• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Moyes az elbizakodottság ellen figyelmeztet!



    Az Everton vezetőedzője, David Moyes szerint nem kell alulértékelni a Cheltenham csapatát, mellyel a 3. körben találkoznak az FA Kupában.

    A Mersey parti egylet tavaly az elődöntőben esett ki, ahol a város rivális, Liverpool ejtette ki őket.
    Moyes egy újabb Wembley beli látogatásban reménykedik, még ha tudja is, hogy ez nehéz lesz.
    ” Olyan messze akarunk jutni az FA Kupában, amilyen messze csak tudunk, és mindent megteszünk ezért,” mondta.
    ” Nem nézzük le a Cheltenhamet, és nehéz dolgunk lesz ellenük, ha tovább akarunk menni.
    ” A játékosainknak játszani kell-ezért vagyunk itt. Ez tolóerőt ad majd nekünk az igazi nagy meccsek előtt, amikre készen kell álljunk. Ezt szem előtt kell tartsuk a terveinkben is, és így kell válogassunk is.
    “Láttuk már mindkét oldalt. Visszanézhetjük azokat a meccseket, amiket korábban játszottunk az FA Kupában, hogy lássuk, mennyire nehéz is ez.
    “Nem volt mindig a legegyszerűbb ez a múltban- kaptunk már ki a Shrewsburytől és az Oldhamtől is- úgyhogy tudjuk azt, hogy mennyire nehéz is ez.”
    Moyes nyilatkozata ellenére is elég kegyes volt az Everton sorsolása.
    “Otthon akarsz játszani, mikor az igazán izzasztó meccsek jönnek-mint bármelyik Premier League meccs-de most legalább olyan ellenfelet kaptunk, aki gyengébben jegyzett,” mondta.
    “Kicsi előnyük van, mert otthon vannak, de remélem, hogy a tapasztalatunk és a játékosaink le tudják győzni ezt, habár ez nem lesz olyan könnyű.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: