• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Gerrard hamar visszatérhet


    A Liverpool középpályása, Steven Gerrard akár már vasárnap, a Manchester City eleni meccsen visszatérhet térdsérülése után.

    Steven GerrardAz angol válogatott játékos február 4-én, az Everton elleni városi rangadón sérült meg. Az orvosok úgy vélték, három hétig nem lesz bevethető és legkorábban a Real Madrid ellen térhet majd vissza.

    A Vörösök menedzsere, Rafa Benitez azonban utalásokat tett arra, hogy Gerrard akár már a hétvégi bajnokin újra pályára léphet.

    A spanyol mester szerint a középpályás felépülése remek ütemben halad és már alig várja, hogy visszatérhessen.

    “Jól halad. Az ilyen helyzetekben minden egyes nap nagyon fontos. Az orvosi stábbal dolgozik és szép ütemben fejlődik.” – mondta Benitez.

    “Ő egy tipikusan olyan játékos, aki hamar felépül. Általában kevesebb ideig kell nélkülöznünk, mint a többieket.”

    “Meglepődtem, mikor a spanyol sajtóban azt olvastam, hogy hétvégén már kaphat néhány percet, aztán a Real madrid ellen is játszani fog. Ezt még mi sem tudhatjuk.”

    “A City ellen talán már leülhet a kispadja, de nem biztos. Minden meccsen szeretne játszani, tudja, hogy most két nagyon fontos találkozó áll előttünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 18

    Cimke:

    Gibsonnak tökéletes napja volt a Derby ellen


    A Manchester United Derby County elleni 4-1-es sikere során Darron Gibson is gólt szerzett. A játékos olyan jól teljesített, hogy őt választották a meccs legjobbjává.

    Darron GibsonAz ír válogatott játékos újabb magabiztos teljesítménnyel rukkolt elő, ráadásul ő szerezte a United második gólját is.

    A 4-1-es FA kupa siker után Sir Alex Ferguson megerősítette, hogy Gibson a teljesítményével bebiztosította helyét a Ligakupa döntőben, amit a középpályás már alig vár.

    “Jó sorozatom volt a Ligakupában ebben a szezonban, minden meccsen játszottam és már nagyon várom a finálét” – mondta Gibson a MUTV-nek.

    “Úgy gondolom, megérdemeltük a győzelmet a Derby ellen és boldog vagyok, hogy felkerültem a góllövők közé. Keményen dolgozom az edzéseken, hogy többször kerüljek gólhelyzetbe és többször lőjek kapura. Örülök, hogy betaláltam, de a legfontosabb dolog, hogy továbbjutottunk.”

    Mivel a Vörös Ördögöknek számos jó képességű középpályása van, akik mindnyájan játszani szeretnének, ezért Gibson időnként kevesebbszer jut lehetőséghez, de a 21 éves játékos nem csalódott, akár középső középpályásként, akár jobb szélsőként kap lehetőséget, próbál élni vele.

    “Középső középpályás az én eredeti posztom és nyilván magabiztosabbnak érzem ott magam. De nem bánom, ha a jobb szélen kell szerepelnem, egyszerűen csak boldog vagyok, ha a pályán lehetek!”

    “Nagyszerű csapatunk és fiatal játékosaink vannak, akik ha beállnak, akkor élnek a lehetőséggel. Remélhetőleg ez folytatódik és segíthetjük a csapatot jól teljesíteni.”

    Forrás: ManUtdFanatics.hu




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2009 február, 17

    Cimke: ,

    Savage bánja, hogy nem ment az Evertonhoz


    A Derby Countynál másodvirágzását élő Robbie Savage elmondta, legnagyobb tévedése az volt, mikor elutasította az Everton ajánlatát.

    Robbie SavageA veterán középpályás kiváló formába lendült Nigel Clough menedzser irányítása alatt a Pride Parkban.

    A korábbi walesi válogatott játékos már 34 éves, így valószínűleg nem fog már nagy nevű kluboknál játszani karrierje végéig.

    Savage elmondta, nem szokott bosszankodni, ha visszagondol eddigi pályafutására, mely alatt a Leicesterben, a Birminghamben és a Blackburnben is megfordult, de azt nagyon bánja, hogy nem igazolt el az Evertonhoz, pedig kétszer lehetősége is volt rá.

    “Két alkalommal is az Evertonhoz igazolhattam volna.” – mondta Savage.

    “Először azt hittem, hogy sikerülni fog az átigazolás. A Birminghammel a Newcastle ellen játszottunk, a meccs után mindenkitől elköszöntem az öltözőben.”

    “Éppen Cardiff felé autóztunk Gary Speeddel egy válogatott meccs miatt, amikor Steve Bruce felhívott, hogy mégsem megyek az Evertonhoz, mert a csapat 3 helyet 4 millió fontot kért értem. Nagyon elkeseredtem.”

    Másodszor Mark Hughes döntött úgy, hogy nem engedi el a játékost a Stolverkosokhoz.

    “Mark Hughes a példaképem, de el kellett volna engednie az Evertonhoz, Anglia egyik nagy klubjához. Ezt sajnálom a legjobban, ha visszatekintek a karrieremre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal), The Championship (másodosztály)

    Dátum: 2009 február, 17

    Cimke: ,

    A Rovers figyelteti Zigicet


    A Blackburn Rovers játékosmegfigyelőket küldött Spanyolországba, hogy jelentést készítsenek Nikola Zigicről. Elképzelhető, hogy nyáron megpróbálják majd leigazolni.

    Nikola ZigicA szerb csatár sok Premier Ligás csapat figyelmét felkeltette, mivel jó testfelépítésével valószínűleg könnyen feltalálná magát Angliában.

    Könnyen elképzelhető, ha a Valencia támadója, aki jelenleg a Racing Santandernél játszik kölcsönben, nyáron klubot vált.

    A 28 éves játékos megcsillogtatta tudását a Racingnál, hét meccs alatt öt gólt szerzett. Valószínűleg a Rovers egfigyelőit is meggyőzte, akik a vasárnapi Villarreal elleni meccsre látogattaki ki, ahol éppen Zigic szerezte az első gólt.

    A Valencia mestere, Unai Emery elmondta, jó formája ellenére nem tart igényt a játékosra, így a kérőknek jó esélye lesz a megszerzésére.

    Úgy tudni, a Los Che 8,9 millió fontot kér a csatárért, akiért 2007-ben majdnem kátszer ennyit fizettek.

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 16

    Cimke:

    Cahill a fiatalokat dicsérte


    Tim Cahill elismerően beszélt csapata fiatal játékosairól, miután az Everton az Aston Villát legyőzésével továbbjutott az FA Kupában.

    Jack Rodwell és Tim CahillAz ausztrál középpályását, aki maga is szerzett egy gólt a Villa 3-1-es legyőzése során, lenyűgözte Jack Rodwell (17) és Dan Gosling (18) teljesítménye.

    A két játékos valószínűleg nem jutott volna bizonyítási lehetőséghez, ha kevesebb sérült lenne a Stolverkosoknál, de David Moyes elégedett lehet velük.

    A birminghamiek elleni meccs egyértelműen Rodwellé volt. Megszerezte első gólját a felnőtt csapatban és tárgyalásokba kezdett csapatával egy új, öt éves szerződésről.

    “A fiatalok hihetetlen teljesítményt nyújtottak. Nagyon érett játékot mutattak.” – mondta Cahill.

    “A többi játékosra is nagy benyomást tettek. Biztos, hogy segíteni fogunk nekik a fejlődésben, hiszen többek között ez is a csapattagok feladata.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2009 február, 16

    Cimke: ,

    Hughes dühös volt csapatára


    A Manchester City menedzsere, Mark Hughes elmondta, nagyon elkeserítette csapata szombati, Portsmouth elleni teljesítménye.

    Mark HughesA City a hetedik helyéig léphetett volna előre, ha a Fratton Parkban legyőzték volta a rossz formában lévő, jelenleg menedzser nélkül álló Pompey-t.

    Ehelyett a manchesteriek 2-0-ás vereséget szenvedtek. Hughes eddig minden gyengébb teljesítmény után ki tudott emelni valami pozitívumot csapata játékából, de most nagyon elkeseredett volt.

    “Nagyon dühös voltam.” – mondta a korábbi Blackburn Rovers-menedzser.

    “Nagyon keményen dolgoztunk egész héten, minden információt próbáltunk megadni az ellenfélről a srácoknak és folyamatosan a taktikát gyakoroltuk. Szombaton viszont semmi nem valósultmeg ezekből.”

    “Egyszerűen elfogadhatatlan teljesítményt nyújtottunk szombaton és végül azt kaptuk, amit megérdemeltünk, semmit.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 16

    Cimke: ,

    Torres: “Benitez egy remek tanár”


    A Liverpool csatára, Fernando Torres megköszönte Rafa Beniteznek, hogy Angliába vitte és jobb játékossá tette őt.

    Fernando TorresA spanyol válogatott támadó első szezonjában 33 gólt termelt a ‘Pool színeiben, miután klubrekordnak számító összegért 2007 nyarán oda igazolt.

    Idén több sérülés is megnehezítette a dolgát így eddig csak kilenc találatig jutott.

    Mindezek ellenére az Eb-győztes játékos egyáltalán nem bánta meg, hogy elhagyta az Atletico Madridot.

    “Jót tett nekem, hogy Angliába igazoltam. Itt gyors és célratörő a játék, nagyon kis ideig áll csak a játék. Ez jobban illik hozzám, mint a spanyol foci.” – mondta a 24 éves játékos.

    “A természetes adottságaim, a gyorsaságon és az erőm miatt jól beleillek a Premier Ligába. Rafa annak idején olyan csatárt keresett, aki gyors, képes meglepni a védőket és túljutni rajtuk. Én ilyen voltam, de tanulnom is kellett.”

    “Sok menedzser nem igazán foglalkozik a foci taktikai oldalával, de Rafa nem ilyen. Számára alapvető, hogy elmagyarázza, hogy építsük fel az akciókat és hogy helyezkedjünk.”

    “Sokat tanultam, mióta Angliában vagyok. Nagy öröm Rafával dolgozni.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 16

    Cimke:

    Usmanov közelebb került az Arsenal felvásárlásához


    Az orosz milliárdos, Alisher Usmanov egy lépéssel közelebb került az Arsenal felvásárlásához. Már a csapat részvényeinek 25%-át birtokolja.

    Alisher UsmanovUsmanov és üzlettársa, a londoni befektető, Farhad Moshiri vezeti a Red and White Holding Limited üzleti csoportot, mely már többször vásárolt részvényeket az Ágyúsoktól.

    Mostanra a a világhírű klub részvényeinek 25%-a az övék, így már csak 5%-ot kellene megvásárolniuk ahhoz, hogy hivatalos ajánlatot tehessenek a csapat felvásárlására.

    “Nagyon örülünk, hogy már több mint egy negyedéd birtokoljuk az Arsenal részvényeinek.” – áll a Red and White közleményében.

    “Hosszú ideje vagyunk már befektetői és szurkolói a csapatnak, ezért is jó érzés, hogy most egy lépéssel közelebb kerültünk.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 16

    Cimke:

    Wilkins elégedett csapata teljesítményével


    A Chelsea megbízott menedzsere, Ray Wilkins elismerően beszélt csapata teljesítményéről a Watford elleni 3-1-es siker után.

    Ray WilkinsA csereként beálló Priskin Tamás a 69. percben előnyhöz juttatta a másodosztűlyú Watfordot, de Nicolas Anelka mesterhármast lőtt, így a Kékek jutottak tovább.

    Wilkins, akitől hétfőn Guus Hiddink átveszi a stafétabotot, 4-4-2-es felállásra váltott a Lódarazsak vezető gólja után, ami nagyon jó döntésnek bizonyult.

    “Igen, ránk ijesztett az ellenfél, de szerintem a teljesítményünk alapján megérdemeltük a győzelmet.” – mondta Wilkins.

    “Sok helyzetet alakítottunk ki, de eleinte képtelenek voltunk gólra váltani őket. Idővel ez is meg fog oldódni.”

    “Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogy a srácok talpra álltak. Ez mindig nagyon nehéz, ha hátrányba kerülsz egy alacsonyabb osztályú csapattal szemben.”

    “Mindenki azt mondja, hogy ez egy nagyon nehéz szezon a számunkra, de még mindig érdekeltek vagyunk az FA Kupában, a Bajnokok Ligájában és a bajnoki címre is van esélyünk, ráadásul idén még nem látták, hogy mire vagyunk képesek valójában.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    F.A. Kupa

    Dátum: 2009 február, 15

    Cimke: ,

    Wenger: “Nasrira szép jövő vár”


    Az Arsenal menedzsere, Arsene Wwenger szerint Samir Nasri az a játékos, aki segíthet csapatának túljutni a nehéz időszakon.

    Samir NasriAz Ágyúsok úgy vágnak majd neki a hétfő, Cardiff City elleni FA Kupa-meccsnek, hogy a 360 percnyi játék alatt mindössze egy gólt lőttek.

    Mivel Cesc Fabregas sérült, a 12 millió fontért igazolt Nasrinak kell megoldania a középpálya és a csatársor összekötését.

    Wenger szerint a 21 éves játékosban minden megvan ahhoz, hogy sikeres legyen a jövőben és akkora sztárra váljon az Arsenalnál, mint Robert Pires.

    “Nasrira biztosan szép jövő vár az Arsenalnál.” – mondta a francia szakember.

    “Ő egy olyan játékos, aki jól cselez, képes gólokat szerezni, és a jövőben csak még jobb lesz. Nagyszerűen sikerült beilleszkednie a csapatnál.”

    “A kreatív játékosok nagyon fontosak abban a játékstílusban, amit mi képviselünk. Mindig próbáljuk a földön tartani a labdát és passzolgatni, ezért olyan játékosok kellenek, akik képesek erre.”

    Forrás: TEAMtalk.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2009 február, 15

    Cimke: