• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Premier League-17.forduló-Összefoglaló!



    A Karácsony előtti fordulóban elég érdekes eredmények születtek, amiből leginkább a Liverpool csapata profitált, amely Karácsonykor az élen áll.premier-league-icon

    Liverpool-Cardiff 3-1
    A meccs után Brendan Rodgers azt mondta, hogy Suarez esélyes arra, hogy megdöntse a 34 gólos gólrekordot, és ezt teljes joggal mondhatta, mivel az uruguayi most is 2 gólt szerzett, és nagyrészt ennek köszönhető az, hogy ilyen simán nyert a Pool csapata.
    Suarez a 25. és a 45. percben szerzett gólt, a 42.percben pedig Sterling talált be, Suarez passzából, így szünetben már 3-0 volt az eredmény.
    A 2. félidőben Mutch szépített, az 58. percben, viszont több gól már nem született a mérkőzésen, amelyet így simán megnyert a vörösök csapata, amely feljött az 1.helyre szombat délután. A Cardiff a 15. helyen áll, 4 pontra a kiesőzónától.

    Crystal Palace-Newcastle United 0-3
    A Palace otthon nem volt feltétlenül esélytelen, viszont a remény csak 25 percig tartott, mivel Cabaye ekkor talált be Sissoko passzából. A 39.percben még biztosabb lett a szarkák vezetése, mivel ekkor Gabbidon talált a saját kapujába. Szünetre 2 gólos előnnyel mentek a vendégek, amely a 86. percben még növekedett eggyel, mivel Ben Arfa talált be ekkor büntetőből.
    A Newcastle így a 6.helyen várja a Karácsonyt, 6 pontra a listavezető Arsenaltól, míg a Palace maradt 18., 13 ponttal, 1 pontra a bennmaradó helyen álló West Ham csapatától.

    Fulham-Manchester City 2-4
    A City toronymagas esélyesként érkezett Londonba, és ennek megfelelően is nyitott: a 23. percben Yaya Touré talált be, majd a 43.percben Kompany duplázta meg az előnyt, így szünetre 2 gólos előnnyel ment a City csapata.
    A 2. félidő elején viszont Richardson talált be, Taarabt passzából, majd a 69.percben Kompany szerzett öngólt.
    Érett tehát a meglepetés, viszont a City hamar tudott reagálni, és 9 perccel később spanyol gól született, lévén, hogy Jesus Navas talált be David Silva passzából. 5 perccel később újra 2 gólos volt az előny, mivel Milner talált be Alvaro Negredo passzából. Az eredmény a végéig már nem is változott, így a City végül, ha kicsit megizzadt is a meccs közben, de simán húzta be a 3 pontot. A City így megelőzte ideiglenesen az Arsenalt, amely viszont visszaelőzte őt hétfő este, de a városlakók így is a 3.helyen várják a 18.fordulót, míg a Fulham a nem túl szép 19. helyen áll.

    Manchester United-West Ham 3-1
    A MU címvédőként nem valami fényes szezont fut, viszont most egy könnyebb ellenfelet kapott.
    Az esélyesebb csapat Welbeck révén nyitott a 26.percben, majd 10 perc múlva ő adta a gólpasszt Januzajnak.
    Szünetben megnyugtató volt tehát a hazaiak előnye. Ashley Young a 72.percben betalált, Rooney passzából, aki így már a második gólpasszát jegyezte.
    A West Ham erejéből csak a szépítésre futotta viszont: a 81.percben Carlton Cole váltotta gólra Maiga passzát.
    A MU simán nyert végül, és a 8.helyről várja a folytatást, míg a West Ham maradt az utolsó bennmaradó helyen.

    Stoke-Aston Villa 2-1
    A Stoke és a Villa meccsén az első félidőben nem született találat, viszont a 2.félidőben már korán betalált a hazai csapat: Crouch passzából Charlie Adam talált be, az 50. percben.
    A 66.percben Kozak egyenlített, de csak 4 percig maradt az állás változatlan: Crouch a 70.percben talált be Cameron passzából.
    Az állás változatlan maradt a meccs végéig, így a Stoke feljött a 10.helyre, 21 ponttal, míg a Villa 19 pontjával visszacsúszott a 13. helyre.

    Sunderland-Norwich 0-0
    Meglehetősen kiegyenlített meccset játszott egymással a Sunderland és a Norwich csapata. Labdatartásban a fekete macskák voltak jobbak, de a kaput eltaláló lövésekben eggyel a Norwich volt jobb, akárcsak a szögletekben is.
    A meccsen gól viszont nem esett, így mindkét csapat 1 ponttal gazdagodott. A meccsen pár sárga lap mellett még egy piros lap is volt: Brown a 93.percben kapott egyből pirosat.
    A Sunderland így maradt utolsó, 4 pontra a bennmaradástól, míg a Norwich jelenleg a 14.

    WBA-Hull 1-1
    Hazai pályán nem feltétlen volt esélytelen hazai pályán, új edzővel a padon.
    Downing csapata a 28. percben került hátrányba, amikor is Graham passzát váltotta gólra Livermore.
    Többet próbálkozott a West Brom gárdája, viszont ez gólban nem mutatkozott meg egészen a 86.percig. A gól viszont két cserejátékos érdeme volt: Gera a 79.percben érkezett Ridgewell helyére, ő adta a gólpasszt. Vydra a 69.percben lépett a pályára Sessegnon helyére, és a 86. percben ő volt az, aki gólra váltotta Gera Zoltán passzát.
    A meccsen több gól már nem született, így első meccsén Downing ponttal debütált a West Brom padján, és most a 16. helyen áll, 16 ponttal, míg a Hull csapata sorozatban 3. döntetlenjét hozta össze, és 20 pontjával a 12. helyről várja a folytatást.

    Southampton-Tottenham Hotspur 2-3
    Érdekes meccsre volt kilátás a St Mary’s-ben, mivel a szentek idén nagyon jók, míg a Spurs a héten kiesett a Ligakupából, Tim Sherwood első meccsén.
    A szentek kezdtek jobban itt is, mivel a 13.percben Lallana szerzett gólt.Az előny viszont nem tartott túl sokáig, mivel a 25. percben a keretbe visszahozott Adebayor talált be, aki Soldado passzát váltotta gólra.
    Szünetig az állás változatlan maradt, viszont a 2. félidő elején Hooiveld öngólja révén már a Spurs vezetett. 5 perccel később Lallana adta a gólpasszt Lambertnek, aki megszerezte az egyenlítő találatot. Újabb 5 percet kellett válni az újabb gólra, amit a ma nagy formában levő Adebayor megszerezte 2. gólját is, Chadli passzából.
    A meccsen több gól már nem esett, így Sherwood megszerezte első győzelmét a Totenham padján. Az ideiglenes vezetőedző, Tim Sherwood emiatt is kapott a szezon végéig tartó szerződést a csapattól.
    A Tottenham ezzel a győzelemmel a 7.helyen áll, 30 ponttal, míg a szentek maradtak 24 pontosak és a 9.helyen állnak jelenleg.

    Swansea-Everton 1-2
    Szép szorzót adtak az irodák az Everton győzelmére, viszont a 2.5 körüli szorzó is mutatta, hogy nem feltétlenül lesz sima meccse a liverpooli csapatnak.
    Az első félidő mindent hozott, csak gólt nem, bár az Everton viszonylagosan fölényben játszott.
    A 2.félidőben már gólok is estek: a 66.percben McCarthy passzából Coleman talált be, de a vendégek öröme csak 4 percig tartott, mivel Tiendalli lövése Oviedon megpattant, és Howard nem tudott már mit tenni, így egyenlített a hazai csapat.
    Ezután a meccs már nem pörgött annyira, viszont szabadrúgást kapott az Everton csapata, amelyet Barkley értékesített.
    Később már nem esett gól, így az Everton mindhárom pontot hazavihette, és tapad az élmezőnyre, és jelenleg úgy áll az 5.helyen, hogy mindössze 2 pontra van tőle az 1.helyen álló Liverpool csapata.
    A Swansea jelenleg a 11.helyen áll, bár a meccs után Michael Laudrup elismerően nyilatkozott a csapatáról, mely véleménye szerint legalább döntetlent érdemelt volna. A csapatnál most az is problémát jelenthet, hogy a tavalyi legjobb góllövőjük, Michu elég hosszú időre kiesett, emiatt nem is szerepelt ezen a találkozón, bár a spanyol idén nem csillogott annyira, mint a tavalyi szezonban.

    Arsenal-Chelsea 0-0
    Hétfő este, a forduló zárómeccsén találkozott egymással az Arsenal és a Chelsea csapata. Mindenki nagy meccset, és sok gólt várt, a valóság viszont picit más volt.
    Az Arsenal hazai pályán csak a jobb labdatartásával tudott kitűnni, más téren nem volt feltétlenül domináns, amit mutat a kaput eltaláló lövéseik száma is.
    Szögletekből volt elég sok a mérkőzésen, viszont ezekből találat nem született.
    A meccs után mindkét edző egy dolgot emelt ki, mégpedig azt, hogy milyen szoros idén a bajnoki versenyfutás. Az Arsenal az 1 szerzett ponttal feljött a 2.helyre, 36 ponttal, de a Poolnál rosszabb gólaránnyal, míg a Chelsea 34 pontjával a 4.helyről várja a Karácsonyt.




    Témakör:
    Átigazolások, Bajnokok Ligája, Magyar vonatkozású hírek, Premier Liga (élvonal), Sérülés

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: