• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Forró éjszaka várható Londonban



    Az angol fővárosban magyar idő szerint ma este kilenckor kerül megrendezésre a szigetország egyik legjobban várt rangadója: az észak-londoni derbi, azaz a Tottenham Hotspur-Arsenal találkozó.

    Mindkét csapat számára nagyon fontos lenne a győzelem és nem csak a presztízs miatt, ha Spurs otthon tartaná a három pontot, közelebb kerülhetne a negyedik helyen tanyázó Manchester Cityhez, és ezzel együtt a Bajnokok Ligájában való induláshoz. Az Ágyúsok győzelmük esetén megelőznék a botladozó Manchester Unitedet és rögtön a Chelsea mögött találnák magukat a második helyen.

    Egy biztos: a döntetlen egyik csapatnak sem lenne jó, így biztosra vehető, hogy kemény, harcos és látványos támadásokkal tarkított futballt láthatnak azok, akik kilátogatnak a White Hart Lane-re vagy leülnek készülékeik elé és megnézik a közvetítést.

    A statisztikát figyelembe véve az Arsenal szurkolóinak van több okuk a bizakodásra. A két csapat eddig 164 tétmeccset vívott egymás ellen, ebből 68-at nyertek meg a piros-fehérek, 50-et a fehér mezesek és 46 alkalommal született döntetlen.

    A számokat figyelembe véve a Tottenham a hazai pálya előnyében sem bízhat, hiszen bajnokin utoljára 1999. november 7-én verték meg az Ágyúsokat (2-1) otthon. Azóta kilencszer rendeztek észak-londoni rangadót a Spurs pályaválasztásával, kétszer a vendégek győzedelmeskedtek és hét iksz született.

    Bár ez nem része a bajnoki statisztikáknak, nem szabad megfeledkezni a két csapat között 2008. január 22-én rendezett Ligakupa-mérkőzésről sem, a Tottenham akkor 5-1-es kiütéses vereséget mért ősi riválisára. Az Ágyúsok szurkolói és játékosai bizonyára még mindig élénken emlékeznek a hatalmas pofonra, amibe akkor beleszaladtak.

    Mindkét oldalon lesznek hiányzók és felépülők egyaránt, a hazaiaknál nem léphet majd pályára Aaron Lennon, aki december óta lágyéksérüléssel küzd, Jermain Jenasnak és Jonathan Woodgate-nek is hasonló problémáik vannak, Carlo Cudicini csuklótörés miatt nem bevethető, Wilson Palacios pedig eltiltását tölti Jó hír a csapat menedzserének, Harry Redknappnek, hogy a folyton sérült Ledley King valószínűleg vállalni tuja a játékot, a keretbe minden estre bekerült.

    A másik oldalon Arsene Wenger nem számíthat Andrej Arsavinra, a csonttöréssel bajlódó Cesc Fabregasra és Aaron Ramseyre, valamint William Gallasra. Robin van Persie azonban ott lehet a keretben, aki még tavaly, a holland válogatottban szenvedett bokaszalag szakadást. Alex Song ugyan az orvosok szerint még nem teljesen egészséges, de elképzelhető, hogy ő kezd majd a védelem közepén Sol Campbell mellett.

    Forrás: STOP.hu




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Mit szólsz hozzá?

    Név: (kötelező)

    E-mail: (kötelező)

    Hozzászólások



    További cikkek: