• Kezdőlap
  • Ajánlott oldalak
  • Impresszum
  • Az Everton újjáépítésre szorul!


    Az Everton vezetőedzője, David Moyes szerint a csapat a fiatalokba kellene fektessen, hogy megfelelő szinten építse újjá a csapatát.
    A Mersey parti csapat annak ellenére végez a tabella felső részében, hogy meglehetősen kicsi volt az átigazolásra szánt kerete, viszont van pár olyan kezdő játékosa, akik már közel járnak karrierjük végéhez.
    Moyes szerint nagyon fontos lenne a csapatnak, hogy a fiatalokba fektessen, de fél a szurkolók reakciójától, akik jó eredményeket várnak.
    “Úgy gondolom, hogy nagy átépítésre van szükség az Evertonnál. Van pár játékosunk, aki közel van karrierje végéhez, talán kicsit túlkoros a csapat,”mondta Moyes a riportereknek.
    “Nem fektettünk a keretbe az elmúlt 5-6 évben, úgyhogy most kell megtegyük ezt. Így kell továbblépjünk, olyan játékosokkal, akik tovább fejlődhetnek.
    “Egy kicsit nehéz, mert több játékosunk van a 30as éveiben,és őket kell helyettesíteni, de a szurkolók így is el fogják várni azt, hogy a tabella felső részében végezzen a csapat.”
    Phil Neville távozása küszöbön áll, mivel a szezon végén lejár a szerződése, így csökken a keret mélysége, és Moyes szerint a csapat 5 vagy 6 játékost igényel, ha Európában is helyt akarnak állni jövőre.
    “Phil távozásával a kirakós egy fontos darabja távozik, és ha elérünk Európába, akkor meg kell találjuk a módot arra, hogy 5 vagy 6 játékost hozzunk, mely a keretet is jelentősen befolyásolná,”tette hozzá.
    “Ez nehéz lesz, mivel meg kell tartani az egyensúlyt a jó eredmények és a csapat fiatalítása között.
    “Ez minden csapatnál megtörténik. Minden a végére ér egyszer, de a csapatok így kell folytassák.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 április, 13

    Cimke: , ,

    Lambert folytatja a fiatalokra épülő taktikát!


    Az Aston Villa vezetőedzője, Paul Lambert nem fogja a jövőben sem megváltoztatni a fiatalokra építő taktikáját.
    Annak ellenére, hogy a kiesés ellen harcolnak, a skót a jövőben is meg fog bízni a fiatalokban. Ezt segíti az a gól is, amit Matthew Lowton szerzett a Stoke elleni 3-1es győzelem alkalmával.
    Lambert szerint a 23 éves játékos előtt nagy jövő áll.
    “Még nem nagyon ismert, nem sokan hallottak róla, de ha megadjuk a lehetőséget neki, nem tudhatjuk mi lesz,”mondta.
    “Még nem teljesen kész, de jól játszik. Ha figyel, akkor nagyon nagy karrierje lehet.
    “Mindig ez akartuk tenni. Mindig ezt a típust akartam bevonni. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyen jól játszik, de ez nem rólam szól.
    “Elégedett vagyok, még akkor is, ha a tapasztalt játékosok játszanak.
    Lambert fiatalítási taktikáját sokat kritizálták idén, főleg, mikor a csapat előnyről vesztett.
    A skót viszont elismeri, hogy ez a játékosainak tapasztalatlansága miatt is lehet.
    “Ez megtörténik. Fiatalok, és előfordul, hogy a West Brom ellen 2-0ra vezetünk, vagy a Swansea ellen voltunk percekre a győzelemtől, de a MU elleni is 2vel vezettünk,”mondta.
    “Vannak meccsen, amikor jól játszunk, de pár dolog miatt visszaesünk. Büszke vagyok viszont a csapatra.”

    Forrás: www.soccerway.com




    Témakör:
    Premier Liga (élvonal)

    Dátum: 2013 április, 8

    Cimke: , , ,