• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Owen ott akar lenni a vb-n



    Michael Owen mindent megtesz, hogy nyárig visszakerüljön az angol válogatottba, gyakran csapattársától, Wayne Rooneytól kér tanácsot.

    A Manchester United csatára eddigi 89 válogatott meccsén 40 gólt szerzett. Legutóbb 2008 márciusában lépett pályára a válogatottban, ez az egyetlen mérkőzése, melyet a Capello vezette nemzeti csapatban játszott.

    Sokak szerint a mostani Owen meg sem közelíti régi önmagát és ma már képtelen olyan egyéni akciókra, mint az 1998-as világbajnokságon Argentína ellen, de ő mindent el fog követni, hogy ott lehessen Dél-Afrikában.

    “A válogatott minden meccsét megnéztem, tudom, hogy milyen játékot vár a szövetségi kapitányunk, még akkor is, ha nem ülök ott az öltözőben és nem hallom az utasításait” – mondta a korábbi Liverpool-játékos.

    “Előfordul például, hogy megkérdezem Wayne-t, hogy egyes helyzetekben mit vár Capello tőle, ez persze nem jelenti azt, hogy én is a válogatott részesének érzem magam.”

    “Régen nagyon, nagyon gyors voltam, mára megkopott a sebességem. Fénykoromban elég volt a sebességem, mivel ezzel rengeteg gondot tudtam okozni az ellenfeleknek.”

    “Emiatt mindig ott voltam a csapatban, de ahogy kissé lelassultam, minden megváltozott. Új módszereket kellett tanulnom, amikkel átverhetem a hátvédeket.”

    “Mostanra rengeteget fejlődtem, főként időzítésben. Pontosan tudom, mikor kell elindulnom, hogy elhalásszam a labdát az ellenfél elől. Egyre inkább veszélyessé válok megint.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Válogatott

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: