• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Enyhülnek a manchesteri védőgondok



    Az utóbbi hetekben a Manchester United védői különböző sérülések miatt szépen lassan elfogytak, de a dolgok jelenlegi állása szerint a legtöbbjük hamarosan újra bevethető lesz.

    Sir Alex Ferguson, a Vörös Ördögök menedzsere kissé fellélegezhet, Rafael da Silva ugyanis felépült, Jonny Evans játékára is lehet számítani a Chelsea ellen, és bár Rio Ferdinand játéka még kérdéses, ő is már egy hete edzésbe állt sérülése után.

    “Igen, mint mindenki tudja, voltak gondjaink a sérülésekkel, különösen, ami a védelmet illeti. Remélhetőleg ennek már vége, és mindenki szép sorban felépül” – kezdte a veterán mester.

    “Evans újra bevethető az eltiltása után, és Rafael is meggyógyult, aki már több mint egy hete a többiekkel edz. Ferdinand is részt vesz a tréningeken, de még nem tudom, hogy pályára küldjem-e.”

    “O’Shea és Brown szintén elkezdhettek edzeni, ami nagyon jó hír a számunkra. Ami tehát a védelmet illeti, egyre jobb a helyzet, ami sokat jelenthet még a hajrában.”

    Forrás: Goal.com




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: