• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Mourinho: A bajnoki cím kicsúszott a kezeink közül!



    A kékek vezetője szerint a Manchester City csak elvesztheti a bajnoki címet. Szerinte ők már nem esélyesek, annak ellenére, hogy meggyőző módon nyertek Mark Hughes csapata ellen.
    MourinhoA Chelsea Mohamed Salah, Frank Lampard és Willian góljai révén nyertek a Stoke ellen, így visszatértek az élre, bár a többiek még nem játszottak.
    A Liverpool ha legyőzi a West Hamet vasárnap, akkor visszatér az 1.helyre. Mourinhoék még el kell majd látogassanak később az Anfielre is.
    “Elmondtam már, hogy a többieken múlik az, hogy bajnokok lehetünk e,”mondta a Sky Sportsnak.
    “Vártam arra, hogy az 1.helyen legyünk, de úgy, hogy ne függjünk a többiektől, de ez nem jött össze. Most már leginkább másokon múlik a sorsunk.
    “Várjuk a Liverpool elleni meccset, hogy megszerezhessük a 3 pontot. De ott van még a Manchester City is, akivel már nem játszunk.”
    Mourinho elégedett volt a csapata válaszával, amit a kritikákra adott, miután ezelőtt kikaptak a PSG-től, valamint a Crystal Palacetól is.
    “Jól játszottunk. Vereségek után nem kezdesz túl magabiztosan, és ez így is történt.
    “De az 1. félidő végén 1-0 volt nekünk, de 2 vagy 3 is lehetett volna, mivel az első 20-25 percben jól játszottunk.
    “Aztán belőttük a 2.gólt, és utána már mi irányítottunk.
    “Ez egy jó győzelem volt, és így kell tegyünk a szezon végéig.5 meccsünk van még, és 5 győzelmet akarunk.”

    Forrás:www.goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: