• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Rio: “Ott leszek a döntőn!”



    Rio Ferdinand teljesen biztos benne, hogy ő is segítheti majd a Manchester Unitedet a Barcelona elleni BL-döntőn.

    Rio FerdinandFerdinand az Arsenal elleni BL-elődöntő-visszavágó óta nem játszott a Unitedben, mivel vádlisérülés hátráltatta. Az angol válogatott bekknek versenyt kell futnia az idővel, hogy felépüljön a fináléra, azonban Sir Alex Ferguson ahhoz kötötte kezdőként való jelölését, hogy tud játszani-e pár percet a Hull City elleni évadzáró Premier League-találkozón.

    Rio tudja, hogy nehéz feladat előtt áll, hiszen nem sietheti el visszatérését sérüléséből, de muszáj harcolnia, ha ott akar lenni a szezon legjobban várt mérkőzésén.

    “Nem gondolok arra, hogy esetleg nem játszhatnék a döntőben” – mondta az egykori Leeds-játékos.

    “Ez nagyon egyszerű, erre nincs esély.”

    “Már szerdán elkezdtem a labdás edzéseket, és futógyakorlatokat is végeztem. Minden olyan feladatot megcsináltam, amelyet a meccs előtt szükséges.”

    “Talán ez lesz a legnehezebb, és egyben a legfontosabb harcom egy sérülés ellen egész karrierem során. Sok múlik ezen.”

    “Jelenleg nem sokat tudok a döntő részleteiről.”

    “Csak a sérülésemmel foglalkozok, másra nem is gondolok. Csak akkor gondolok majd a döntőre, ha már a Róma irányába tartó gépen ülök.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Bajnokok Ligája

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Régebbi cikk: