• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Lampard megvédte Drogbát



    A Chelsea középpályása, Frank Lampard megvédte csapattársát, Didier Drogbát a Burnley elleni érmedobálás után.

    A Burnley-szurkolók számára emlékezetes Ligakupa-meccsen néhány drukker pénzérméket dobált az elefántcsontparti csatár felé, aki néhányat vissza is dobott a nézők közé. Emiatt az Angol Labdarúgó-szövetség és a rendőrség is vizsgálatot indított.

    Drogba később bocsánatot kért, de sokan így is azt szeretnék, ha hosszú időre szóló eltiltást kapna. 2002-ben a Liverpool játékosát, Jamie Carraghert három meccsre tiltották el egy nagyon hasonló eset miatt.

    Lampard azonnal a védelmébe vette csapattársát és szerinte a szurkolók azok, akik büntetést érdemelnek.

    “Ehhez is, mint minden máshoz, két fél kellett. Didier-nek elege lett abból, amit a szurkolók csináltak és így reagált. Szerintem ez egy teljesen érthető emberi reakció volt, ugyanúgy, mint Jamie Carragheré.” – mondta a középpályás.

    “Az igaz, hogy akirohanásával hibát követett el, de a szurkolóknak sem szabadna mindenfélét a pályára dobálniuk. Közel voltam Didier-hez, nem is tudom, hány érme repült felénk.”

    “Láttuk, hogy a bírót is eltalálták. Szerintem a szurkolóknak kellene vállalniuk a felelősséget. Remélem Didier nem kap büntetést, bár ez az FA-től függ.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Egyéb kupák, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: