppen ezért leginkább egy döntetlent érdemes várni erre a meccsre.
    Pantilimon a kapuban elég nagy esélyt adhat egy 0-0-ra. Az X mellett még egy under is jó tipp lehet.

    WBA-Tottenham
    Pulissal a padon valamivel jobb lehet a West Brom, viszont a Tottenham egyértelműen erősebb azért.
    A Tottenham célja egy BL hely lehet a szezon végén, és mindent megtesz ezért. Lehet, hogy Chiriches távozik a csapattól, viszont a román védő eddig sem éppen a védelem oszlopa volt, így nem jelent majd nagy kiesést a távozása.
    A Tottenham nyerni fog ezen a meccsen, hogy így tartsa életben a BL reményeit, mivel most csak 3 pontra van tőlük a 4.hely.

    Chelsea-Manchester City
    A forduló rangadója szombaton fél 7től lesz, és sok mindenről dönthet.
    Ha nyer a Chelsea, akkor az előnye már 8 pont lehet, ami azért elég sok. Ha nyer a City, akkor 2 pontra jöhet fel, ami nagyon kevés, így jelentősebben nőne az esélye a bajnoki címre.
    A Chelsea talán valamivel jobb formában várja a meccset, viszont egy ilyen rangadó előtt nem feltétlenül érdemes ezt nézni, mert ilyenkor alap esetben is sokkal jobban fel van pörögve a csapat, mint rendesen.
    Kiélezett meccset várok, ahol remélhetőleg inkább a támadók fognak dönteni, és nem védők, viszont ez tipikusan az a meccs, amelyen bármi megtörténhet.
    Az odavágón 1-1es döntetlen született.

    Arsenal-Aston Villa
    Az első vasárnapi meccsen a BL helyre hajtó Arsenal fogadja azt a Villat, amely 2 pontot szerzett legutóbbi 5 fellépésén, és most sem feltétlenül esélyes.
    Az Arsenal talán kezd valamennyire újra formába lendülni, éppen ezért mindenképpen őket tartom esélyesnek ezen a meccsen. Az ágyúsok mellett szól a hazai pálya is.

    Az ágyúsoknak jó a csapata, viszont a sok sérült azért betehet nekik, főleg Alexis Sanchez sérülése lehet fájó.

    Southampton-Swansea
    A forduló zárómeccsén a 3.helyen álló szentek fogadják a 9.helyezett Swansea csapatát, és várhatóan nyerni akarnak.
    A szentek nagy formában vannak, a MU t is le tudták győzni, így nem látok okot arra, hogy miért ne nyerjenek a walesiek ellen is.
    A Soton több gólt lőtt, mint a United, viszont Koeman csapata leginkább a védelmének köszönheti azt, hogy a 3.helyen áll.
    Nagy formában vannak, és Elia érkezésével csak jobbak lettek, főleg úgy, hogy a holland már gólokat is tudott szerezni.
    Eliat már a góljai előtt is dicsérte Koeman, ő pedig gólokkal hálálta meg a bizalmat.
    Nyerni fognak a szentek, viszont a leginkább várható eredmény az 1-0.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Forduló, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: