• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fergie szikrázó összecsapásra számít



    A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson beszélt a csapata előtt álló Liverpool elleni szuperrangadóról.

    Sir Alex FergusonAz angol futball történelmének két legnagyobb csapata sohasem kedvelte egymást. Régen fordult elő utoljára, hogy a két gárda egymás ellen küzdjön a bajnoki címért.

    Most ez a helyzet, ráadásul, ha a United a bajnokság végéig az élen maradna, akkor beállítani a ‘Pool bajnoki rekordját, hiszen az már a 18. elsősége lenne Fergusonéknak.

    Tegnap Wayne Rooney egyik nyilatkozatában világosan kijelentette, hogy utálja a Vörösöket, ami még puskaporosabbá teheti majd a légkört az Old Traffordon.

    “Mindig is a Liverpool volt a legnagyobb riválisunk.” – mondta Ferguson.

    “Nem érdekel, hogy ki hol áll a bajnokságban, hiszen ez az ország egyik legnagyobb rangadója.”

    “Ez mindig így lesz, már csak a két város történelme és földrajzi elhelyezkedése miatt is. Az angol foci két legsikeresebb csapatáról van szó, ha ezek találkoznak, mindig szikrázó összecsapásra lehet számítani.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek:

    Újabb cikk: