• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Evans boldog



    A “Brit Háborút” követően sokan arról beszélnek, hogy Rio Ferdinand hiányzása észrevehetetlen volt, mivel Jonny Evans kiválóan helyettesítette az angol védőt a Celtic elleni BL-találkozón.

    A 20 éves játékos stílusosan vette ki a részét a Vörös Ördögök 3-0-ás sikeréből, aminek nagyon örül a védő.

    “A menedzser ragaszkodik a jó védekezéshez, amiből az egész csapat kivette a részét” – nyilatkozta Evans a MUTV-nek. “De időnként túl sok a támadás és kevés a védekezés.”

    “Úgy gondolom, igazán jól játszottunk és bármelyik másik csapatnak meggyűlt volna a baja a támadójátékunkkal. Talán szerezhettünk volna még több gólt is.”

    A United továbbra is az E csoport élén áll és egye közelebb kerül a továbbjutáshoz. A fejlődés érdekében Evans reméli, hogy még többször szerephez jut majd.

    “Hét pontunk van, szóval remélhetőleg, ha szerzünk még két-három pontot, akkor biztonságban vagyunk. Az emberek azt mondják, ha megszerzed a 10 pontot, akkor az már a továbbjutást jelenti.”

    “Annyi jó játékosunk van, hogy nagy a harc a csapatba kerülésért. Számomra nehezebb bekerülni, mivel a védőket nem igazán cserélik. Rio Ferdinand, Nemanja Vidic és Wes Brown nagyszerű játékosok, de remélhetőleg több lehetőséget is kapok majd.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Bajnokok Ligája, Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: