• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Fletcher megköszönte a drukkerek biztatását



    A Manchester United skót középpályása, Darren Fletcher megköszönte annak a 7000 szurkolónak a biztatását, akik elkísérték a csapatot az Ewood Parkba.

    Lehet, hogy nem mindenki ezt a helyet választaná elsőnek egy szombat esti program céljából, de a United hívei kirobbanó hangulatban voltak és nagy szerepet játszottak a “Vörös Ördögök” 2-0-ás sikerében.

    “A szurkolóktól kapott támogatás hatalmas segítség volt” – mondta Fletcher a MUTV-nek. “Mindig megtöltik a stadion azon felét. Az idegenbeli mérkőzésekre is velünk tartó rajongóink fantasztikusak, ők a legjobbak az országban.”

    “Nagyszerű hangulatot teremtenek és mögöttünk állnak, bármi történjék is. A Blackburn otthonában léptünk pályára, de a drukkerek gondoskodtak arról, hogy semleges helyszínnek tűnjön. Ez igazán sokat segített.”

    A United hívei tényleg hatással lehettek a gárdára, ugyanis a manchesteriek szinte a második félidő egészében tetszetős támadásokat vezettek – Fletcher is elismeri, hogy az utóbbi évek folyamán nem sok ilyenre volt példa, amikor ez Ewood Parkba kellett látogatniuk.

    “Hosszú ideje annak, hogy annyira jól ment itt a játék mint ma. Mindig meg szoktunk szenvedni, mert rendkívül nehéz mérkőzések az itteniek. Ma azonban nagyszerűen játszottunk. Sok lehetőségünk volt és szereztünk két gólt, ami sokkal több is lehetett volna.”

    A találkozó nem volt oylan egyszerű, mint ahogy azt sokan látták; a “Vörös Ördögök” számos helyzetet puskáztak el mielőtt Wayne Rooney ténylegesen eldöntötte a három pont sorsát a 64. percben.

    “Veszélyes eredmény az 1-0. Hiába irányítod a játékot, törekedned kell a második gól megszerzésére, mert a Premier Leagueben bármi megtörténhet. A Blackburnnél mindig nyomás alatt vagy, elég egy apró hiba és vége mindennek. A szünetben azt hangsúlyozták, újabb gólt kell lőnünk ahhoz, hogy eldöntsük a találkozót. Mindezt sikerült is megvalósítani Wayne szépségdíjas találatával.”

    “Minden bizonnyal ez a legszebb gólja az idei háromból, különösen az előkészítés miatt. Fantasztikus volt ahogy Ronaldo visszagurítását kapásból a hosszú felsőbe varrta.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: