• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Walcott alig várja a mai derbit



    Az Arsenal támadója, Theo Walcott szerint egy remek mérkőzésnek néznek elébe.

    Az ágyúsoknak a hétközi mérkőzés sokkal többet jelent, mint egy sima bajnoki, hiszen a városi rivális Tottenham Hotspur ellen fognak pályára lépni. A városi rangadók inkább a rivális felett aratott győzelemről szólnak a bajnoki tabella állásától függetlenül, de jelen esetben mindkét alakulatnak  szüksége van a pontokra. Az Arsenal mindösszesen hat pontra van az éllovas Chesleatől, míg a Spurs  oda akar érni a BL indulást jelentő negyedik helyre.

    “Talán most nekünk van egy lépésnyi előnyünk, hiszen a Spurs FA kupa mérkőzést játszott vasárnap így fáradtabbak is” – Mondta a fiatal klasszis.

    “Nehéz meccs lesz, volt néhány jó összecsapásunk ellenük az utóbbi néhány évben, de ez egy olyan mérkőzés lesz, ahol csak az eredmény számít, nem a szép játék.”

    ” A Spurs a negyedik helyen üldöz minket és be is érhet nagy szerencsével. A  Tottenham olyan csapat, amely ha kell, remek teljesítményre képes, nekik is köszönhető, hogy ilyen erős a bajnokság. Mi már készen állunk a csatára.”

    Forrás: Sky Sports




    Témakör:
    F.A. Kupa, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: