• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Gerrard minőségi játékosokat szeretne



    Steven Gerrard a Liverpool csapatkapitánya négy-öt új, minőségi játékost szeretne látni az Anfield Roadon, hogy jövőre minél nagyobb esélyük legyen a bajnoki címre.

    A Vörösök csalódást keltő teljesítményt mutattak az idei szezonban, hiszen a bajnokságban csak a hatodik helyen állnak három mérkőzéssel a vége előtt. Ezzel szinte a BL indulás el is úszott a csapatnak, hiszen az előttük állók egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak le és még így is három ponttal többet szereztek náluk.

    Nagyban nehezíti a Pool dolgát, hogy az EL-re is koncentrálniuk kell, ugyanis az Atletico Madrid lesz az ellenfelük. Rafa Benítez ugyan még nem mondott le a negyedik hely megszerzéséről a PL-ben, hiszen továbbra is maximális elánnal küzdenek a BL indulást érő helyért.

    Gerrard szerint minőségi játékosokkal jövőre nagyobb sikereket is elérhetnek.

    Vannak csapatok, melyek jelentősen megerősödtek az elmúlt években, ilyen például a Chelsea. Ráadásul a Manchester United is túl erős ellenfél a számunkra már hosszú ideje.” – nyilatkozta a klasszis középpályás.

    Forrás: Sky Sports




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Európa-liga, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: