• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Pardew megvédi a Newcastle transzferpolitikáját!


    A Newcastle menedzsere, Alan Pardew megvédte a csapata transzfer politikáját, miután csak 1 játékos érkezett a csapathoz.Pardew
    Loic Remy kölcsönbe jött a csapathoz, és így a Newcastle lett a PL egyetlen olyan csapata, amely végleg nem igazolt le senkit a nyáron.
    Pardew szerint viszont a klub még üzletelhet januárban. Ez Remy kölcsönvételével valamint pár fiatal játékossal kiegészítve jó eredményhez vezethet.
    “Jó tudni azt, hogy nagyon jó csapatunk van.
    “30 egynéhány milliót fektettünk be az elmúlt időszakban, és elhoztuk Remyt.
    “Nagyon sok jó, és fiatal játékosunk van, és remélem, hogy ők fognak kivirágozni, mert emiatt hoztuk őket. Olyanok, mint Sammy Ameobi és Paul Dummett részei a tervemnek.”
    Pardew csapatát Bafetimbi Gomissal és Darren Benttel is szóba hozták, de nem történt semmi.
    Ennek ellenére Pardew nyugalomra intette a szurkolókat, és arra kérte a Tyneside szurkolókat, hogy legyenek türelmesek.
    “A szurkolók nagy igazolásokat vártak, és olyan embert akartunk hozni, aki az első csapatba kerülhet.
    “De nem tudtunk megegyezni a részletekben, és sajnos ebbe a helyzetbe kerültünk.
    “Mindezek után viszont ki kell jelentsem azt, hogy nagyon, nagyon erős a csapat.”
    A Newcastle döntetlent játszott a West Ham ellen, nyert a Fulham ellen, és vereséget szenvedett a Manchester City ellen a nyitófordulóban.
    Pardew csapata jelenleg a 12.helyen áll a tabellán.

    Forrás:www.soccerway.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 szeptember, 12

    Cimke: , , ,

    Pardew: Santon marad!


    Alan Pardew biztos abban, hogy Davide Santon marad a csapatnál, az AC Milan érdeklődése ellenére is.

     

    A Milan elnöke, Silvio Berlusconi azzal élesztette fel a transzferról szóló tüzet, hogy elismerte, nagy tisztelője az egykori Inter védőnek.
    Santon is elismerte a szarkákhoz való kötődését, és szerinte ezek csak spekulációk a jövőjéről.
    Pardev hisz abban, hogy a nyilatkozatok véget vetnek a híreszteléseknek, remélve azt, hogy a Tyne-parti csapat egyik legjobb szezonbeli játékosa a transzfer szezon után is a St James’Parkban marad.
    “Szerintem boldog, hogy a Newcastle mezét viselheti, és, hogy itt tanulhat-mivel még sok mindenben kell javuljon.”
    Pardew megnyugtatta a szurkolókat, hogy mindent megtesznek azért, hogy új embereket hozzanak, lévén, hogy már megvannak a célpontok, és tárgyalnak velük.
    “A háttérben számos játékos megszerzésén dolgozunk,” tette hozzá.
    ” Megszereztük Debuchyt, aki nagyon fontos számunkra, és keményen dolgozunk továbbra is.
    “Tudom, hogy sok név van akire gondoltunk már, de csak időpazarlás ha erről engem kérdeznek, mivel nem tudok válaszolni erre. De biztos, hogy keményen dolgozunk ezen.”

    Forrás: www.teamtalk.com




    Témakör:
    Átigazolások, Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 január, 11

    Cimke: , , , ,

    Pardew szerint büntetni kellene Fergusont!


    A Newcastle vezetőedzője, Alan Pardew szerint a Manchester United vezetőedzőjét, Sir Alex Fergusont meg kellene büntetni a bírókkal való párbeszédei miatt.


    Ferguson ideges volt Mike Dean döntése után, mellyel fölülírta a partjelző, Jake Collin les ítéletét, ezzel pedig érvényesítette Jonny Evans öngólját, a Newcastle elleni 4-3ra megnyert Boxing Day-s meccsen.
    A játékvezető nem küldte a skótot a lelátóra, és a szóváltást meghagyta a meccs utáni jelentésben, de Pardew szerint az FA visszamenőlegesen is büntethetne.
    ” Szerintem Mike Dean csalódott lehet, hogy nem tett semmit ez ellen.
    “A nyomás rajta volt, és a bírónak nehéz egy ilyen döntést meghúznia. Sokszor, mikor a játékra koncentrálsz, lehet, hogy megbánod a döntésed. Ezt én így gondolom edzőként, de a játékvezetőnél is lehet ilyen.
    “Ez egy érzelmi játék, és látszólag volt egy szivélyes beszélgetésük. Nekem is volt már ilyenem, és sokszor a lelátón végeztem ennek köszönhetően.”
    Pardew sértettnek érezte magát amiatt is, hogy az FA nem büntette meg Robin van Persiet, aki a Newcastle védőjének, Fabricio Coloccininek az arcába nyúlt.
    “Sok dolog van, amit az FA meg kellene nézzem. De szerintem nem néznek utána semminek,”mondta ő.
    Pardew azután szólt, miután az FA úgy döntött, hogy kielemzi a Manchester City-s Roberto Mancini, valamint a Q.P.R-os Harry Redknapp meccs utáni nyilatkozatait, melyet a Sunderland, valamint a West Bromwich Albion elleni vereségek után mondtak.

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 28

    Cimke: , , ,

    Ferguson: ” A Newcastle elvétette az utat!


    Sir Alex Ferguson szerint a Newcastle elvesztette a ‘meglepetés faktorát’.


    Ferguson szerint ez okozta azt, hogy tavaly még a Bajnokok Ligájával kacérkodtak, egy erős Premier League idény után.
    Alan Pardew csapata 5. helyen végzett, és az egykori West Ham United vezetőedző megkapta az LMA és a Premier League legjobb vezetőedzőjének járó díjat, de a szarkák most 14.ek.
    “Az új játékosok, akiket hoztak, megleptek minket”, mondta Ferguson a riportereknek.
    ” Nem tudunk sokat róluk. Tudunk (Demba) Baról, de nem tudok semmit Cabayeról, vagy (Papiss) Cisseről, hogy őszinte legyek.
    ” Fantasztikus szezonjuk volt. A második körben már jobban elemzed őket, másképp, és, ami sokkal fontos az az, hogy Pardewnak sok sérültje van.
    ” Cabaye nem játszhat idén, Tiote sem. 1 vagy 2 fontos játékosa sérült, és ez nagyon sokat jelent, ha nincs olyan erős csapatod, mint nekünk, a Citynek, vagy a Chelseanek.
    ” Nem vagyok meglepve (a formájuk miatt), de meg vagyok lepődve, hogy ennyire lenn vannak a tabellán.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 26

    Cimke: , , ,

    Pardew: Le kell győzzük a QPR-t!


    Alan Pardew úgy említette a Newcastle meccsét a QPR ellen, mint amit mindenképpen meg kell nyerniük.


    A Newcastlenek elég forró szezonja van, mivel csak 2 pont választja el a kiesőzónától, ahonnan vendégül látják majd Harry Redknapp csapatát.

    “ Ez egy olyan nap lesz, amikor mindenképp nyerni kell”, mondta a Shields Gazettenek.

    “A riporterek általában kötelező győzelemről beszélnek, de ez most az. Ezt kell tennünk.”

    A szarkák elmúlt 7 meccsükből 6ot vesztettek el, de az 51 éves szakember csak a következő meccs 3 pontjára gondol: “Mindig a következő meccsre kell gondolni.

    “ Még a Fulham elleni (2-1es vereség) sem volt fontos-elmúlt. Ez ellen már semmit nem lehet tenni. Csak a következő meccsért tudsz tenni valamit.

    “ Már csak erre gondolok, és ez nem jöhet túl korán.”

    Pardew sürgette a szurkolókat, hogy álljanak szombaton a csapat mellé, elismerve, hogy most őket nyomja az esélyesség terhe.

    “Nagy nyomás alatt vagyunk ezen a héten,” mondta a Newcastle vezetőedzője.

    “ A QPR-tól vereségre várnak, így felszabadultan játszhatnak.

    “ Nem úgy mint mi, mivel mi hatalmas nyomás alatt játszunk. Fel kell legyünk készülve. A mi oldalunk jó kell legyen, bármi is történik-még ha a QPR 2-0ra vezet is.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 20

    Cimke: , , ,

    Ben Arfa játéka kétséges a City ellen !


    A Newcastle edzője, Alan Pardew elismerte, hogy középpályásának, Hatem Ben Arfanak kétséges a játéka a Manchester City ellen, amelyre szombaton kerül sor.



    Pardew elismerte, hogy megpróbál erősíteni a kereten az átigazolási periódusban, januárban, mivel úgy érzi, hogy a kulcsjátékosainak a sérülése mindössze kevés opciót hagy számára.
    Az 51 éves szakember úgy véli, hogy a tulaj Mike Ashley megfelelő támogatásával rendelkezik ahhoz, hogy erősítse a csapatot:
    “ A mi oldalunk gyengének tűnik a sérülések miatt, ezért egy vagy két új játékost kell hozzunk. A piacon vagyunk, de biztos vagyok abban, hogy ezzel sok más klub is így van.”
    “Mike nagyon támogató volt, és én úgy akarok a szemébe nézni, hogy nagy eredményeket érek el, de most még nem tudok. A szemébe nézik, és csak trükkös eredményeket kap.”
    “ Ő megérti, és nagyon támogató, és reménykedve nézünk az átigazolási időszak elé. Szükségünk lehet némi segítségre ebben, de majd meglátjuk.”
    “Nagyon jó lenne, ha egy vagy két emberünk, Steven Taylor és Yohan Cabaye visszatérne, és reméljük, hogy egy vagy két játékost hozunk is.”
    “ Jók vagyunk, de alulteljesítünk. Ennek okai vannak, de ezt nem fogadhatjuk el. Dolgoznunk kell, és olyan keményen dolgozunk majd, ahogy csak tudunk, hogy a helyzetet a javunkra fordítsuk.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2012 december, 13

    Cimke: , , ,