• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Carrick még mindig tart a Liverpooltól



    Michael Carrick elárulta, a Manchester United minden játékosa pontosan tudja, hogy nem szabad biztosra venni a bajnoki cím elhódítását.

    Bajnoki ünnep a tavalyi idény végénA Vörös Ördögök szombaton a Tottenham Hotspurrel csapnak majd össze abban a tudatban, hogy négy győzelemmel és egy döntetlennel bebiztosíthatják 18. bajnoki címüket.

    Ezzel a United utolérné a Liverpoolt a bajnoki elsőségek tekintetében. Éppen Rafa Benítez csapata az, amely megfoszthatja ettől a dicsőségtől a manchesterieket.

    Úgy tűnik, Sir Alex Fergusonéknak nem lesz nehéz dolguk, hiszen ebben a szezonban mindössze kilencszer hullajtottak pontokat a Premier League-ben, Carrick mégis óvatosságra int.

    “Nagyon jó helyzetben vagyunk, de még semmi sem biztos” – mondta az angol válogatott középpályás.

    “Még több nehéz meccs vár ránk az idény végéig, itt van például rögtön a Tottenham elleni. A Liverpool még mindig fenyegető közelségben van.”

    “Könnyen előfordulhat, hogy a szezon végéig lesz még néhány fordulat. Reméljük, hogy nem így lesz, de mindenre fel kell készülnünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: