Tim Cahill tudja, hogy az Everton jelenlegi helyzete nem irigylésre méltó, de a kieséstől nem félti csapatát.
A kék mezesek tegnap 2-0-s vereséget szenvedtek a Liverpooltól a 212. Mersey-parti rangadón. Jelenleg mindössze három pont választja el őket a kiesőzónától.
“Azt hiszem, régen nem játszottunk ilyen jól. Remekül járattuk a labdát, jó helyzeteket alakítottunk ki és két gólt is szereztünk, amiket aztán érvénytelenítettek” – mondta Cahill.
“A szögleteink is jók voltak. Nehéz elviselni, hogy jól játszottunk, és mégis kikaptunk, de akármit teszünk, ezen már nem változtathatunk.”
“Bajban vagyunk, amiből csak úgy juthatunk ki, ha jól játszunk és meccseket nyerünk. Túl jók vagyunk ahhoz, hogy a kiesés ellen kelljen küzdenünk.”
A mérkőzésen a ‘Pool a 12. percben Joseph Yobo öngóljával szerzett vezetést, majd a hajrában Dirk Kuyt tette biztossá a győzelmet.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2009 november, 30
- Arsavin: “Nagyobb játékosok kellenek!”
- Benítez többet vár a játékosaitól
- Egy idei kupa megnyithatja az utat a többihez!
- Adebayor több odafigyelésre számít
- Lambert a jól alkalmazkodó Villat dícséri!
- Roy: „Ez a győzelem több mint boldogság”
- Cahill 14 őrült hónapról beszél!
- Pellegrini nem mutogat senkire a vereség miatt!
- Moyes reálisnak tartja csapata helyezését
- Cahill: A Chelsea még lehet 2.!