• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fletcher: “A Chelsea-n van nagyobb nyomás”



    A Manchester United középpályása, Darren Fletcher szerint a Chelsea már kezdi érezni a rá nehezedő egyre nagyobb nyomást a bajnokságban.

    A Vörös Ördögök a múlt hét végén úgy vágtak neki a Manchester City elleni városi rangadónak, hogy négy ponttal voltak lemaradva a londoniak mögött.

    Sikerült nyerniük, a Kékek viszont vereséget szenvedtek a Tottenham Hotspurtől, így egy pontra csökkent a különbség a két csapat között.

    A manchesteriek szombaton akár meg is előzhetik Carlo Ancelotti csapatát, ha legyőzik a Spurst, mivel a Chelsea csak vasárnap lép pályára, a Stoke City ellen.

    Fletcher nagyon örül, hogy csapata visszatalált a helyes útra és úgy gondolja, fővárosi riválisaiknak nagyobb okuk van az izgalomra, mint nekik.

    “Ők vezetik a bajnokságot, ezért rajtuk van a nagyobb nyomás, nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk” – kezdte a skót válogatott játékos.

    “Nemrég még úgy érezhették, hogy biztonságban vannak és sikerült elhúzniuk tőlünk, de mostanra változott a helyzet. Mi sem gondoltuk volna a Blackburn elleni meccs után, hogy így lesz, de ebből is látni, hogy mennyi minden változhat egy hétvége alatt.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: