Az Internazionale portugál menedzsere, José Mourinho biztosra veszi, hogy fog még Angliában edzősködni.
A korábbi Porto-trénert 2007 szeptemberében rúgták ki a Chelsea-től. A mai Bajnokok Ligája-meccs lesz az első alkalom, hogy visszatér a Stamford Bridge-re.
A londoniak edzőjeként minden angol trófeát begyűjtött, a Premier League-et kétszer egymás után sikerült megnyernie a kék mezesekkel.
Mourinho Olaszországban sem vallott szégyent, már első szezonjában bajnok lett az Interrel és jelenleg is első helyen állnak a milánóiak, de a portugál stratéga nem ápol túl jó viszonyt az olasz médiával.
A BL-mérkőzés előtti sajtótájékoztató során elárulta, a jövőben valamikor biztosan vissza fog menni Angliába.
“Ahogy már mondtam, még három dolgot szeretnék megvalósítani edzői pályafutásom során. Egy nap szeretnék újra Angliában dolgozni, meg akarom nyerni a spanyol bajnokságot, mert úgy én lennék az első, aki Angliában, Olaszországban és Spanyolországban is bajnok lett menedzserként. Végezetül, ha idősebb leszek, leülnék a portugál válogatott kispadjára. Egyelőre azonban csak az Inter érdekel” – mondta Mourinho.
Forrás: TEAMtalk.com
Témakör:
Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)
Dátum: 2010 március, 16
- Mourinho visszatérne Angliába
- Muntari ment, Lampard marad
- Aquilani jövője továbbra is bizonytalan
- Mancini egyelőre nem lesz a Juve mestere
- Eto’o Angliában is bizonyítana
- Deco az Interben?
- AVB reméli, hogy Mourinho visszatér!
- Falcao: Nem lehetséges az, hogy a Chelseahez menjek!
- Ronaldo jól érzi magát a Unitednél
- Van Gaal: Premier Leaguet akarok nyerni!