• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Moyes a legjobb négy közé vezetné csapatát



    David Moyes azt a célt tűzte ki maga elé az új szezonra, hogy az első négy hely valamelyikére kormányozza az Evertont.

    David MoyesA Stolverkosok nyara nem az új játékosok érkezéséről szólt, hanem arról, hogy Joleon Lescott megtartásáért harcoltak a Manchester Cityvel.

    A küzdelem még nem ért véget, hiszen a manchesteriek vezetői nem mondtak le a válogatott bekk megszerzéséről.

    Moyes figyelmét azonban ez sem tudta elterelni arról, hogy komoly célt tűzzön ki csapata elé. A skót szakember Bajnokok Ligája-kvalifikációt érő helyezésre vágyik. Abban viszont egyáltalán nem biztos, hogy az Arsenallal kell majd megküzdeniük a negyedik helyért.

    “Nem hinném, hogy az Arsenal lenne a leggyengébb láncszem a Nagy Négyesben. Fantasztikus játékosaik vannak, akik bármire képesek” – mondta Moyes.

    “Nehéz lesz ismét olyan jól teljesíteni, mint az előző szezonban, de tavaly már megmutattuk, hogy több tízmilliós igazolások nélkül is lehet jól játszani. Miért ne végezhetnénk ismét az ötödik helyen vagy előrébb?”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: